Ezer Év Után

10. Fejezet

Adelaide szemszöge:

Az út meglepően rövid volt. Amint az autó leállt azonnal kiszálltam és elindultam a hatalmas birtok felé. Már a ház bejáratánál voltam amikor valaki egy bottal kiütötte a lábaimat magam alól

-Legközelebb hátul is legyen szemed.- szólalt meg mögöttem egy öregember aki nyugodalmasan elsétált mellettem -Nem jössz?- fordult hátra mosolyogva. Magamban szitkozódva tápászkodtam fel a földről és indultam meg utána

-Oji Zenin-t keresem.- szólaltam meg amint beértünk a házba -Tudna segíteni ebben?

-Én vagyok az Aranyom.- fordult meg hirtelen -Kezdhetjük?

-Máris?- néztem hatalmasokat pislogva az idős emberre

-Öreg vagyok már ehhez, hogy húzzam a dolgokat.- morogta az orra alatt és elindult a hosszú folyosón. Mivel nem akartam már az első nap balhét készségesen követni kezdtem a görnyedő öregembert aki egy hatalmas udvarra vezetett ahol csomó virágzó juhar és cseresznye fa volt. Amint átléptem a küszöböt megpillanthattam egy gyönyörű lila akácot ami teljesen ámulatba ejtett. Ahogy egyre beljebb sétáltam feltűnt egy kisebb patak is az udvar közepén ami tele volt vízinövényekkel és különböző méretű és fajtájú halakkal.

-Gyere.- intett felém Zenin miközben törökülésben leült egy laposabb sziklára a patak mellett. Eleget téve a kérésének azonnal helyet foglaltam a szemközti kődarabon

-Masamichi beszámolt a problémáról. A rúnát nem lehet eltávolítani, de lehet korlátozni a hatását. Milyen emlékek fűznek Sukuna-hoz?

-Eléggé személyesek ha erre gondol.- rántottam vállat mire az öreg Zenin hirtelen elkapta a kezem

~ visszaemlékezések ~

-Annyira ismerős vagy valahonnan.- állított meg egy ismeretlen férfi az utcán -Biztos láttalak már valahol.- gondolkozott el hirtelen a sármos idegen

-Nem hinném.- mosolyodtam el halványan és folytatásra készen indultam meg, de újra megszólított

-Te is varázsló vagy ugye?- kérdezte halkabban, hogy csak én halljam. Zavarodottan pillantottam fel rá és egy aprót bólintottam

-Tudtam én.- húzta mosolyra a száját amitől akaratom ellenére is zavarba jöttem -Esetleg ha lenne kedved és időd körbevezethetnél egyszer a faluban.

-Most éppen ráérek.- rántottam vállat és elindultam előre. Amint félszemmel megláttam, hogy a nyomomban van mosolyra húzódott a szám -Egyébként Adelaide Stellar a nevem és Téged, hogy hívnak?

-Ryomen Sukuna, Kedvesem.

-Biztos ezt akarod?- suttogta a fülembe Sukuna miközben hátulról átkarolva nyakamba fúrta az arcát

-Tudod jól hogyan érzek irántad.- fordultam hirtelen vele szembe -Vagy a Te érzéseid megváltoztak?- kérdeztem összeráncolt homlokkal miközben vékony karjaimat a nyaka köré csavartam. Erre Sukuna egy mozdulattal kihúzta a hajtűm a feszes kontyomból ami egy pillanat alatt a vállaimra omlott. Széles mosollyal vezette fel derekamról hatalmas tenyerét a tarkómra miközben egyre több kósza tincset szorított ujjai közé.

-Az érzéseim örökre szólnak irántad.- szorította meg kissé a hajam mire a fejem hátrahúzódott így szabaddá téve a nyakam számára amit nem volt rest magáévá tenni. Lassan haladt felfelé édes csókjaival, néhol apró harapás nyomokat hagyva maga után -A mindenem vagy Adelaide.- suttogta a bőrömre miközben karjaiba kapva a szoba irányába vitt.

-Örülni fogsz ha lány lesz?- kérdeztem Sukuna-tól miközben az apró gömbölyödő hasamra tettem a kezem

-Ha fiú, ha lány nem fog érdekelni.- térdelt le elém Sukuna miközben a hasamon pihenő kezeimre tette sajátját -Ugyanúgy fogom szeretni mint az Édesanyját.

~ Visszaemlékezések vége ~

-Ez mire volt jó?- néztem értelmetlenül Oji-ra

-Mindent megkell tudnom Rólad Adelaide. Ezek szép emlékek voltak, de nekem az kell amit elnyomsz mélyen.- mondta rezzenéstelen arccal mire újra megfogta a kezem

~Visszaemlékezések~

-De Atyám!- rohantam Édesapám után egyenesen ki a kertünkbe -Kérlek csak adj neki egy esélyt!

