Ezer Év Után

33. Fejezet

Sukuna szemszöge:

Minden erőmet visszaszerezve indultam meg Mahito irányába hiszen amit Adelaide-al tett azért darabokra fogom szaggatni.

-Ohh.. Sukuna..- nevetett fel kínosan Mahito amit megpillantott -Megtudjuk mi ezt beszélni.

-Persze.- mosolyodtam el én is miközben megszüntettem a köztünk lévő távolságot -De nekem nincs kedvem.- konyítottam el a szám mire egy mozdulattal letéptem a karjait utána pedig a nyakára szorítva felemeltem -Mit gondoltál?- kérdeztem mérgesen és azzal a lendülettel a közeli épület falához dobtam

-Szükségem volt rá..- mondta elhaló hangon mire mellé léptem és a kezeim közé vettem a fejét -Ne ölj meg.. ugyan az a tervünk.

-Bolond vagy, hogy Te ezt elhiszed.- mosolyodtam el miközben oldalra döntöttem a fejem -Szerencséd van, hogy Adelaide nem akarná, hogy kegyetlen legyek.

-Komolyan?- csillantak fel a szemei a reménytől, de abban a pillanatban darabokra törtem a koponyáját

-Ez is megvan.- húztam ki magam miközben letéptem Mahito testéről a ruhadarabot, hogy megtudjam törölni a kezeim

-Sukuna.. ideje lenned visszaengedni Itadori-t.- szólalt meg a hátam mögött a Kyoto-i igazgató

-Majd én azt eldöntöm.- mosolyodtam el miközben kikerülve Őt indultam meg vissza a sulihoz. Amint az épülethez értem magabiztosan mentem Adelaide szobájába ahol nem találtam. Idegesen kezdtem el fókuszálni a rúnájára ami azt mutatta, hogy az alagsorban van. Ahogyan leértem berontottam az első szobába ahova vezetett a jel.

-Adelaide.-szólítottam meg lágy hangon az ágyon ülő lányt akit éppen a barna vizsgált

-Shoko.- pillantott a nőre kedvesen Adelaide miközben megfogta a kezét -Magunkra hagynál egy kicsit? -kérdezte a Szőkeség mire a nő egy aprót bólintott és kikerülve engem kiment a teremből

-Jól vagy szerelmem?- léptem mellé mosolyogva és a kezéért nyúltam, de elrántotta

-Szerinted, hogy vagyok?- kérdezte mérgesen mire bennem is kezdett felmenni a pumpa

-Megmentettelek az istenit.- csattantam fel én is, de nem enyhült a haragja egy pillanatra se

-De hogy? Volt képed egy fiatal gyereket felhasználni!

-Hát ez hihetetlen..- nevettem fel -Lett baja? Nem.

-Szerencséjére! Annyira elképzelhetetlen, hogy nem tudsz ennyi év után se megváltozni.. képes lettél volna valakit feláldozni..- mondta csalódottan én pedig egyre dühösebbnek éreztem magam

-Azt mondod nem változtam?- kérdeztem egyre dühösebben, de válaszra nem méltatott -Tudod mit? Nem is érdekel.- fordítottam neki hátat és kirontottam a szobából és abban a pillanatban visszaadtam az irányítást a gyereknek, hogy egyedül legyek és tudjak gondolkozni, hiszen száz százalék, hogy most nekem van igazam..

Pár órával később

Unott arccal ültem a trónomon és arra a döntésre jutottam, hogy mégse ártana bocsánatot kérnem Adelaide-tól ezért mosollyal az arcomon, akár egy jó gyerek visszaloptam a gyerek testét, hogy tudjak beszélni Adelaide-al. Magabiztos lépésekkel meneteltem a korterme felé, de amint a kis ablakon beláttam minden dühöm visszaszállt a testembe. Ahogyan sírva ölelte azt a semmirekellő Gojo-t a szemem is vérben kezdett el forogni.. Én is ugyanannyit tettem érte, de mégis ezt a hülyegyereket ölelgeti míg engem lehord mindennek. Tudtam, hogy nem csinálhatom amit most szándékozok, de az érzéseimnek nem tudtam falat állítani.

-Sukuna..- sziszegte a nevem az a Megumi gyerek, mire mosolyogva rá pillantottam -Engedd vissza Itadori-t!- parancsolt rám

-Miért is?- kérdeztem összeráncolt szemöldökkel miközben a mellkasomra helyeztem a kezem -Itt a vége. Beleuntam a kiskutya szerepbe.- kuncogtam el a végét és lassan átszúrtam az ujjaimat a vékony bőrön

-Ne!!- indult meg felém a fekete hajú, de amint egy lépés választotta el tőlem egy mozdulattal kitéptem a fiú szívét akinek a testét birtokoltam

-Mostmár csak Sukuna van.- dobtam le a gyerek szívét a földre miközben egy mozdulattal a falhoz vágtam az utamból álló fiút -Üzend meg Adelaide-nak, hogy amint meglesz az összes lélekdarab visszafogok jönni és a szeme láttára fogom a másvilágra küldeni Gojo Satoru-t.