Camilla Potter, a másik túlélő 5-7. ᵈᵐ

19. fejezet - Randi

Reggel a késői kelésem miatt sietnem kellett a Nagyterembe, ha nem akartam lekésni sem a reggelit, sem az indulást Roxmortsba. Tulajdonképpen, rettentő izgatott voltam, elvégre mégiscsak ez lesz az első randink... vagy valami olyasmi. Amint beléptem az ajtón, a Griffendél asztalára vándorolt a tekintetem. Camilla ott ült az asztalnál és a barátaival beszélgetett. Pár pillanatra találkozott a tekintetünk, mire alig észrevehetően rákacsintottam, amitől a lány elpirult, majd vigyorogva visszanézett a barátaira. Elégedetten lehuppantam egy üres székre és hozzáláttam a reggelihez.

- Na, Potter se bírja ki, hogy ne őt bámulja mindenki - jegyezte meg pár perc múlva Pansy gúnyosan. A viselkedéséből ítélve, arra a következtetésre jutottam, hogy Camiról beszélt. Követtem Pansy tekintetét - és majdnem félrenyeltem az akkor lenyelésben lévő falatot.

- Neked meg mi bajod van, Malfoy? - nézett rám szórakozottan Nott.

- Ugyanaz, mint a Nagyteremben lévő nagyjából összes fiúnak - vont vállat Blaise, szintén Camit nézve, aki éppen az ajtóban állt és Weasley húgával beszélgetett. A lányon egy fehér ujjatlan blúz, egy sötétkék szoknya és egy pár fekete bakancs volt. - Csinos, népszerű és nincs senkije.

Nem sok kellett hozzá, hogy lekeverjek egyet a mellettem ülő fiúnak, mert olyan látványosan bámulta a barátnőmet, hogy az már nekem volt kínos.

- Ha nem lenne egy Potter, talán még rá is hajtanék - jelentette ki lemondóan Nott, én meg hitetlenkedve bámultam rá.
Körbenéztem, és láttam, hogy nem csak Blaise és Nott a két olyan fiú, aki észrevette Camillát. A Nagyteremben - leginkább a felsőbb évfolyamokból -, szinte minden fiú megnézte magának a griffendéles lányt. Kezdtem dühös lenni, és már majdnem ott tartottam, hogy szétátkozom a teremben lévő összes fiút, aki a barátnőmet stírölte, amikor Cami abbahagyta a beszélgetést Weasley húgával majd mosolyogva kiment. Épp időben.

- Hát, legalább jól indult a reggelünk - vigyorodott el Blaise.

- Mintha azt mondtad volna, hogy nem érdekel Potter - évelődött vele Pansy. Szemlátomást dühítette mindaz, ami az előbb történt. Hát még engem!

- Attól még megnézhetem magamnak, nem? - vágott vissza Blaise.
Amíg ezen ők elvitatkoztak, én gondolatban feljegyeztem magamnak, hogy el kell beszélgetnem Camival a "nem öltözünk ki, mert a fiúk megbámulnak téged, a barátod pedig ott helyben fogja megfojtani az összeset" szabályról.

A faluba való lejutás, ahogy máskor úgy most is sokáig tartott, de nem okozott gondot számomra. Amint kiléptem a kastély kapuján, megláttam Camillát, aki annyit változtatott az öltözékén, hogy felvett magára egy barna szövetkabátot is.
- Szia! - köszöntött mosolyogva. - Indulhatunk?

- Aha... De közben szeretnék beszélni veled valamiről.

- Hallgatlak - mondta Cami, miközben elindultunk a faluhoz vezető úton.

- Jó... Először is, mi ez az öltözék?

- Miért? Nem tetszik?

- Ha nem tetszene, akkor nem kérdeztem volna rá, mert nem vagyok kőbunkó - forgattam meg a szemem, amin a griffendéles elmosolyodott. - Tetszik a ruhád, sőt kifejezetten bejön, csak az a probléma, hogy ezzel nem csak én vagyok így.

- Nem csak te? Akkor még ki?

- Nem is tudom - színleltem gondolkodást. - Nagyjából... minden korodbeli fiú, aki látott ma reggelinél? - tettem fel a költői kérdést.

- Nem vettem észre... de ezek szerint, Harry ezért volt ennyire mogorva reggelinél - jegyezte meg.

- Legalább ebben egyet tudok érteni vele - húztam a számat. - Nem akarok parancsolónak tűnni, aki megmondja neked, hogy mit és hogyan, de lehetne, hogy legközelebb nem csinosítod ki magad... ennyire?