Vörös Kód

Part 29

Ingrid

Már legalább 10 perce magam vagyok a szobában. Fogalmam sincs, mitévő legyek. Valahol igaza van abban, hogy az én kérésem is soknak számít felé, de mégsem annyira határtépő, mint amit ő kér tőlem. Főleg úgy, hogy mindketten tudjuk, neki nem csak egy szimpla csóknak fog számítani. Sajnos, mint kiderült Robert többet érez irántam jóval, mint amennyit a barátságunk elbír. Bár eddig elég jól titkolta ezt előttem, az utóbbi időben már nem fogja vissza magát. Elképzelni sem tudom, ha megadom neki, amit kér, mi lesz a következő lépés. Ha viszont úgy döntök, hogy nem, akkor baszhatom a kezelést és a fél életem rámegy, hogy találjak egy olyan embert, akiben megbízhatok. Illetve, ezek után az is egy nagy kérdés, hogy vajon Robertben megbízhatok-e.

Hallom a közeledő lépteket, egyre hangosabb, érzem, a mellkasomban dübörgő kalapáló szívverésemet. Mozdul a kilincs, és feltűnik Robert az ajtó mögött. Átöltözött. Leváltotta az elegáns öltönyét egy szintén elegáns ingre, amihez még nyakkendőt is kötött, és egy elegánsabb farmernadrágra. Arca semleges, mintha nem is lett volna köztünk semmilyen feszültség az elmúlt egy órában. Megáll tőlem pár lépésre, megigazítja a nyakkendőjét és le sem veszi rólam a tekintetét. Állom egy darabig, de sosem voltam jó ebben a szemkontaktus dologban. Lehajtom a fejem és megindulnak a lábaim Robert felé. Minden porcikám tiltakozni kezd, egyszerre mintha súlyokat kötöztek volna a lábaimra. Majdnem neki megyek, amire sikerül behúznom a kéziféket. Másodpercek telnek el, míg állok előtte lehajtott fejjel, orromban már teljesen szétterjedt parfümjének erőteljes illata. Robert nem mozdul, légzése egyenletes, nyugodt. Ökölbe szorulnak a kezeim, veszek még egy nagy levegőt, lassan fújom ki. Robert keze a derekamra csusszan, amivel rendesen meg is lep, úgy tudtam enyém a döntés joga. Felpillantok, tekintete lágy, arcán mosoly húzódik. Kiengedem a kezeimet, amit eddig ökölben szorongattam és felnyúlok Robert nyakához, elátkozom az egész elbaszott pillanatot, becsukom a szemem és meghúzom Robertet magam felé. Nem kell kérlelnem, azonnal mozdul felém, de nem csókol meg, már szinte összeérnek az ajkaink, olyan közel állunk egymáshoz. Dús szakálla végigsúrolja az ajkaimat. Másodpercek telnek el így, már szinte kínlódok, hogy nem könnyíti meg a dolgom, amikor egyértelműen megadtam neki magam, de kivár.

- Baszódj meg... - suttogom és rátapadok az ajkaira.

Belemosolyog a csókba, de letöröm a mosolyát egy erőteljes harapással az alsó ajkába, meg is szívom kicsit. Szétnyitom az ajkaimat, és már érzem is Robert nyelvét előre nyomulni. Engedem, végig simítok rajta a sajátommal. Beletúrok a hajába és megmarkolom. Hallom, ahogy Robert levegővétele hangosabbá válik. Most én nyomulok át a nyelvemmel és végig szántok az övén, majd az ajkán is, végül finoman ismét ráharapok az alsó ajkára, meghúzom kicsit és nyomok egy búcsú puszit a szájára. Hátra húzom a fejem, jelezve, hogy részemről ennyit tudtam kihozni a helyzetből, de Robert belemarkol a derekamba és erősen magához von. Hajol egyből és még mielőtt reagálni tudnék, ismét a számra tapad. Erőszakosan nyomul előre és mázlijára sikerül is bejutnia a számba, azonnal hárítok, de egyik kezével erőteljesen megtámasztja a fejem hátulról. Beletúr a hajamba, bele is markol, és erősen hátra rántja a fejem. Felnyögök, erre nem számítottam, de még csak a kezdet, erőteljesen beleharap a nyakamba és meg is szívja. Megragadom a két vállát, és ami erőmből kitelik, lökök rajta egyet. Találkozik a tekintetünk, de nem látok meglepődést a szemeiben, sőt elmosolyodik, megragadja a kezem és egy mozdulattal pördít rajtam egyet, hátracsavarja a karomat. Ismét felnyögök, de nem ellenkezem.

- Mi a biztonsági szavad? - hajol a fülemhez.

- Vörös.

Megragadja a felsőm két oldalát és felfelé kezdi húzni. Nyelek egyet, de engedelmesen felemelem a kezem. Egy mozdulattal lerántja rólam és a földre engedi a lábam mellett. Nyúlok a nadrág gombomhoz, de Robert a kezemre fog, rászorít.