Camilla Potter, a másik túlélő 5-7. ᵈᵐ

11. fejezet - Legszebb Karácsony

Ismét hó kavargott a zúzmarás ablaktáblák előtt. Közeledett a karácsony. Hagrid már becipelte a szokásos tizenkét fenyőfát a nagyterembe; a lépcsőkorlátokra magyal- és aranydísz-füzérek kerültek, örökgyertyák lobbantak fel a lovagi páncélok sisakjában, és itt is, ott is jókora fagyöngycsokrok lógtak le a folyosók mennyezetéről. Ezek alatt mindig népes lánycsoportok verődtek össze, valahányszor Harry a közelben volt, ami nem egyszer súlyos forgalmi dugókhoz vezetett.
Ron, aki azelőtt inkább irigyen, semmint derűvel nézte Harry népszerűségét, most harsányan kacagott barátja bujkálásán.

Személy szerint, kellemesebb társaságnak tartottam az új nevetős, tréfálkozó Ron-típust annál a szeszélyes és kötekedő változatnál, akit a korábbi hetekben el kellett viselnem, de tény, hogy a váltásért súlyos árat fizetettünk Harryvel. Először is zavaróan sokat kellett egy társaságban lennünk Lavender Brownnal, aki viselkedéséből ítélve elfecsérelt időnek tartott minden olyan másodpercet, amikor nem csókolózik Ronnal. Másodszor: ismét arra eszméltünk, hogy két olyan ember legjobb barátom, akik talán soha többet nem állnak szóba egymással.

Ron, akinek a kezén és alkarján még mindig látszottak a madártámadás nyomai, sértődött és visszautasító maradt Hermionéval szemben.
- Egy szót se szólhat - mondta. - Ő is csókolózott Krummal. Hát most én találtam egy lányt, aki szívesen smárol velem. Szabad országban élünk. Nem tilos, amit csinálok.
Mi inkább nem feleltünk erre. Mivel feltett szándékunk volt, hogy Ronnal és Hermionéval is megőrizzük a jó viszonyunkat, az utóbbi időben viszonylag sokat voltunk kénytelenek hallgatni.

- Soha semmit nem ígértem Hermionénak - dörmögte Ron. - Na jó, úgy volt, hogy együtt megyünk Lumpsluck karácsonyi fogadására, de szó se volt róla, hogy... csak barátokként... szabad ember vagyok...
Hermione napjai annyira be voltak táblázva, hogy csak esténként tudtunk nyugodtan beszélgetni vele. Olyankor Ron amúgy is annyira el volt foglalva Lavenderrel, hogy nem törődött vele, mit csinálunk. Hermione nem volt hajlandó a klubhelyiségben tartózkodni, mikor Ron is ott volt, így hát általában elkísértük őt a könyvtárba, ahol azonban csak suttogva társaloghattunk.

- Szíve joga, hogy azzal csókolózzon, akivel akar - mondta Hermione, miközben Madam Cvikker, a könyvtárosnő a távolabbi polcok között sétált. - Engem a legkevésbé sem érdekel.
Azzal felemelte a pennáját, és olyan erőteljesen tett pontot vele egy i-re, hogy kilyukadt tőle a pergamen.
- Egyébként pedig - folytatta néhány másodperc szünet után Hermione - jobb lesz, ha vigyázol.

- Utoljára mondom - szólt a háromnegyed órás kissé rekedten Harry -, nem adom vissza ezt a könyvet. Már eddig is többet tanultam a Félvér Hercegtől, mint Pitontól és Lumpslucktól...

- Nem a nyavalyás Hercegedről beszélek - vágott a szavába Hermione, s olyan dühös pillantást vetett a könyvre, mintha az sértegette volna őt. - Bementem a lányvécébe, mielőtt idejöttem. Ott találtam vagy tíz lányt, köztük azt a Romilda Vane-t. Arról beszélgettek, hogyan tudnának szerelmi bájitalt beadni neked. Mindegyik azt szeretné, ha őt vinnéd Lumpsluck fogadására, és úgy tűnik, bevásároltak Fred és George bájitalaiból. Márpedig azok sajnos működnek...

- Akkor miért nem koboztad el tőlük a cuccot? - méltatlankodott Harry.

- A vécébe nem vitték magukkal a bájitalt - legyintett bosszúsan Hermione. - Ott csak ötletbörzét tartottak. Félek, hogy még a te híres Félvér Herceged se tud olyan szert - itt ismét megvető pillantást vetett a könyvre -, ami tucatnyi különböző szerelmi bájital ellen hatásos. Úgyhogy azt ajánlom, gyorsan hívj meg valakit, hogy a többi lemondjon rólad. Holnap este lesz a parti - ezek most már mindenre képesek.

- Senkit nem akarok meghívni - motyogta Harry.

- Mindenesetre vigyázz, hogy mit iszol meg, mert Romilda Vane eléggé elszántnak tűnt - zárta le a témát komoran Hermione. Feljebb tolta a hosszú pergamentekercset, amire a számmisztika dolgozatát írta, és tovább sercegtette rajta a pennáját.