A vadász királynő és a bakacsin erdei herceg szerelme

XIX. rész

****Andis****

A mai nap életem egyik legszebb napjának indult, Legolas bevallotta, hogy szeret és én is elmondtam neki, hogy számomra se közömbös. Tharnduil király talán a legszebb születésnapi partit szervezte meg nekem itt volt mindenki, aki fontos számomra hosszú idő után most éreztem magamat előszőr újra igazán boldognak, de abban a pillanatban ahogy kinyitottam a ládát minden szertefoszlott minden mosoly, minden nevetés, minden boldogság, ami engem eddig ért egy szempillantás alatt a semmivel lett egyenlő, hosszúidőre megszűnt létezni Körülöttem a külvilág az utolsó amire emlékszem az az, hogy Legolas szorosan magához ölel, hogy ne rogyjak teljesen a földre majd ezután semmi csak keserű és sós könnyek sokasága amik szüntelenül potyogtak a szememből pont úgy mint azon a bizonyos napon sokévvel ezelőtt, a következő amire tisztán amlékszem az az, hogy Legolassal a szobámban vagyunk és az ágyam szélén ülünk én szorosan magamhoz vonom mert képtelen voltam elengedni a sírástól még mindig szaggatottan veszem a levegőt, de egy fokkal már nyugodtabb vagyok míg a herceg egyik keze szorosan átölel addig a másik megnyugtatóan simogatja a hátamat, elmondani nem tudom, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ő most itt van velem s nyugtatni próbál. Nem tudom, hogy pontosan mennyi idő telhetett el az ünnepség félbeszakítása óta, de ahogy kipillantottam az ablakon láttam, hogy kint már szinte korom sötét van s már magamon is éreztem, hogy a sok sírástól teljesen elálmosodtam s mintha a herceg olvasna a gondolataimban így szól: 

- Lassan pihenned kéne, nem volt egy könnyű napod - mondja miközben elhúzódik tőlem

- Igen, igazad van – mondtam miközben kézfejemmel letöröltem egy újabb kósza könnycseppet az arcomról mire a herceg óvatosan megfogta az államat és arcomat az övé felé fordította

- Ugye tudod, hogy én mindig itt leszek neked? - kérdezte mire én némán bólintottam majd közelebb jött s egy lágy csókot nyomott a homlokomra ezután felállt és kisétált a szobámból

Megint egyedül voltam, a szobában sötét volt csak a meggyújtott gyertyák adtak némi világosságot. Általában nem szeretek egyedül lenni, de most jólesett a magány. Egyedül ültem az ágyam szélén s rögeszmésen bámultam magam elé miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet valaki ennyire kegyetlen és szívtelen a saját családjával szemben, a tragédia előtt is tudtam, hogy Gwendir nem veti meg az erőszakot, de hogy ennyire beteg azt gondolni sem mertem volna. Minél inkább visszagondolok a múltra annál inkább tör rám újra a sírás; kis idő múlva újra kinyílik a szobám ajtaja ám most Legolas helyett a legjobb barátnőim lépnek be rajta nem szóltak semmit csak leültek az ágyam végébe. Jelenlétük nagyon jól esett mert hiába volt szükségem egy kis magányra tudtam jól, hogy nem szerencsés most sokat egyedül lennem. 

- Köszönöm, hogy itt vagytok – megköszöntem Faelnek és Luinielnek a jelenlétét s pillanatok alatt elaludtam... 

****Legolas****

Amint elhagytam Andis szobáját első dolgom volt megkeresni a barátnőit és tájékoztatni őket, hogy még véletlenül se hagyják most magára őt, bár utána egy kicsit feleslegesnek éreztem ezt mert amúgy is rengeteg időt töltenek együtt most meg pláne nem hagynák egyedül, de inkább biztosra mentem nem viselném el, ha bármi baja esne.  

Amint tovább haladtam a folyosón egy csapat őr jött velem szembe egy része tájékoztatott, hogy apám szólni szeretne velem, soha jobbkor nem juthatott volna ez eszébe, a katonák másik részé pedig tovább haladt mikor jobban szemügyre vettem őket csak akkor láttam, hogy elviszik valahova azt a gyötrelmes ládát, amit Andisnek küldtek, mint utólag kiderült egyelőre a család kriptájában helyezik el őket. Rövid séta után megérkeztünk a nagycsarnok ajtaja elé innentől már egyedül mentem tovább atyám elé azért már kíváncsi voltam, hogy mi lehet olyan fontos neki ilyenkor. 

