Camilla Potter, a másik túlélő 5-7. ᵈᵐ

13. fejezet - Égető medál

Mintha visszamentem volna az időben, de komolyan. A szoba pontosan olyan volt, mint Umbridge roxforti irodája. Csipkés függönyök, szárított virágok mindenfelé. A falakat ugyanazok a dísztányérok borították, mindegyik egy színes, szalagos kiscicának adott otthont, amik cukin ugrándoztak és kergetőztek. Az asztalt egy fodros, virágos kendő borította. Rémszem szeme mögött egy teleszkóp-szerű szerkezet tette lehetővé Umbridge-nek, hogy az ajtó túloldalán ülő dolgozók után kémkedjen. Belenéztem; mindannyian ugyanúgy dolgoztak.

A boszorkány az íróasztal mögé sétált, ahol egy iratszekrény állt. Friccs roxforti szerkényéhez hasonlóan mappákkal lehetett tele. Mindegyikre egy név volt írva. A legfelső fiókból elővett egyet és kinyitotta. A válla fölött belelestem a papírokba, ami nem volt túl nehéz, tekintve, hogy egy alacsony nőről van szó.

LUCIUS MALFOY

VÉRMINŐSÉG:
Aranyvérű. Bizonyítottan Halálfaló.

CSALÁD:
Feleség (aranyvérű), 1 fiúgyermek a Roxfortban tanul.

BIZTONSÁGI BESOROLÁS:
Megfigyelés nem szükséges. Fiúgyermek ismeretségben 2. sz. nemkívánatos személlyel.

Második számú nemkívánatos személy - most komolyan?
Az ajtó melleti falfelületen megláttam magam egy képen. A „2. SZ. NEMKÍVÁNTOS SZEMÉLY" szöveg ott díszelgett mellkasomon. A plakátra rá volt ragasztva egy kiscicával díszített rózsaszín cetli. Odamentem, hogy elolvassam, mit írt rá Umbridge: "megbüntetendő". Azt hiszem, kettőnk közül nem én érdemlek itt elsősorban büntetést.

Umbridge eközben rosszallóan ciccegett a hátam mögött. Ránéztem; a fejét csóválva írt bele valamit Malfoy aktájába.
- Ejnye, ejnye Lucius. Rátámadni egy minisztériumi munkatársra nagy hiba és akár végzetes is lehet. Várj csak amíg a Miniszterúr megtudja!
Összecsukta a mappát és visszatette a helyére. Kívácsi vagyok, vajon hány embernek jegyzi még fel ugyanígy a dolgait. Ha ezen a nőn múlna, már a minisztériumban is jóval magasabb szinteken menne a tisztogatás. Emlékszem, a Roxfortban minden kis apróságért büntetést kaphattunk, aminek az alkalmázását szerintem ugyanúgy bevezetné itt is.

Kopogtak, mi pedig egyszerre kaptuk a hang irányába a fejünket Umbridge-el, aki pont akkor vette le a nyakláncát. Nyílt az ajtó, és egy magas, szakállas férfi lépett be a helységbe. Magas beosztású valaki lehetett, ha csakúgy bejöhetett Umbridge irodájába.
- Jó napot Runcorn - biccentett Umbridge. Beakasztotta az ékszert egy kis cicaszobor nyakába, ami az íróasztala szélén helyezkedett el, majd visszanézett a férfira. - Miben segíthetek?
- A dementorok megint túlzásba estek és rátámadtak a kihallgatóbizottságra, asszonyom. Ha esetleg...
- Persze, persze megyek! - forgatta meg a banya a szemét. - Nem hiszem el, hogy mindig nekem kell ezt elintéznem - fortyongott hakabban.

Amint becsukódott az ajtó, elszámoltam magamban húszig - ha esetleg visszajönne a nő -, majd felfedtem az álcám és magamhoz vettem a cicaszobron heverő medált. A nyakamba akasztottam és újból láthatatlanná váltam.

Forróságot éreztem a mellkasomnál, de nem az adrenalin vagy a büszkeség miatt. Égető fájdalom volt ez, mint amikor beletenyerel az ember a forró olajba, és ott hagyja a kezét. Csakhogy nekem nem az olaj égette a mellkasomat, hanem Mardekár medálja. Egyszerre égetett és nyomta össze a tüdőm, mintha meg akart volna fojtani. És nem csak maga a medál, de még a lánc is perzselni kezdte a bőröm, valamint egyre szorosabban fonódott a nyakamra. Kétségtelen, hogy ez volt az igazi Horcrux és ellenem volt. Meg akart ölni.
Próbáltam leszedni magamról a nyakéket, de minél jobban erőlködtem, annál nagyobb volt annak az ellenállása.

Mindennek tetejébe, ekkor még az iroda ajtaja is kinyílt, és Umbridge visszajött. Tíz perce se mehetett el... itt baj van.
Umbridge azonnal a kis szoborra nézett és megfeszült az állkapcsa, ahogy konstatálta a nyaklánc eltűnését. Lassan körbenézett az irodában, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom, ahogy egy pillanatra rám nézett, de szerencsére tovább siklott a tekintete. A lánc egyre szorosabban tekeredett a nyakamra, és nem tudtam meddig bírom még.