Ezer Év Után

7. Fejezet

-Mit beszéltetek Suguru-val?- tette fel a kérdést az izzószemű fiú miközben még mindig szorosan fogott

-Elengednél?- feszítettem a mellkasának mind a két kezem, de egyszerűen nem mozdult

-Először válaszolj.

-Semmi érdekeset. Megtudtam, hogy Ő is különleges fokozatú és hogy Mei a Te figyelmed miatt pikkel rám.

-Jobb ha elkerülöd.- mondta teljesen komolyan -Nem tudom mire készül de valamit biztosan forgat a fejében.

-Mostmár tényleg engedj el.- néztem rá határozottan, de mindhiába. A kezei egyre szorosabban tartottak -Satoru..- kértem immáron lágyabb hangon amikor éreztem, hogy a runám égni kezd -ELÉG!- szólaltam meg Sukuna eltorzult hangján miközben olyan erővel löktem el magamtól a fehérhajút, hogy a szemközti falnak repült

-Szóval..- állt fel a földről miközben visszahúzta a szemeire a kendőt -Még mindig Sukuna bűvkörében vagy.

-Nem..- álltam fel az ágyról idegesen -De ha félek a rúna aktiválja saját magát.

-Félsz tőlem?- kérdezte kisebb szomorúsággal a hangjában

-Nem, de ha erőszakos vagy velem nem tudok mit tenni.

-Nem vagyok erőszakos csak féltelek. Mit nem értesz azon hogy Suguru készül valamire?

-Szimplán csak féltékeny Mei miatt ha még nem tűnt volna fel.

-Ez nem csak erről szól.

-Teljesen mindegy. Ha valami rosszat akar tenni megvédem saját magam.

-Ha Sukuna egyik lélekdarabja lesz nála akkor is ezt fogod mondani?- kérdezte gúnyosan miközben elém sétált -Akkor is megtudod majd védeni magad? Vagy éppen a környezetedet?

-Tűnj a szemem elől Satoru.- sziszegtem miközben kinyitottam az ajtót -Tünés! - ordítottam rá mire beszédre nyitotta a száját, de meggondolva magát szó nélkül kiviharzott. Mérgesen vágtam be az ajtót és feküdtem vissza. Nem értem mit képzel magáról.. mintha szükségem lenne a védelmére..

Hetek teltek el az ominózus este óta. Geto-val nem találkoztam Satoru pedig újra kerüli a társaságom. Mivel a múltkori akció miatt nem kapok megbízást ezért a mostaniból is kimaradtam. Ahogy vártam a többieket egyre idegesebbé váltam mivel már órák óta semmi hír nem jött felőlük amikor meghallottam a bejárati ajtó nyikorgását. A többivel mit sem törődve egyből a fehérhajút kezdtem el keresni aki a sor legvégén kullogott.

-Nem sikerült megszerezni a lélekdarabot.- szólalt meg Nanami

-Nem számít. A lényeg hogy mindannyian visszajöttetek.- mondta Masamichi megnyugodva hiszen nem csak én aggódtam. Amint átbeszélték a történteket mindenki elindult a maga dolgára.

-Satoru.- kaptam el a kezét, de kirántotta

-Nem érek rá. -mondta rám se nézve és tovább haladt. Ahogy néztem a távolodó alakját rákellett jönnöm, hogy rohadtul unom ezt a macska egér játékot. Meg különben is nem sérthettem meg annyira, hogy így elkerüljön egyfolytában. Viszont amint eltűnt a folyosón eldöntöttem, hogy egy utolsó próbát teszek, de ha akkor is így fog reagálni akkor befejeztük hiszen nem fogok senki után így rohangálni. Mivel már késő este volt ezért a szobámba mentem ahol átcseréltem az egyenruhám egy kényelmesebb melegítőre. Amint felöltöztem elindultam a szomszédom szobájába. Ahogy az ajtóhoz értem illedelmesen kopogtam, de válasz nem jött. Mérgesen kopogtattam újra, de megint semmi. Szemet forgatva vettem elő egy hajcsattot a zsebemből és kezdtem neki a zár kinyitásának. Amint hallottam az apró kattanást büszkén nyitottam ki az ajtót és léptem be rajta.

-Ennyire türelmetlen nem lehetsz.- szólalt meg Satoru egy szál törölközőben -Ha fürdök nem tudok ajtót nyitni.

-Akkor később visszajövök.- mondtam sietősen mire leintett

-Egy pillanat és felöltözök.- indult meg vissza a fürdőszobájába én pedig teljesen fapofával leültem az ágy szelére.

-Mit akarsz?- kérdezte miközben a szemfedőjét szorította meg -Elküldtél akkor nem értem mit keresel a szobámban.- mondta teljesen nyugodtan ami után leült mellém

-Ennyire nem veheted komolyan amit mondtam.

-Lényegtelen Adela. Én próbálok melletted kiállni, de ahogy látom nincs erre szükséged.

-Nem úgy értettem.- forgattam meg mérgesen a zöld íriszeim -Beosonsz a szobámba és szó nélkül befekszel az ágyamba. Erre már nem tudok mit mondani, de amikor megkérlek hogy engedj el nem teszed. Volt már elég dolgom olyan emberekkel akik agresszívan viselkedtek velem. Ráadásul elegem van hogy mindenki uralkodni akar felettem.- mondtam el neki egy szuszra és csak vártam a reakcióját, de csak bámult maga elé.

-Akkor mindegy.- álltam fel csalódottan és elindultam az ajtó irányába amikor megfogva a kezem ezzel megállítva

-Sajnálom.- nézett rám amint lehúzta a vékony kendőt -Itt maradnál?

-Satoru!- vágta ki az ajtót Nanami mielőtt még válaszolhattam volna Satoru kérdésére -Oh.. ne haragudjatok. De jó lenne ha most tudnál jönni.

-Itt megvársz?- kérdezte miközben felhúzta a vékony anyagot a szemére. Válaszként bólintottam Ő pedig sietősen a barátja után rohant. Mivel nem akartam unatkozni feltérképezni kezdtem a szobát hiszen talán ha egy két percet voltam itt amióta a suliban vagyok. Mosolyogva néztem végig a falra kitett képeken amiket gondolom Ő csinált hiszen megbolondul azért, hogy valamit megörökítsen. A képek után a könyvespolchoz léptem amikor éles fájdalom nyílalt a tarkómba aminek a hatására felszisszentem. Kissé szédülve indultam meg az ágyhoz amikor a térdeim feladták a szolgálatot és pihekönnyűséggel összeestem a szoba közepén. A fejemhez kapva próbáltam normalizálni a légzésem amikor az átkozott rúnám elkezdett pokoli módon égni a szemem világa pedig teljesen elsötétült.