Camilla Potter, a másik túlélő 5-7. ᵈᵐ

3. fejezet - A Weasley-bolt

A máskülönben boldog, békés vakációt beárnyékolta, hogy a Próféta szinte napi rendszerességgel számolt be titokzatos eltűnésekről, különös incidensekről, sőt, halálesetekről.

Még a tizenhatodik születésnapomon sem volt felhőtlenül vidám a hangulat, köszönhetően a vendégségbe az újság aznapi beszámolójának. - Megint két dementortámadás történt - mondtam, miközben anya letett elém egy jókora szeletet a születésnapi tortából. - És megtalálták Igor Karkarov holttestét egy kunyhóban fent északon. Ott volt fölötte a Sötét Jegy.

Anya egy rosszalló pillantást vetett rám.
- Beszéljünk inkább valami másról!

- De... - folytattam - úgy tűnik, Ollivander is eltűnt!

- A pálcakészítő? - kérdezte Adam.

- Igen, ő. Nála vettem a pálcámat - nosztalgiáztam szomorúan. - De... akkor hol fognak az emberek pálcát venni? Igaz, vannak más pálcakészítők is... csak hát... Ollivander volt a legjobb. Ha az ellenség megszerezte őt, az nem valami biztató.

A meglehetősen nyomott hangulatúra sikeredett zsúr másnapján megérkezett a Roxfortból a szokásos értesítés és a tankönyvlista.
- Most már nemigen halogathatjuk tovább az Abszol úti látogatást - sóhajtottam a tankönyvlistámra pillantva. - Szombaton túlesek rajta.

- Attól félsz, hogy Voldemort kiugrik egy bolt mögül? - kuncogott Adam.

- Fortescue és Ollivander talán nyaralni mentek!? - csattantam fel, majd sóhajtottam egyet. - Ne haragudj, csak... ideges vagyok.

- Nem, haragszom - kacsintott rám Adam. - De mindenképpen veled megyek. Nem hagyom, hogy egyedül legyél, ha ilyen parás a helyzet.

A szombat borongós, szürke napnak indult. Mikor kiléptünk a házból, már ott várt ránk a Mágiaügyi Minisztérium speciális szolgálati autója.

- Nagyon gucci - jegyezte meg elégedetten Adam, miközben a kocsi anyáékintegetésétől kísérve elindult az Odú elől. Ő és én tökéletes kényelemben terpeszkedhettünk a hátsó ülésen.

- A kisasszony a legmagasabb fokozatú védelmet élvezi - mondta a sofőr. - A Foltozott Üstben még további testőrséget kapunk.

Nem volt ínyemre, hogy egy hadseregnyi auror kíséretében mehetek csak bevásárolni.
- Itt is volnának - mondta meglepően rövid idő elteltével a sofőr. A kocsi a Charing Cross Roadon állt, a Foltozott Üst bejárata előtt. - Megvárjam önöket? Tudják előre, meddig maradnak?

- Néhány óráig - feleltem.

- Áh, Cami nézd!
Követtem a bátyám tekintetét, és kinéztem az autó ablakán. A kocsma előtt nem marcona aurorok álltak, hanem egy hódprémkabátos alak: a hatalmas termetű, fekete szakállú Rubeus Hagrid. Rajta kívül, ott volt a Weasley-család nagy része Harryvel és Hermionéval kiegeszülve. A mugli járókelők mind megbámulták a Roxfort vadőrét, de ő ügyet sem vetett rájuk; viszont amikor meglátott minket kiszáll o, boldog mosoly terült szét széles arcán.

- Camilla! - harsogta, és csontropogtató ölelésbe zárt. - De jó, hogy látlak!

- Én is örülök - mosolyogtam, miközben ellenőriztem, hogy megvannak-e még a bordáim. - Nem tudtam, hogy te leszel a „testőrség"!

- Akár a régi szép időkben, igaz-e? A minisztérium persze aurorokat akart küldeni, de Dumbledore rám szavazott. - Hagrid büszkén kidüllesztette a mellkasát. - Na, mehetünk is... Molly, Arthur, csak utánatok...

A Foltozott Üstben most először egyetlen vendéget se láttam. Csak Tom, a fogatlan, vén kocsmáros maradt meg magnak a régi gárdából. A belépők láttán reménykedve felpillantott, de mielőtt bármit mondhatott volna, Hagrid fontoskodva odaszólt neki: