Camilla Potter, a másik túlélő 5-7. ᵈᵐ

3. fejezet - Pakolás, pakolás és még több pakolás...

A Rémszem halála okozta sokk rányomta bélyegét a házban uralkodó hangulatra.

- Hát, nem igazán tudnál mit tenni a horcruxokkal - vélekedett suttogva Ron -, amíg be nem töltöd a tizenhetet. Még mindig rajtad van a Nyom. És itt is ugyanúgy tudunk tervezgetni, mint bárhol máshol, nem? Vagy - fogta suttogóra hangját - van már valami ötleted, merre lehetnek a Tudodmik?

- Nincs - vallotta be Harry.

- Szerintem Hermione végzett egy kis kutatást ez ügyben - mondta Ron. - Azt mondta, az érkezésed utánra tartogatja.

A reggeliző asztal mellett ültünk. Mr. Weasley és Bill nem sokkal azelőtt indultak munkába. Mrs. Weasley felment az emeletre, hogy felébressze Ginnyt és Hermionét, miközben Fleur elment lefürödni.

- A Nyom megtörik harmincegyedikén - mondta Harry. - Tehát csupán négy napig kell itt maradnom. Utána már...

- Öt napot - javította ki határozottan Ron. - Meg kell várnunk az esküvőt. Elevenen meg fognak nyúzni, ha kihagyjuk.

- Csak még egy nap - tettem hozzá.

- Hát nem értik, hogy mennyire fontos...?

- Persze hogy nem - mondta Ron. - Fogalmuk sincs róla. És most, hogy megemlítetted, szeretnék veletek erről is beszélni.

Ron az ajtó felé pillantott, hogy ellenőrizze, Mrs. Weasley még nem közeledik, majd közelebb hajolt Harryhez.

- Anya megpróbálta kiszedni belőlem és Hermionéból. Hogy hová akarunk menni. Legközelebb nálatok fog próbálkozni, úgyhogy készüljetek fel rá. Apa és Lupin is megkérdezték, de mikor azt mondtuk nekik, hogy Dumbledore kért meg rá, hogy csak nekünk mondjátok el, abbahagyták a kérdezősködést. De anya nem. Ő elég elszánt ez ügyben.

Ron jóslata néhány órán belül valóra vált. Nem sokkal ebéd előtt Mrs. Weasley elcsalt minket a többiektől azzal az indokkal, hogy segítsünk neki beazonosítani egy fél pár zoknit, ami akár a miénk is lehetett.

- Ron és Hermione úgy gondolják, hogy nem mentek vissza a Roxfortba - kezdte könnyed, hétköznapi hangon.

- Ó - mondta Harry. - Végül is igen. Nem megyünk vissza.

- Megkérdezhetem, miért akarjátok félbe szakítani tanulmányaitokat? - kérdezte Mrs. Weasley.

- Hát, Dumbledore ránk bízott... néhány feladatot - motyogtam.

- Miféle „feladatot"?

- Sajnálom, de nem-

- Hát, megmondom nektek őszintén, szerintem Arthurnak és nekem jogunk van tudni! - jelentette ki Mrs. Weasley.

- Dumbledore nem akarta, hogy bárki más is tudjon róla, Mrs. Weasley - magyaráztam. - Sajnálom. Ronnak és Hermionének nem kell jönniük, ez az ő döntésük-

- Nem értem, hogy nektek miért kellene mennetek! - csattant fel az asszony, sutba dobva minden eddigi színlelést. - Alig léptetek felnőttkorba! Ez teljesen értelmetlen, ha Dumbledore-nak valamiben segítségre lett volna szüksége, ha valamilyen munkát el akart volna intéztetni valakivel, a Rend minden tagja a rendelkezésére állt! Biztosan félreértettétek. Valószínűleg csak elmondott valamit, amit valakivel el akart intéztetni, és ti ezt úgy értelmeztétek, hogy azt akarta, hogy ti-

- Nem értettük félre - mondta határozottan Harry. - Meg kell tennünk a magunk feladatát.

Átnyújtotta a zoknit, amit be kellett volna azonosítania, és amit aranyszínű kákaminta díszített.