Ezer Év Után

23. Fejezet

Adelaide szemszöge:

-Hol vagyok?- kérdeztem kábán a szemeimet pedig égette az ablakon beszűrődő fény amit csak jó pár pislogás után tudtam csak megszokni.

-A szobádban vagy.- mondta lágy hangon Shoko miközben éreztem, hogy leveszi a fejemről a nedves anyagot -Elájultál a túlságosan nagy átokerő miatt..

-De Hanami így is megszökött..- morogtam az orrom alatt miközben próbáltam felkönyökölni, de szerencsémre a lány egy mozdulattal visszanyomott az ágyba

-Ne erőltesd meg magad kérlek.

-Nem vagyok Gyerek.- forgattam meg a szemeim -Tényleg.. a diákok hogy vannak?

-A mieink jól. A Kyoto-s diákok is, de az egyik sajnos..- mondta lehajtott fejjel, de már nem tudta befejezni mire megfogtam a kezét

-Legközelebb résen leszünk.- mondtam határozottan aminek hallatán a lány arca is megenyhült -De most közlöm, hogy ha engeded ha nem én bizony este elmegyek a megszokott sétámra.

-Olyan makacs vagy.-mondta homlokot ráncolva -Na de pihenj akkor.- simított végig a karomon és magamra hagyva kiment a szobámból, bár a magányt nem kellett sokáig élveznem mivel Megumi-ék és Maki-ék is meglátogattak utána pedig jött Masamichi a szokásos fejmosásával, hogy felelőtlen vagyok. Amint Ő is elhagyta a szobám úgy döntöttem, hogy veszek egy gyors zuhanyt és elindulok a kis sétámra. Amint magamra öltöttem a szokásos fekete melegítőm elindultam a mini túrámra, de előtte még szereztem magamnak egy almát az étkezőből, hogy azért a vacsora is le legyen tudva. Kicsiket harapva a gyümölcsből indultam meg a kertbe amikor valakinek muszáj volt a magányomba beleköpni.

-Nem gondolod, hogy fürdés után megfázol így késő este?- vont kérdőre Satoru miközben a lábával ellökte magát a faltól -Nyugi, abból gondolom, hogy vizes a hajad alja.- emelte fel védekezően a kezeit, de én válaszként szemet forgatva tovább haladtam

-Jól vagy?- kérdezte miközben éreztem, hogy pár lépéssel lemaradva jön utánam

-Jól.- mondtam érzelmek nélkül utána pedig mérgesen haraptam bele az almába amit lassan darabokra nyomtam a kezemben

-Sajnálom a mait.- folytatta még mindig, bennem pedig egyre jobban ment fel a pumpa. Hirtelen álltam meg és fordultam felé mire a régen nem látott kék szempár tárult elém.

-Minek sajnálod?- húztam gúnyos mosolyra a szám -Hallottam amit Masa mondott. Vagyis inkább idézett.

-Azt anno csak..- kezdett bele, de felemelve a kezem leintettem

-Nem érdekel.- rántottam vállat nevetve -Esélyt se adtál semmire. És megmondtad Masamichinak, hogy nem fogsz ide visszajönni.. Bánom, hogy nem tartottad be a szavad, bár Te meg az ígéreteid.- forgattam meg a szemeim és a homlokomra tettem a kezem -Nem is értem mit csinálok itt most.- mondtam meglepődve miközben kikerülve a fiút elindultam az ajtó felé, de abban a pillanatban megfogta a karom

-Tartozol valamivel.- emelte rám a szomorú?? tekintetét. A szemeim hatalmasra tágulva pislogtak rá

-Egyszer nem tudtuk befejezni a csillag lesünket.- mondta teljesen nyugodtan belőlem pedig feltört a nevetés

-Te idióta.- vertem bele ököllel a karjába amitől szinte megse inogott -Nem gondolod, hogy Utahime meg Sukuna is kéne ide?- mondtam még mindig röhögve mint akinél elmentek otthonról -Az agyam eldobom Tőled.- töröltem le a könnyeim és abban a pillanatban elkomolyodtam -Húzz vissza barátnődhöz rólam pedig szakadj le.- néztem rezzenéstelenül a kékségeibe amit gyorsan meg is szakítottam azzal, hogy hátat fordítottam neki és határozott léptekkel mentem a házba, egyenesen a szobámba. Amint bezártam az ajtót lecsúsztam és lehuppantam a földre. Ez a fiú hihetetlen. Tényleg ha létezik a világon valaki aki olvasni tud benne annak leborulok a lábai előtt. A hirtelen jött vihogásomat és dühömet kezdte felváltani a csalódottság és a mérhetetlen szomorúság. Az egyik pillanatban még kinyújtott végtagokkal ültem a földön, de a következőben már felhúzott térdekkel adtam ki minden érzésem a megállíthatatlan könnyekkel. Néha jó lenne ha választ kapnék arra, hogy miért kell ennyit szenvednem egy cseppnyi boldogságért?

