Vörös Kód

Part 2

Rami

Mázlistának érzem magam, hét ágról süt a nap és annak ellenére, hogy azt hittem nem fog összejönni, sikerült időben végeznem a munkában. Épp annyi időm maradt, hogy hazarohantam, letusoltam, felvettem az íróasztalomról a kis cetlit, amit még napokkal ezelőtt Dóra szobájából túrtam elő és már indultam is. Kiérve a házból bepattanok a kocsimba és bepötyögöm a címet a gps-be. Pár pillanatig eltart, míg magához tér, addig a tükörben még egy gyors ellenőrzést tartok, de kész vagyok útnak indulni.

Nincs a legközelebb, de nagyjából fél óra 45perc járhatóságra van. Egy hatalmas újépítésű házzal találom magam szemben, amikor megérkezek a címhez. Nézem egy darabig, érzem, hogy bizseregni kezdenek a végtagjaim, és a gyomrom is kavarog kicsit. Hát izgulok na. Kiszállok a kocsiból, becsukom az ajtót és még egy nagy sóhajjal az ajtó felé indulok. Odaérve szemügyre kell vennem a csengőt, nem olyan egyszerű ám a dolog. Végül megtalálom az SPV rövidítést... ez biztosan az, amit én keresek, de ezzel a rövidítéssel nem túl feltűnő. Felemelem a kezem és egy lassú, de határozott mozdulattal megnyomom a kis gombot. Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyom. Picit ideges vagyok, a gyomrom is kavarog. De mi baj lehetne?

Hallom, ahogy kopogás egyre hangosabbá válik odabentről, majd egyszer csak megszűnik, és pár pillanat múlva nyílik is az ajtó. Egy egészen fiatalos Nő áll velem szemben, rövid farmernadrág, egy kék kockás ing has felett megcsomózva, magas sarkú. Haja egy csattal kissé felfogva, de mégis vállára omlik. Ahogy a napfény megvilágítja, gesztenye barna színe kissé vöröses árnyalatot ölt. Ahogy végig nézek rajta, a hideg kezd futkosni a hátamon. Remélem, hogy nem túl feltűnő. Szinte leesik az állam. Köszönni is alig tudok. Rajtam egy laza fekete ing van fehér csillagokkal és egy egyszerű kék farmer.

- Huh de meg vagy szeppenve – mondja mosolyogva és kezet nyújt. – Szia Dóra! – közben egy gyors pillantással végig is néz.

- Ja nem, csak... Szia – nyújtom én is a kezem.

Ráfog a kezemre, de közben picit fordít rajta majd egy gyors pillantást is vet rá. Minden bizonnyal a csuklómat ellenőrzi.

- Nem jössz beljebb? – mutat az előszoba felé.

Bólintok és teszek egy lépést felé. Mi lesz, ha olyat kérdez, amire nem tudom a választ? Kezdenek a fejembe tódulni az ijesztőbbnél ijesztőbb kérdések.

- Foglalj helyet a konyhában nyugodtan – mondja, miközben bezárja az ajtót és ráfordítja a kulcsot, de a zárban hagyja.

Ahogy kattan a zár, kissé bezártság érzetem támad, de hisz végül is csak mi ketten... Logikusnak tűnik. Picit bizonytalanabbul választom ki a konyhába vezető utat, de szerencsémre nem tévedek el. Elvégre már tudnom kell, hogy hol a konyha. Mekkora égés lenne, ha rossz irányba mennék. Azt sem tudom hány alkalommal „jártam" már itt. Ahogy beérek, meglátom a félbehagyott munkát. Az asztalon vágódeszka, rajta pedig egy félig felaprított ananász tétlenkedik.

- Óóó, rossz időben jöttem?

Lassan utolér a konyhában és a pulthoz suhan.

- Dehogy, csak koktélt készítek. Mit adhatok inni Dóra?

Nővérem neve nagyon rosszul cseng a fülemben, de próbálok tudomást sem venni róla.

- Egy pohár vizet elfogadok köszönöm.

- Egy pohár víz? Ez nem rád vall... Dóra... - mondja kis hatásszünettel. – Inkább dupla whiskey tisztán, mint a múltkor egyszerre lehörpintve? Mint minden konzultáción?