-Nem Adelaide!- fordult felém szikrákat szóró szemekkel -Ő egy senki. Fogd már fel végre, hogy egy Stellar leszármazott vagy! Nem fogsz egy ilyen mellett kikötni kislányom!

-De..

-Semmi de!- vágott közbe mire könnyes szemekkel Anyámra pillantottam aki szomorúan bólogatott

-Igaza van Apádnak Adela.

-Azt akarjátok, hogy örökre boldogtalan legyek?- keltem ki magamból ordítozva mire az Apám keze az arcomon csattant. A tenyerem azonnal az égő pontra kúszott miközben a másik kezemmel a szemembe hullott hajtincseimet tűrtem el -Legyen. Ha ezt nem tudjátok elfogadni akkor vegyük úgy, hogy én nem is létezem.- mondtam immáron teljesen nyugodtan miközben hátat fordítva a házba igyekeztem

-Nem vagy méltó a nevünkre! Soha többet ne lássalak itt!- ordította utánam a fájó szavakat, amiknek a hatására újabb könnycseppek jelentek meg az arcomon.

-Sukuna.. Te vagy az?- kérdeztem mosolyogva miközben kikeltem az ágyból már amennyire könnyen tudtam mozogni öt hónaposan. Mivel válasz nem jött így kénytelen voltam a meleg kényelmes szobából kimenni, de abban a pillanatban amint a talpam érintkezett a csempével minden elsötétült

-Kelj fel Adela kérlek..- hallottam meg Sukuna hangját mire nehezen, de kinyitottam a szemem

-Mi történt?- kérdeztem alig hallhatóan miközben a kezemet a hasamra vezettem ami nem volt ott -Sukuna..- ültem fel olyan gyorsasággal ahogy csak tudtam, de ami a szemem elé tárult teljesen elképzelhetetlennek tűnt. A hasam nem volt olyan mint előtte körülöttem pedig minden összetörve csurom véresen. Ekkor már nem tudtam visszafogni a könnyeimet. Sukuna-ra pillantottam akit több mint nyolc év után most láttam először sírni

-Nem érzem a gyermekünket.- mondtam zokogva miközben a hasamat szorongattam -Sukuna..-zokogtam fel a nevét mire mellém mászva az ölelésébe vont

-Megfogom bosszulni a gyerekünket Adelaide. Mindenkit megfogok ölni ezért.

-Adelaide..- nézett rám az idős szerzetes a gárda összes tagjával együtt -Lehetőséged van arra, hogy segíts nekünk és cserébe mi is megtesszük.

-Nem tudok segíteni.- mondtam rezzenéstelen arccal -Nem fogom elárulni, hiszen egyszer ezt már eljátszottuk. Én is kértem a segítségeteket, hogy állítsátok meg abban, hogy teljes átok legyen, de nem foglalkoztatok a könyörgésemmel. Sukuna egyszerűen csak gyászol.

-Gyászol?- állt fel mérgesen egy fiatalabb szerzetes -Egy nap alatt leigázta az egész falumat! A családom odalett! Ryomen Sukuna nem létezik már!

-Csillapodj.- intette le a legidősebb -Adelaide. Jól figyelj. Ha nem segítesz Sukuna legyőzésében, a rúna melyet Ő adott Neked a saját kezünk által lesz elátkozva.- mondta az öregember, mire közelebb léptem hozzá és lehajoltam, hogy szembe legyek Vele.

-Ryomen Sukuna szeretője vagyok, az utolsó Stellar leszármazott és egy kicseszett varázsló aki a megnem született gyermekét gyászolja akit egy ismeretlen àtok ölt meg úgy, hogy még megsem született. Rohadtul nem érdekel milyen átok kerül a nyakamra.- mondtam gúnyos mosollyal az arcomon, utána pedig kiegyenesedve indultam meg a kijárathoz, hogy minél messzebb kerüljek ettől a képmutató bagázstól.

~Visszaemlékezések vége~

-Elég!- rántottam ki a kezem Oji markából

-Sajnálom Lányom.- mondta teljesen őszintén mire megeredtek a könnyeim -Mára elég lesz ennyi rendben?- kérdezte kedvesen mire bólogatni kezdtem. Egy darabig csendben még ott ültünk a patak mellett, de amint kezdett hűvös lenni szólt az egyik szolgálónak, hogy kisérjen a hálószobába. Amint egyedül maradtam a helyiségben minden érzelmemet kiadva, zokogva csúsztam le az ajtómentén. Pár órája vagyok csak itt, de már most darabokra tört a kiképzés, de ha ez így folytatódik, nem biztos hogy eljutunk a végéig.