- Hívattál? - kérdeztem tőle mindenféle köszöntés nélkül

- Igen, szörnyen végződött ez az ünnepség - állapította meg, jaj csak ki ne találja, hogy neki a legrosszabb

- Valóban, de ismerem Andist erős lány, idővel ezen is túl teszi majd magát - mondtam, s minden szavamat komolyan gondoltam, én is elveszítettem édesanyámat, ami mai napig elszomorít, ha rágondolok, de ő mindkét szülőjét elvesztette s még a testvérét is a nagybátyja keze által, de ő talpra ált nem hiszem, hogy ismerek nála erősebb személyt

- Igen, az már többünknek is feltűnt, hogy igen jól megismertétek egymást ezért hiszem azt, hogy segítségemre leszel – mondta nekem kezd egyre jobban nem tetszeni ez a helyzet kérdőn nézek rá mire ő tovább folyatja a mondanivalóját

- A mai naptól a Hercegnő már itt sincs biztonságban, ezért úgy döntöttem, hogy kinevezem őt az északi határőrség parancsnokává - mondta apám én hirtelen azt hittem, hogy rosszul hallok

- Úgy akarod őt megvédeni, hogy elküldöd őt az őrök által védett palotából egy alig védett határra? - kérdeztem egyre indulatosabban nem értem, hogy juthatott ilyen az eszébe

- Úgy látom nemérted a lényeget, már tudják, hogy itt van nálunk bármikor megtámadhatnak minket, de arra senki sem gondol, hogy mi őt egy olyan helyre küldjük amire senki nem gondol így őt se éri bántódás és mi sem keveredünk bele egy felesleges háborúba - nézem az előttem álló férfit, aki az apám s királyom is egyben, de az én szememben most mind a két személyében elbukott

- Márpedig Andis itt marad ebből nem engedek - nem ez lenne az első alkalom, hogy szembe szegülök az akaratával, de még soha nem gondoltam ennyire komolyan

- Legolas elfelejted, hogy egyelőre még én vagyok a Király nem pedig Te - láttam rajta, hogy ő is kezdi elveszíteni a türelmét

- Milyen Király az, aki megfutamodik egy háború elől s legfőképpen milyen Apa az, aki feláldozná a saját fia boldogságát? - kérdeztem tőle, de a válaszát már nem vártam meg inkább sietősen elhagytam a termet még mielőtt ennél is jobban elfajulnának a dolgok 

Csalódtam apámban tudtam, hogy anyám halálával a szíve megkeményedett, de, hogy ennyire azt sohasem gondoltam volna. Talán, ha beszélek Bragrassal ő majd tud hatni rá hiszen jó barátja és hűséges tanácsosa, bár már ismerem annyira apámat, hogyha a fejébe vesz valamit akkor azon van, hogy meg is valósítsa azt.

Alig vártam, hogy beérjek a szobámba s összetörhessek valamit mérgemben a választásom egy cserépvázára esett, eleve nem értettem, hogy miért van a szobámba, hisz nincsenek virágaim, hát most már vázám se lesz. Több se kellett megfogtam a vázát és a lehető legnagyobb erővel vágtam a falhoz, már az érintkezés pillanatában darabokra tört. Talán nem is az bosszantott, hogy apám elakarja küldeni Andist hanem maga a tudat, hogy ismerve a lány kalandvágyát habozás nélkül igent fog mondani az ajánlatra, még csak bele se fog gondolni, hogy szokás szerint mekkora veszélybe fogja sodorni magát.

Miután egy kicsit megnyugodtam leültem az ágyam szélére majd az előbb ripityára tört váza maradványait néztem, milyen ironikus, hogy valószínűleg nemsokára az én életem is így fog darabokra törni... 

********

Sziasztok! Megint eltelt egy újabb hét én pedig hoztan az új részt, remélem tetszeni fog nektek! Mindamellett szeretném megköszönni nektek a kedves és bíztató szavakat, egyszerűen nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire jólesnek ezek! Jövőhéten hozom az új részt, addig is vigyázzatok magatokra, puszi: Hirwendis!