Ezer Év Után

34. Fejezet

Kedves Olvasó!
Szeretném a figyelmedet felhívni, hogy ez a fejezet tartalmazni fog egy minimális manga spoilert, szóval arra kérlek, hogy ennek a tudatában olvasd tovább. Köszönöm szépen!😊

Adelaide szemszöge:

Amint Sukuna kiviharzott az szobából, tudtam, hogy a haragja ellenére megfogja érteni miért akadtam ki Rá a mai akciója után, hiszen tudja, hogy baja is eshetett volna Megumi-nak. Ezen agyalva merültem el a gondolataimban, olyannyira, hogy felse tűnt, hogy vendégem van.

-Adela..-szólított meg alig hallhatóan mire azonnal rá vezettem a tekintetem -Jobban vagy?- kérdezte kíváncsian miközben az ágyam mellé lépett és megfogta a kezem

-Nagyjából, de még mindig érzem az aranyfedő hatását. És Te?

-Nekem már kutyabajom..- mosolyodott el egy pillanatra, de aztán elkomolyodott -Amint Mahito meghalt azóta tényleg jól vagyok, de..-kezdett bele, de valahogy nem találta a megfelelő szavakat ezért jobbnak láttam, ha egy kicsit rászorítok a kezére, ami miatt vissza rám emelte kék szemeit amik egyre vörösebbé váltak

-Satoru.. mi a baj?- kérdeztem rá hiszen ahogy itt áll mellettem egyre inkább megijesztett 

-Nanami.. Nanami meghalt.- mondta ki végül mire az én szemeim is könnybe lábadtak -Mahito átkát nem tudta kivédeni.

-Ez olyan.. hihetetlen..- nyögtem ki a szavakat mire Satoru a vállamra hajtotta a fejét és sírni kezdett. Automatikusan a nyaka köré csavartam a kezeim és szorosan magamhoz öleltem

-Miért Velünk történik ez Adela?- kérdezte suttogva  -Nem elég, hogy anno Geto-t kellett megölnöm, most meg a másik legjobb barátom halt meg.. És még csak most fog jönni a legrosszabb.. hamarosan megfogom ölni az egyik diákom és Vele együtt Téged is. - kezdett el még jobban zokogni aminek a hatására az én arcomon is egyre több könny futott végig

-Nyugodj meg Satoru.- kezdtem el kérlelni miközben végig húztam a kezem a hófehér haján -Ne gondolkozz a jövőn hiszen van elég bajunk most a jelenben.

-Igazad van.- szipogta miközben eltávolodott tőlem. Amint a szemem újra találkozott az övével azonnal az arcához nyúltam, hogy a hüvelykujjammal letöröljem a könnyeit

-Megkell találnom Shoko-t..-kezdtem bele miután elengedtem Sarotu arcát és elkezdtem az ülőhelyzetemből állásba tornázni magam. Amint a lábaim közeledtek a hideg padlóhoz az ajtó is elkezdett lassan kinyílni

-Adela..- szólított meg Megumi miközben rám kapta a vörös szemeit -Nem tudtam megállítani.

-Kit?- kérdeztem összeráncolt szemöldökkel amikor megpillantottam a fiú kezében elterülő emberi szívet -Megumi..

-Sukuna kitépte Itadori szívét és arra kért, hogy üzenjem meg, hogy amint meglesz az összes lélekdarab visszafog jönni és a szemed előtt fogja megölni Gojo-t.

-Abba lesz egy két beleszólásom.- mondtam dühösen miközben letettem a lábaimat a földre és felegyenesedtem

-Adela..- kapta el a karom Satoru amint megindultam az ajtó felé -Kérlek.. ezt csak hagyd ránk.

-Megölt egy diákot.. szóval ez már nem csak kettőtök harca lesz.- mondtam dühösen miközben kirántottam a kezem a szorításából és elindultam Shoko megkeresésére.

Pár nappal később

Amint megtartottuk Nanami búcsúztatását, Shoko úgy döntött, hogy szeretne a családjával lenni hiszen itt minden Nanami-ra emlékezteti. Amint elbúcsúztunk egymástól szomorúan néztem végig ahogyan elhajt az autóval.

-Gyere.-karolt át Satoru és a bejárathoz kezdett húzni amikor hirtelen megállt -Nincs kedved egy kávét inni?- pillantott rám a fedőjén keresztül  mire egy aprót bólintottam

-Remek.- mosolyodott el halványan miközben összekulcsolta a kezünket és a régen nem látott kávézó felé kezdett el húzni. Amióta Nanami meghalt éjjel nappal Shoko-val voltam, így nem igazán volt időm se a diákokra se pedig Satoru-ra. Amint odaértünk szokásosan Ő ment be és kérte ki a két kávét amivel aztán a kis padhoz sétáltunk.

-Hogy érzed magad?- kérdeztem miközben belekortyoltam a forró italba, Ő pedig az állára húzta a fekete kendőt

-Furcsán. Minden kezd összeomlani, de mindenben van valami jó nemde? - mosolyodott el egy pillanatra és rám emelte csillogó kék szemeit -Rég tudtunk leülni beszélni.

-Igen.- sütöttem le a tekintetem -Minden percet kikell mostmár használnunk.

-Adela..- kezdett bele, de közbevágtam

-Megkell tenned tudod jól. Legyél olyan elszánt mint az elején.

-Jó, de az elején nem tudtam, hogy elfoglak veszíteni.

-Lényegtelen Satoru. Látod, hogy Sukuna kezelhetetlenné kezd válni. A világot kell megmentened.

-És ha.. Nekem Te jelented a világot?

-Most nem ez a lényeg.

-Akkor mi? Ennyire nem érdekel, hogy szenvednék nélküled? - akadt ki teljesen miközben felállt a padról -Te lemondtál Rólunk már réges reg de én nem fogok!

-Satoru..- forgattam meg a szemeim mire Ő duzzogva elindult vissza a suliba -Állj már meg..- szóltam utána, de Ő megmakacsolva magát használatba vette a technikáját és egy pillanat alatt eltűnt. Mérgesen dobtam a kukába a papírpoharamat és gyors léptekkel vettem célba az iskolát.. Komolyan kezdem irigyelni az átlagos életet élő embereket..

Satoru szemszöge:

Sose értettem Adela miért törődött bele a saját elmúlásába, pedig többet érdemelne ennél.. sokkal többet. Amint ott hagytam egyedül a padnál hirtelen ötletből használtam a technikámat, hogy egy pillanat alatt a Kyoto-i gimihez érjek, ahogy segítséget kérhessek Gakuganji-től. Ahogyan a suli bejáratához értem se szó se beszéd nélkül meneteltem az igazgató irodájához ahol Miwa-ba botlottam

-Oda nem mehet be.- szólt rám mire bevetve a kedves modoromat rá mosolyogtam amitől teljesen elvörösödve lesütötte szemeit

-Kérlek Miwa. Szólnál, hogy sürgősen kell beszélnem a Mesterrel?

-Meg..meglátom mit tehetek.- mondta zavarában miközben benyitott a helyiségbe, ahonnan alig egy perc után kijött

-Gakuganji fogadja Önt.

-Köszönöm.- veregettem vállba mire teljesen elpirulva elrohant. Magabiztos léptekkel mentem be a terembe ahol már Gaku várt

-Mi járatban?- kérdezte kíváncsian miközben becsuktam az ajtót magam mögött

-Segíteni kellene. Létre akarok hozni egy személyre szabott börtönt.

-Mégis kit akarsz elzárni?- kérdezte felhúzott szemöldökkel

-Azt a rohadt Ryomen Sukuna-t.