Ezer Év Után

37. Fejezet

Adelaide szemszöge:

-Szerinted mióta vagyunk ide bezárva?

-Sietsz valahova Adelaide?- kérdezte nevetve mire az én szám is felfelé görbült

-Ha nem lenne ez a rohadt rúna én nem lennék itt.-pillantottam rá felhúzott szemöldökkel mire megforgatva a szemeit felállt a földről

-Üssük el az időt.- jelentette ki magabiztosan mire elnevettem magam

-És hogyan? Nem tűnt fel hogy jelenleg egy börtönben vagyunk?

-Ne legyél már ennyire ünneprontó Adelaide. Meg amúgy is ahol Te is ott vagy az számomra nem lehet börtön.- kacsintott rám miközben a kezét nyújtotta amit egy sóhaj kíséretében elfogadtam.

-Terjeszd ki a birodalmadat.

-Ugyan mar Sukuna.. itt hogy?- akadtam ki a mondatán mire mögém lépkedett és a fejemnek döntötte a homlokát

-Csak csináld. -morogta halkan mire én unott arccal összetettem a kezeim

-Nem fog menni.- jelentettem ki, Ő pedig az összekulcsolt kézfejeimre tette hatalmas tenyereit

-Adelaide ne húzz fel.- emelte fel hangját mire elmosolyodtam és lehunytam a szemeim

-Birodalom Kiterjesztés.- mondtuk ki egyszerre Sukuna-val -Édesálom.

Amint meg is neveztük a birodalmat a testemet elkezdte átjárni az energiám amitől tetőtől talpig árjárt a bizsergés

-Nyisd ki a szemed.- parancsolt rám Sukuna miközben szétszedte a kezeim és az egyikkel összekulcsolta az övét

-Ez hogy lehetséges?- kérdeztem meglepődve amikor a szemem elé tárult a picike falu ahol Sukuna-val éltünk több mint ezer éve

-Az én álmomat vetítetted ki.- mutatta fel az összekulcsolt mancsainkat miközben elindult és maga után kezdett el húzni -Néha eszembe jut ez a hely. Főleg egy valaki.- állt meg hirtelen és egy fához mutatott aminek a tövében egy kislány játszott. A szívem automatikusan hevesebben kezdett el verni amint újra elindultunk felé. A vállig erő barna haja kócosan állt össze vissza a szél miatt amitől nem láttam az arcát, de amint már csak pár lépés választott el tőle hirtelen ránk kapta a tekintetét amiből azonnal tudtam, Ő a Mi lányunk. Az irizáló zöld szemei és az orrán levő apró kis fekete jel elárulta magát. A szemeim azonnal könnybe lábadtak mire a kislány elmosolyodott

-Már vártalak, Anya.

Satoru szemszöge:

Idegesen járkáltam fel alá amikor az ajtó hangosan kivágódott és Shoko lépett be rajta

-Te Idióta!- kezdett el ordítani miközben elém sietett és egy jól irányzott mozdulattal arcon vágott -Esküszöm egyszer én foglak Téged megölni. Hogy lehettél ekkora barom? Nem gondoltál arra, hogy Adela-t is befogod zárni?

-Sajnálom Shoko.. én csak megakarom menteni Adela-t.- akadtam ki én is mire az előttem álló lány kezdett lenyugodni

-Mióta vannak bent?- kérdezte lehunyt szemekkel miközben megtámaszkodott az asztal szélében

-Két napja.

-Gakuganji-val beszéltél?

-Igen. Keres valami megoldást.

-Kell lennie valahol egy résnek.- tárta ki hirtelen az íriszeit és a kezébe vette a kis fém dobozt -Leviszem a vizsgálóba. Megnézem hátha ott találok rajta valamit.- nézett rám mire egy aprót bólintottam. Amint Shoko elhagyta a helyiséget úgy döntöttem lemegyek megnézni a diákokat hiszen Adela is azt akarná, hogy vigyázzak rájuk. Ahogyan leértem a gyakorló pályára csak az elsőévesek voltak kint. Apró mosollyal az arcomon indultam meg a két diák felé akik éppen valamin vitatkoztak

-Megumi.. akkor is a felnőttekre kell hagynunk. - magyarázta Nobara a fiúnak

-Itt meg mi folyik?- kérdeztem meg mire megszeppenve rám néztek. Míg Nobara lesütötte a szemeit Megumi arcvonásai megfeszültek

-Már csak Te kellettél ide.- vágta hozzám flegmán a szavakat mire Nobara a vállára tette a kezét -Miattad veszítettük el Adela-t. És most azt se tudjuk mi van Vele!

-Megumi!- szólt rá a lány mire válaszként lelökte a vállát szorító kezet

-Elegem van már belőled Gojo.- sziszegte és kikerülve engem az épületbe szaladt

-Ne haragudj.- mondta szomorúan Nobara és a fiú után eredt. Ahogyan a rohanó alakjukat néztem rá kellett jönnöm, hogy amióta visszajöttem a suliba csak ártok mindenkinek..