Camilla Potter, a másik túlélő 5-7. ᵈᵐ

15. fejezet - Thesztrálok

- Gyertek csak, gyertek! - szólt Hagrid. - A hússzag is idecsalogatná őket, de azért szólok nekik, hogy tudják, kik vagyunk.

A vadőr megfordult, loboncos haját hátravetve felszegte fejét, majd különös rikkantást hallatott. A hang úgy szállt a fák között, mint egy hatalmas madár torz éneke. Mégse nevetett rajta senki. Megnyikkanni se mertünk.
Hagrid megismételte a rikoltást. A következő egy perc azzal telt, hogy mindenki nyugtalanul pislogott a fák közé, az érkező vadat várva.
Először két fénylő, fehér szem jelent meg, aztán kibontakozott a sötétből egy nagy, fekete szárnyas ló sárkányfeje, nyaka, csontsovány teste. Az állat néhány másodpercig fekete farkát lengetve fürkészte a diákokat, aztán lehajtotta a fejét, és hegyes fogakkal marcangolni kezdte a fél tehenet.

A diákok többsége értetlenkedő és félős-izgatott arcot vágott, s mindenhova néztek, csak az előttük álló lóra nem. Úgy tűnt, rajtam kívül csak három ember látja az állatot: Monstro mögött álló nyúlánk, mardekáros fiú, aki undorodó arcot vágott, Neville, aki a bestia lengő farkát követte pillantásával és Harry.
- Aha, ott jön egy másik is! - örvendezett Hagrid.

A fák közül újabb fekete ló lépett ki. Menet közben behúzta bőr redős szárnyát, majd fejét leszegve falatozni kezdett.
- Tegye fel a kezét, aki látja őket!
Rajtam kívűl, Harry és Neville jelentkezett.
- Igen... igen, tudtam, hogy te látni fogod őket, Harry - szólt komoly arccal. - Te is, Cami. És...

- Elnézést kérek - szólt Draco -, de megmondaná, hogy mit kell látnunk?
Hagrid válasz helyett a tehénre bökött. A diákok bámulni kezdték a tetemet, majd rémülten felnyögtek: elég furcsa látvány lehetett, hogy a tehén csontjairól falatnyi adagokban elpárolog a hús.

- Mi csinálja ezt? - kérdezte rémülten Parvati, miután bemenekült a legközelebbi fa mögé.

- Thesztrálok - felelte büszkén Hagrid. - Roxfortnak egész ménese van belőlük. Ki tudja megmondani...

- De hát azok szerencsétlenséget hoznak! - vágott a szavába a rettegő Parvati. - Aki látja őket, azt mindenféle szörnyűségek érik! Trelawney professzor mondta egyszer...

- Ugyan, dehogy! - nevetett Hagrid. - Az csak babona! Dehogyis hoznak szerencsétlenséget. Nagyon jó eszű állatok, és hasznosak is! Igaz, ezeknek itt nincs sok munkájuk, csak az iskolai kocsikat húzzák, meg Dumbledore viszi el őket néha, ha messzire utazik, és nem akar hoppanálni... Nézzétek, jön még egy pár...
További két ló lépett ki zajtalanul a fák rejtekéből. Az egyik egészen közel haladt el Parvati mellett... a lány megborzongott, és még jobban a fához lapult.

- Éreztem valamit! Itt van a közelemben!

- Ne félj, nem bánt - nyugtatta meg Hagrid. - Na, ki tudja megmondani, hogy miért csak néhányan látják őket?

Hermione jelentkezett.
- Hadd halljam! - nézett rá mosolyogva a vadőr.

- A thesztrálokat csak azok látják - szólt Hermione -, akik találkoztak már a halállal.
Hagrid ünnepélyes komolysággal bólintott.

- Pontosan így van. Tíz pont a Griffendélnek. Nos, a thesztrálokkal végeztünk...

- Ehhem, ehhem.
Ott állt Umbridge professzor. Már ismert zöld süvege és köpenye volt rajta, s karjában dajkálta szeretett jegyzettömbjét.

- Ehhem, ehhem.

- Á, jó napot! - köszönt mosolyogva a vadőr, miután azonosította a hang forrását.

- Megkapta az üzenetet, amit reggel a kunyhójába küldtem? - kérdezte Umbridge. Hangosan és lassan beszélt, mintha nehéz felfogásúhoz szólna - Értesítettem benne, hogy ma óralátogatást tartok magánál.