A vadász királynő és a bakacsin erdei herceg szerelme

XIII. rész

****Andis****

Teljesen össze voltam zavarodva, a gondolataim nagyrészét lefoglalta a nem is olyan rég folytatott beszélgetésem Legolassal, a helyzetemen az se nagyon segített, hogy valamiért mindig összefutottam vele, minél jobban kerültem annál inkább belébotlottam. Miért is lenne nekem szerencsém. Az meg még csak hab volt azon a bizonyos tortán, hogy jelenleg egy háború kellős közepén tartózkodom. Hosszas és bonyolult töprengéseimet egy nem várt személy zavarta meg: 

- Minden rendben hercegnő? Olyan gondterheltnek látszol. - kérdezte Gandalf

- A tündék háborúban állnak a törpökkel, én ígéretet tettem Thorinnak, hogy a segítségért cserébe támogatom őket erre ahelyett, hogy velük lennék az ellenség táborában ülök és várom a csodát. - soroltam el Gandalfnak a problémáim okát

- Nyugodj meg hercegnő, azért nem állnak olyan vészesen rosszul a dolgok. Igaz, hogy Thorin jelenleg nincs teljesen eszénél, de ez még nem a világ vége! - mondta a mágus, fel nem foghatom, hogy hogyan lehet egy háború közepén ilyen nyugodtan üldögélni és pipázgatni 

A Gandalffal folytatott beszélgetés se nyugtatott meg, lehet, hogy azt a látszatot nyújtja, hogy a világon minden rendben van, de nem vagyok ostoba, tudom, hogy itt semmi sincs rendben. Már csak ezért sem mert Legolas éppen felém tartott talpig páncélba fegyverkezve.  

- Kirendeltem neked két tucat fegyveres katonát és lovakat várd meg itt őket, majd szépen visszakísérnek a palotába. - mondta, még magam is meglepődtem a kedvességén s már előre sajnáltam, mert én biztos, hogy nem megyek el innen

- Köszönöm, de én nem megyek el innen! -jelentettem ki határozottan

- Andis az isten szerelmére miért vagy ennyire makacs és önfejű! - na ennyit a herceg kedvességéről

- Egyetlen egyszer, csak egyetlen egyszer kéne azt csinálnod, amit én mondok, de nem! Nem, te mész makacsul a saját fejed után! - harsogott a tünde, s mellettünk elhaladók is egy pillanatra ránk néztek, de látva Legolas dühtől lángoló fejét inkább tovább haladtak.

- Tudod jól, hogy ígéretet tettem és ne kiabálj velem! - ahhoz képest, hogy megkértem, hogy ne kiabáljon én is ugyan úgy kiabáltam; Legolas már éppen nyitotta a száját, hogy hozzá híven megint valami nagyon kedves dolgot vágjon hozzám amikor az előbb említett két tucat kísérő megérkezett Gandalffal az élen

- Azt hiszem, hogy nem ez a legalkalmasabb idő és hely a vitátokhoz. Andsi figyelj rám tudom, hogy nem akarsz menni és nem is kell menned – mondta Gandalf mire én elégedetten Legolasra mosolyogtam majd ő válaszul valami nevetségesen szánalmas grimaszt adott

- Csupán arra kérlek, hogy a kisérőnek szánt tündékkel kerüljétek meg Thranduil seregét és ha bármi szokatlant észleltek akkor azonnal üzenjetek. - mondta a mágus. Miután kiadta a feladatot a kíséretem és én elkezdtük megkerülni a hatalmas tündesereget, ami töretlenül masírozott a hegykapu felé. A hegymellet elhelyezkedő sziklaszirt vonalán haladtunk amíg egyvonalba nem értünk a sereg közepével. Nem is kellett olyan sokat várnunk mikor egy kisebb törp sereg került a tündesereg mögé, mire én el is küldtem az egyik őrt, hogy értesítse Gandalfot a váratlan vendégek erezéséről.

- Az Vaslábú Dáin - jelentette ki az egyik tünde mellettem, ő nem a kísérettel jött később csatlakozott hozzánk, mint később kiderült Legolas küldte, hozzám Lindirt, hogy tartson szemmel 

Látótávolságon belül, de hallótávolságon kívül voltunk a két sereg között. Bosszantott, hogy nem hallok semmit, de ez ellen megint nem tudtam mit tenni, már éppen azon voltam, hogy kiadom az utasítást, hogy csatlakozzunk a tündesereghez, amikor a törpök egy számomra ismeretlen harcifegyverrel álltak elő és pillanatok alatt lemészároltak egy tucat tündét. Tanácstalanul álltam ott nem tudtam, hogy most mit kéne tennem, majd egy nagy ordítást hallottam a hátam mögűl s valaki megragadta a karomat és elrántott onnan, ahol azelőtt álltam s ezzel megmentette az életemet. Mert a törpök furfangos fegyverének majdnem én lettem a következő áldozata. Megköszöntem Lindirnek, hogy megmentett, de nem sok idő volt a hálálkodásra, mert a törpsereget újabb nem várt vendég kerítette be. Orkok voltak! De nem is kevés, Azog összegyűjtötte a teljes haderejét és azzal támadt ránk, nem nézve, hogy törpöt vagy tündét gyilkol-e éppen.  

- Na őket már megtámadjuk! - jelentettem ki azelőtt, még mielőtt átgondoltam volna, de Lindir rábólintott szóval mégsem volt ez olyan elveszett terv, velünk együtt az összes törp és tünde megrohamozta a mocskokat, még Thorin és a társai is előbújtak a hegy aljából.  

Egy örökkévalóságnak tűnt mire újra levegőhöz jutottam az orkok között, rengeteget megöltem én is és a társaim is, de még így is hatalmas túlerővel voltak felettünk. Egy ismerős hang szólított meg: 

- Még élsz, ez azért bíztató. - mondta vigyorogva Legolas

- Valljuk csak be, hogy hiányozna a makacsságom neked. - mondtam halványan mosolyogva a szokatlan kedvességén s már kerestem is az újabb halálra váró orkot s a harc folytatódott tovább azzal az egy különbséggel, hogy már Legolas is mellettem harcolt.  

Újabb végtelennek tűnő idő telhetett el amikor egy orkkal vívott csata közben a kardom kirepült a kezemből s köztem és Legolas között ért földet mielőtt lehajoltam volna érte összeakadt a tekintetem a herceggel s hirtelen mintha félelem látszódott volna rajta s ezzel egyidőben valami ijesztően rossz érzés futott át rajtam, s mire a kardom után nyúltam volna egy erős szúrást éreztem az oldalamnál s hirtelen minden elsötétült... 

Sziasztok! Tudom tudom mint, ahogy már máma többszőr is említettem egy örökkévalósággal ezelőtt hoztam utoljára részt, DE most már hoztam egyett és most nyáron próbálok rendszeresebben jönni! (bár inkább nem ígérem meg mert akárhányszor megígértem sose sikerült betartanom). Köszönöm a szavazatokat és a bíztató hozzászólásokat, nagyon jól esnek. Puszi mindenkinek: Hirwendis