Camilla Potter, a másik túlélő 5-7. ᵈᵐ

9. fejezet - Árva Tom

Katie-t másnap átszállították a Szent Mungoba. Addigra már minden roxfortoshoz eljutott az eset híre, bár a részletekről egymásnak ellentmondó verziók keringtek, és minden jel szerint csak mi tudtuk, hogy az átkot eredetileg nem is Katie-nek szánták.

- És persze Malfoy is tudja - osztotta meg a véleményét velünk Harry, de mi továbbra is süketnek tettettük magunkat, valahányszor szóba került a „Draco titokban halálfaló" elméletet.

Csak remélni mertem, hogy Dumbledore a hétfői különórára már visszatér titokzatos útjáról. Mivel senki nem tájékoztatott az ellenkezőjéről, este nyolcra odamentünk az igazgatói szobához, bekopogtumk, és ki is szólt egy hang, hogy beléphetünk. Dumbledore-t az íróasztala mögött találtuk - a varázsló fáradtnak tűnt, a keze változatlanul fekete volt, mindazonáltal mosolyogva intett nekünk, hogy üljünk le. A merengő ezúttal is ott feküdt az asztalon, táncoló, ezüstös csillámokat vetítve a mennyezetre.
- Nem unatkoztatok, amíg távol voltam - szólt Dumbledore. - Úgy tudom, szemtanúi voltatok Katie balesetének.

- Igen, uram. Hogy van Katie? - érdeklődtem.

- Még mindig nagyon rosszul, pedig azt kell mondanom, szerencsésen megúszta a dolgot. A bőrének csak egy egészen apró része ért hozzá a nyaklánchoz: volt egy kicsiny lyuk a kesztyűjén. Ha felveszi a láncot, vagy ha csak megfogja csupasz kézzel, meghalt volna, talán ott helyben. Szerencsére Piton professzornak sikerült megakadályoznia az átok gyors szétszóródását Katie testében...

- Miért neki? - kérdezte gyorsan Harry. - Miért nem Madam Pomfrey gyógykezelte?

- Arcátlanság - szólt le egy halk hang a falon függő portrék egyikéből. Phineas Nigellus Black, Sirius ük-ükapja felemelte a fejét karjáról. - Én a magam idejében nem tűrtem, hogy egy tanuló megkérdőjelezze az intézkedéseimet.

- Köszönöm, Phineas - mondta csitítóan Dumbledore. - Tudod, Harry, Piton professzor sokkal jobban ismeri a fekete mágiát, mint Madam Pomfrey. Egyébiránt a Szent Mungo gyógyítói óránként beszámolnak nekem Katie állapotáról, és reménykedem benne, hogy idővel teljesen felépül.

- Hol volt a hétvégén, uram? - kérdezte Harry. Volt egy olyan érzésem, hogy kezd túllőni a célon. Ebben nyilván Phineas Nigellus is egyetértett velem, mert rosszallóan felszisszent.

- Most inkább másról beszélnék 1 felelte Dumbledore. - De mikor eljön az ideje, arról is beszámolok neked.

- Tényleg? - csodálkozott Harry.

- Igen, úgy tervezem. - Dumbledore újabb üveg ezüstös emléket húzott elő a talárjából, és a pálcájával kivarázsolta belőle a dugót.

- Igazgató úr... - kezdte óvatosan Harry -, találkoztunk Roxmortsban Mundungusszal.

- Igen, igen, hallottam róla, hogy Mundungus dézsmálja az örökségeteket - felelte homlokráncolva Dumbledore. - Mióta rátámadtál a Három Seprű előtt, nem is igen mutatkozik. Úgy sejtem, fél találkozni velem. De megnyugtathatlak, újabb tárgyaknak nem fog lába kelni Sirius régi ingóságai közül.

- Az az undok vén félvér a családi ereklyéinket lopkodja!? - csattant fel Phineas Nigellus, s dühösen kicsörtetett keretéből, nyilván hogy felkeresse a Grimmauld téri házban található portréját.

- Uram - szólt rövid hallgatás után Harry -, McGalagony professzor továbbadta önnek, amit Katie balesete után Draco Malfoyról mondtam neki?
Már megint kezdi. Ezt nem hiszen el!

- Igen, beszámolt a gyanúdról.

- És ön szerint...

- A megfelelő módon ellenőrizni fogok mindenkit, akinek köze lehetett Katie balesetéhez - jelentette ki Dumbledore. - De pillanatnyilag inkább a mai óránk foglalkoztat. Mint bizonyára emlékeztek, azon a ponton hagytuk félbe Voldemort nagyúr gyermekkorának történetét, amikor Tom Denem, a jóképű mugli elhagyta feleségét, Merope-ot, és visszatért családja Little Hangleton-i házába. Merope magára maradt Londonban, szíve alatt a gyermekkel, akiből azóta Voldemort nagyúr lett.