Vörös Kód

Part 17

Ingrid

Nagyon nehezen tudtam csak elaludni. Nem is tudom mi ijesztett meg jobban, az, hogy Rami ott fekszik mellettem, és minden porcikám késztetést érez a közelében lenni, vagy az, hogy bármelyik pillanatban visszaköszönhet a legyűrt alkohol mennyiség. Fogalmam sincs mikor és hogyan sikerült elaludni, minden esetre az ébredés nem esett túl jól.

Nehezen, de kikászálódok a fürdőszobába, jó alaposan megmosom az arcomat ébresztő langyos vízzel, szemügyre veszem magam a tükörben. Annyira nem is borzalmas az összkép, mint amilyen ramatyul érzem magam. Kifésülöm a hajam és összegumizom egy kontyba, megmosom a fogamat és még egyszer leellenőrzöm, a karikákat a szemem alatt. Felsóhajtok és elhagyom a fürdőszobát.

Megállok a szobaajtóban és nem bírom ki, hogy ne időzzön el a tekintetem. Fogalmam sincs, mióta nézem Ramit, de összeszedem magam egy halk sóhaj kíséretében és megindulok a lépcső felé. A konyhába sietek és felteszek két adag kávét főni. Míg a kávé lefő, addig rendet rakok a nappaliban, eltüntetem minden nyomát annak, hogy itt tegnap alkoholt fogyasztottunk. Elkészítem a kávémat, majd mikor a másik csészéhez kezdenék, rádöbbenek, hogy fogalmam sincs Rami hogy szereti a kávét. Egy életem, egy halálom gondolom, és megcsinálom az övét is olyanra, ahogy én szeretem. Visszafelé még egyszer bepillantok a nappaliba nem maradt-e elől valami, mikor nem találok semmit, halk léptekkel megmászom az emeletet. A szobaajtót csak halkan lábbal beljebb hajtom, a kávékat az éjjeli szekrényre teszem és visszafészkelem magam az ágyba. Kicsit el is mosolyodok magamon. Mi ütött beléd? Mikor lettél te ennyire romantikus? Ágyba kávézol? És ha kiborul és az egész ágygarnitúrát lehet lecserélni!? Elhessegetem a gondolataimat, bekapcsolom a tv-t és gyorsan lenémítom. Nem mintha nagyon érdekelne, mi megy benne, de félek, ha nem próbálnám meg lekötni magam valamivel, míg Rami felébred, arra kéne kelnie, hogy az arcát fürkészem. Így is nagyon nehezemre esik a televízióra koncentrálni.

- Mit nézünk?

Úgy összerezzenek, még a távirányító is kiesik a kezemből, persze amilyen béna vagyok, végig csúszik a combomon és koppan a padlószőnyegen. Kicsit riadtan pillantok Ramira, aki persze fülig érő mosollyal figyel engem. Összehúzom a szemöldökömet, majd lehajolok a távirányítóért. Majdnem lefejelem Ramit, amikor próbálom vissza rendezni magam a kiindulási pozícióba. Nagyjából egy leheletnyi hely marad köztünk, és még ki sem egyenesedtem rendesen.

- Kávé illatot érzek, ha nem csal a szimat rendszerem, már pedig az sosem csal!

Legalább kétszeresére gyorsul a pulzusom, és minden erőmre szükség van, hogy meg tudjak szólalni.

- Öhm... Jó reggelt. – tartok egy kis szünetet, ezalatt felpillantok a szemeibe, ami talán nagy hiba volt, mert újabb pár másodpercbe telik, mire folytatni tudom - Igen, csak nem tudtam, hogy szereted és talán ezt is meg kellett volna kérdezzem tegnap. Viszont elszalasztottam a lehetőséget, így kénytelen leszel úgy inni, ahogy én szeretem.

Megforgatom a szemeimet és a kávékért nyúlok, odaadom neki a sajátját, a magamét pedig kortyolgatni kezdem. Kicsit feszülten próbálom figyelni a Tv-t, persze Rami esélyt sem ad rá.

- Nálad némafilmként szokás televíziót bámulni? – szürcsöl egyet a kávéból és az ölébe engedi a bögrét.

- Nem, csak nem akartam, hogy arra kelj, ahogy üvölt a masina – szemrehányóan nézek rá, bánt a feltételezése, habár tudom, hogy poénkodni próbált.

Adok egy kis hangot a tv-re, valami természet film megy éppen, semmi érdekes, inkább csak amolyan háttérzajnak megfelelő.

- Miért vállalod a cikkem megírásában való segédkezést?