A vadász királynő és a bakacsin erdei herceg szerelme

XXXII. rész

****Legolas****

Miután visszaértem a Bakacsin erdőbe hírtelen megütött a hazaérkezés szele. Sok idő telt el azóta a nap óta mikor eljöttem innen, de szinte semmi sem változott meg. Minden úgyan úgy van mint, ahogy itt hagytam. A két hű barátom Lindir és Haldir fogadott engem, elmondtam nekik, hogy miért is vagyok itt és, hogy minél előbb beszélnem kell a Királlyal. 

Az út a trónterem felé rövidebbnek tűnt mint eddig bármikor, de így is nagy feszültség ült a vállamon. Mivan ha nem segít? Mivan ha elutasít? Számtalan ehhez hasonló gondolat járt a fejemben mígnem elértem a trónterem nagy fa bejáratához.

- Legolas! - kiáltott fel atyám, a király amikor megpillantott 

- Nem számitottunk érkezésedre! - mondta majd szorosan magához ölelt, meglepődtem a gesztusán hisz ő sohasem csinált ilyet, anyám halála után teljesen elhidegültünk egymástól

- Tudom, nem volt időm előre jelezni. Veszélyben vagyunk és a segítségedre van szükségünk! - tértem rögtön a lényegre

- Egy seregre lenne szükségem, nem az összes katonánkra, de egy nagyobb létszám jól jönne! - mondtam miközben atyám arcát fürkéztem, hátha letudok valami érzelmet fürkészni

- Ezt nem tartom jó ötletnek fiam! Nincs kedvem háborúba vonúlni és őszintén szólva annak sem örülök, hogy te vissza akarsz oda menni! - mondta mire az elmúlt perc könnyed hangulata rögtön elillant és helyét feszültség vette át

- Neked nem kellene háborúba menned, én vagyok a Herceg én is tudnám vezetni a csapatot. Atyám a barátaim bajban vannak segítenem kell nekik, ha én azaz mi nem állítjuk meg az ellenséget akkor az egész világ elfog bukni! - keltem ki magamból 

- Aludjunk rá egyet! - mondta majd nemes egyszerűséggel kiviharzott a trónteremből

Miután a király magamra hagyott úgydöntöttem, hogy vissza megyek a régi szobámba, hogy majd később próbáljam meg elérni a célomat. Amint átléptem a küszöböt, hírtelen óriási álmosság jött rám, hiába hívogatott az ágyam csábítva tudtam, hogy nincs időm erre. Fáradt tekintettel néztem körül a szobámon, minden ugyan úgy volt mint ahogy én hagytam. Egy örökkévalóságnak megfelelő órák teltek el, mire elhatároztam magamat, hogy ideje újra megpróbáni segítséget kérni. Már nyúltam volna a kilincsért amikor az ajtó egyszer csak kivágódott előttem. 

- Hát te? - kérdeztem értetlenűl az atyámat

- Beszélhetünk? - válaszolt kérdéssel a kérdesemre majd, arréb léptem az ajtótól, hogy betudjon jönni

- Biztos megéri kockára tenni az életedet? - kérdezte s éreztem, hogy újra felmegy bennem a pumpa, de tudtam ha elakarok érni bármit is akkor nyugodtnak kell maradnom

- Igen, mindennél jobban! - mondtam

- A két barátod, Lindir és Hardir éppen most fegyverez vel egy hadsereget, ők ketten is a tagjai. - mondta majd felállt és indúlni készűlt

- Várj! - mondtam mire megtorpant Köszönöm! - szaladt ki belőlem mire ő közelebb lépett és magához ölelt s a fülembe súgta, hogy vigyázzak magamra

Miután magamrahagyott vetettem egy utolsó pillantást a szobámra és én is elhagytam a helységet. Egyenesen Lindirékhez mentem, hogy minél előbb indúlni tudjunk...

****Andis****

Még mindig nem tértem magamhoz a sokkból, hogy Legolas itthagyott bennünket. Sosem gondoltam volna, hogy ő képes lenne erre.

Éppen Aragornnal, Gimlivel és Theodennel néztük át a Szurdok stratégiai lehetőségeit amikor az egyik őr rontott be rohanva a csarnokba.

- Felség Lovasok! Lovasok vannak itt! - kiáltotta és már ott sem volt. Döbbenten néztünk egymásra az ott lévőkkel mivel sejtelmünk sem volt arról, hogy kik lehetnek ők. Egy volt biztos, hogy ők nem orkok mert azok ha jönnek nem lóháton jönnek majd

Amint kinéztünk a szurdokról láttuk, hogy egy Tünde sereg áll ott Legolassal az élén. A szívem hatalmasat dobbant amikor megláttam, hogy visszatért és nem hagyott el minket. A többiekkel együtt rögtön elindúltam lefelé a többiekkel lefelé. Argorn fogadta őt legleőször.

- Hát mégis visszajöttél! - mondta Aragorn 

- Csak nem hagyhatom a barátaimat meghalni! - mondta majd összeölelkeztek s Gimli is elmormolt egy örülünk, hogy itvagy-ot

- Azt hittem itt hagy minket! - mondtam mikor a többiek otthagytak minket

-Téged sohasem hagynálak el! - mondta majd engem is szorosan megához ölelt majd együtt visszamentünk a csarnokba

Miután Legolas serege jócskán megnövelte a nyerési esélyeinket újra átbeszéltük a stratégiát. Mikor végeztünk mindenki lepihent egy hosszú nap után, mintha tudtuk volna, hogy holnap korahajnalban megkezdődik utunk eddigi legnehezebb összecsapása...

********