Satoru szemszöge:

Amint Adela itt hagyott a kertben jobbnak láttam, hogy visszamegyek én is a sajátomba amit addig tudhatok magaménak amíg a sulival itt tartózkodunk. Bár bánom, hogy nem a régi szobámat kaptam meg, de ez igazából lényegtelen.Ahogyan benyitottam a szobámba Utahime mosolyogva ült az ágy szélén. Unott arccal csuktam be magam mögött az ajtót és egy gyors köszönés után elkezdtem vetkőzni mivel nem tudok ruhában aludni. Amikor már csak az alsóm volt rajtam Utahime mellé sétáltam és egy puszit nyomtam a homlokára utána pedig bedőltem az ágyamba

-A szemfedődet miért nem veszed le?- kérdezte Uta miközben éreztem, hogy a tenyere közeledik a vékony anyaghoz mire ellöktem a kezét

-Jó az ott ahol van.- fordultam hasra és belefúrtam a fejem a párnába

-Szerintem megérdemlem, hogy fél év együttlét után rám nézz kendő nélkül.

-Én látok ez a lényeg.- morogtam a párnába mire éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy

-Jó. Legyen úgy ahogy akarod.- karolt át az apró karjával és a vállamba fúrta az arcát -Jó éjszakát Szívem.

-Neked is.- motyogtam és próbáltam elaludni, de szokásosan nem tudtam így oldalamra fordulva a félkómás lányra néztem

-Tudod, hogy az iskolában nem lehet együtt aludnunk.

-Ugyan már Satoru.- forgatta meg a szemeit -Egy nem vagyunk a saját sulinkban. Kettő felnőttek vagyunk akik együtt vannak ráadásul oktatók. Szóval hol a hiba?

-Ott, hogy nem férek el.- néztem rá a fedőn keresztül mire a feje vérvörössé vált

-Kösz.- dobta hozzám mérgesen a takarót és kikelt az ágyamból -De nekem ne merészelj aztàn a szobám előtt könyörögni.- mondta fenyegetően és elviharzott. Amint egyedül maradtam újra próbálkoztam az alvással ami most se jött össze. Kisebb vacillálás után úgy döntöttem, hogy felöltözök és meglátogatok valakit. Amint felhúztam a felsőmet is használva a technikámat Adelaide erkélyén kötöttem ki. Mivel a sötétítő félig bevolt húzva így nem látott meg, bár nem is foglalkozott az erkéllyel mivel éppen a felfogott haját bontotta ki ami már a derekáig ért. Az ajkaim azonnal mosolyra húzódtak a feltörő emlékek miatt hiszen azonnal eszembe jutott a haja tapintása és illata ami furamódon túlságosan is jó érzéssel töltött el. Hiába telt el több év még mindig minden apró porcikájára emlékszek ráadásul megmerem kockáztatni, hogy gyönyörűbb lett mint volt. Ahogyan végzett a fésüléssel a fürdőjébe ment ahol megválva a melegítőjétől és egy hosszú fekete pólóban tért vissza. Nagyot ásítva a lámpához sétált és mindent sötétségbe borított. Abban a pillanatban készültem visszatérni a szobámba, amikor hirtelen Adela jelent meg a semmiből előttem és egy jól irányzott mozdulattal arcon csapott

-Gyűlölöm ha leskelődnek.- mondta csípőre tett kezekkel és már adta volna a következőt amikor megszólaltam

-Nem tudtam aludni.- nyögtem ki azt a mondatot amivel anno az egész kapcsolatunk kezdődött, ettől a lány megremegett előttem.

-Hogy van ehhez képed?- kérdezte könnyes szemekkel én pedig nyúltam volna érte, hogy megállítsam a legördülő cseppet, de ellökte a kezem -Soha többet nem akarlak látni érted?- nézett rám izzó szemekkel utána pedig beviharzott a szobájába. Elszégyellve magam visszarepítettem magam a sajátomba ahol lehuppanva az ágyamra tenyerembe temettem az arcom.. muszáj lesz mihamarabb visszatérnünk a másik iskolába hiszen minél több időt vagyok itt teljesen megfogok zavarodni.