Vörös Kód

Part 16

Rami

Egyből a nappaliba megyek és helyet foglalok a kanapén. Mondhatni Ingrid egész rendesen megvárattat, mire utánam jön, és ő is kényelembe helyezi magát, igen csak tisztes távolságot hagyva kettőnk között. Letesz a kis asztalra egy még üres poharat, hozzám közelebbi oldalra, majd hátradőlve engem kezd fürkészni a tekintetével.

- Szándékosan táncolsz az idegeimen, játszol velük, vagy tudtodon kívül csinálod? – kérdezi karba tett kézzel.

Töltök magamnak egy felesre valónyit, majd töltök neki is, közben mosolyra húzom a számat a kérdésén. Leteszem az üveget és felpillantok, megtörve a karba tett kezét, felé nyújtom a poharat, amit el is fogad.

- Úgy nézek én ki, mint aki tudtán kívül cselekszik?

- Csak reménykedtem benne – hozzá koccintja a poharát az enyémhez, és egy kortyként nyeli le, – Még egyet! – meg köszörüli kicsit a torkát az erős szesz hatására.

Elmosolyodom, elveszem tőle a poharát és megtöltöm megint, kezemben tartva megvárom, amíg rám néz.

- Mit szólnál egy kis tényleges játékhoz?

- Miféle játékhoz? – összehúzza kicsit a szemét.

- Felelsz, vagy mersz? – lehörpintem a neki szánt innivalót, és az üres poharat teszem az asztalra.

Kegyetlen innivaló, alig bírom úgy lenyelni, hogy ne ránduljanak össze az arcizmaim, vagy vágjak olyan képet, mint aki citromba harapott. Látom rajta a töprengést, majd a meglepettséget, amikor egy szó nélkül megiszom az innivalóját. Hátradől, ismét karba teszi a kezét.

- Felelek.

Elmosolyodok, előre hajolok, és töltök egy újabb kört, míg megfogalmazom magamban az első kérdést. Valójában nem is olyan egyszerű, mint amilyennek gondolnám. Nem lenne túl jó, ha nagyon interjú jellege lenne. Ráadásul a jegyzetfüzetem sincs itt, így nagy szükségem lesz a memóriámra.

- Mesélj a családodról.

Talán kicsit meglepődik a kérdésen, lehetséges, valami kevésbé személyessel is kezdhettem volna, de már nem tudom vissza szívni.

- Van olyan opció, hogy „nem akarod hallani a választ? nem áll módomban válaszolni? új kérdést kérek? inkább merek, csak ne kelljen válaszoljak?"

Megrázom a fejem és pár centivel közelebb csusszanok, hogy rá tudjak csapni a térdére.

- Gyerünk, játssz velem! Jó móka lesz.

Felsóhajt, felemeli a kezét megadása jeléül. – Aztán nem ér sajnálni, meg megölni a játékot már az első kérdésre kapott válasz miatt.

- Mondd már! – felkuncogok, hogy ennyire nehézkesen tudjuk csak elkezdeni.

- Nem volt valami fényes gyerekkorom. Nincsen túl fényes családom. Igazából fogalmazhatnék úgy is, hogy családom sincsen. Van egy bátyám, de mióta tudja, hogy mivel foglalkozom, nem áll szóba velem. Apám börtönben van, életfogytiglant kapott, amikor megölte anyámat. A nagyszüleimet pedig nem ismerhettem, ők már a születésem előtt elhagyták az emberi létet. A bátyámnak van egy gyönyörű kislánya, neki sikerült boldog családot kialakítani a nehézségek ellenére is, szóval nagyon büszke vagyok rá.

Eléggé elakad a lélegzetem, a hallottak után. Nem is főként azon, amit hallottam, hanem amilyen semleges, érzelemmentes, monoton hangon mondta végig ezt a sok szörnyűséget. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem ezzel a kérdéssel kellett volna elsőnek elő álljak, de már nincs vissza út. Ráadásul egy csomó újabb kérdés megfogalmazódott bennem.