A vadász királynő és a bakacsin erdei herceg szerelme

IX. Rész

Ijesztő, hogy egy boldog emlék is facsarni tud belül, mintha a jelenben történő események miatt érzett keserűség azt is megfertőzné valahogy.

**********Legolas**********

Bementem az istállóba, hogy előkészítsem a lovakat az útra majd kivezettem őket Andishez. Az út hosszú és nehéz lesz. Élelmet nem vihettünk magunkkal mert az túl nagy feltűnést keltett volna a konyhába, na meg aztán ha atyám fülébe jutna, hogy Andisszel együtt megyünk a törpök keresésére rögvest kitérne a hitéből, csodálkozom, hogy még nem riadoztatta az egész udvart mert Andis elhagyta a szobáját. Bár, ha őszinte szeretnék lenni nem okozna nagy fájdalmat, hogy újra borsot török az orra alá. Nincs sok kedvem menni, nem igazán kedvelem a lányt és nem vágyom a társaságára, de inkább megyek mert azt se akarom, hogy azt gondolja, hogy félek szembe szegülni apám akaratával. Aztán kitudja, még valami jó is kisülhet belőle.

Nagyjából két órája utazhattunk már, amikor már az agyamra ment a némaság. Azt hittem, hogy majd az egész utat végig fogja beszélni, de nem még csak hozzám se szólt, rám se nézett. Nem mintha ez annyira zavarna engem csak meglepődtem. Majd elértük a hosszú folyót és megszólítottam:

- Mi történt azon a bizonyos napon? - kérdeztem tőle, lehet, hogynem ez a legjobb beszédtéma a számára, de senki sem tudjapontosan, hogy ő, hogyan menekült meg

- Hosszú történet -mondta majd egy halvány mosolyt erőltetett az arcára

- Hát szerintem elég sok időnk van. - mondtam s próbáltam biztató lenni

- Ugyan úgy kezdődött, mint a többi nap. Apám harcolni tanította Rimadart, bár mindenki tudta, hogy ez lehetetlen feladat én pedig anyámmal beszélgettem. Rimadar utálta a fegyvereket, ő mindig is a diplomácia híve volt, soha nem akarta azt, ami rá várt volna. Miután apám befejezte Rimadar okítását mindig én következtem. Bármikor szívesen cseréltem volna Rimadarral, de apám megszállottan, hitte, hogy ő örökölte azt a bizonyos vadász örökséget. Én imádtam a fegyvereket és a harcot. Ezt mindenki tudta, de mivel ő volt az idősebb ezért ő örökölte volna a trónt, ő vezette volna a seregeinket és ő vehetett részt a katonák kiképzésén. Apám büszke volt rám, hogy ilyen téren jobb vagyok mindenbe a bátyámnál, de akkor is őt tartotta legesélyesebbnek az örökségre. - kezdte el mesélni a történetét
- És roppant szerény is vagy. - mondtam s közben reménykedtem, hogy megtudom mosolyogtatni mert láttam rajta, hogy újra összetöri a fajdalom

- Csak őszinte. - vágta rá s fojttatta tovább

- Aznap minden más volt. Nem tudtam rendesen koncentrálni ezérthamarabb abba is hagytuk a gyakorlást. Mindennap órák hosszatszoktam az erdőben sétálni, de aznap majdnem kihagytam volna, haanyám nem beszél rá, hogy mégis menjek el, s ezzel megmentette az életemet. Szokás szerint a farkasommal indultam útnak, egyszer csak zajra és füstre lettem figyelmes aztán megláttam, hogy ezek a palotától jöttek visszamentem, ahol egy szolgálólány segítségével menekültem el. - fejezte be a történetét és akaratlanul is észrevettem, hogy egy könnycsepp folyt végig az arcán

- Nagyon sajnálom - mondtam s kezdtem megsajnálni a lányt

- Kérdezhetek valamit? - tette fel a kérdést

- Ha azt mondom, hogy nem akkor nem kérdezed meg? - mondtam s próbáltam tréfásan viselkedni

- Mi történt az édesanyáddal? - kérdezte Andis s a jókedvemnekegyből vége lett, igazából nem lennék köteles válaszolni rá, de ő iselmesélte a fájdalmas történetét ezért én is elmondom neki azenyémet

- Én még kisgyerek voltam amikor egy nap orkok támadtak apalotára. A támadást levertük, de anyámat elrabolták és Gundabadba vitték. A halála napjáig ott tartották fogva. Ennél többetnem tudok róla. Atyám soha nem beszél róla, mert azt hiszi, hogy őtehet a haláláról s nem tudta megvédeni. Mindent elégetett, ami azövé volt. Csak két fénykép és egy ruha maradt utána. - mondtam séreztem, hogy rám is rám tör a már jól ismert szomorúság

- Ez tóváros. Ha a mi boroshordóinkkal jöttek idáig akkor biztosBardtól kértek segítséget. Ha őt megtaláljuk akkor a törpök ismeglesznek. - mondtam Andisnek és elindultunk városba

**********Andis**********

Őszintén félek ettől az úttól, de nincs más választásom, kell Legolas segítsége a törpök megtalálásához. Biztos egész úton majd morgolódni fog, úgyhogy igyekszek nem meg szólalni. Az istállóból kihozott egy fekete és egy fehér lovat, mind a kettő gyönyörű volt, én lovagoltam a fehéren. Már két órája utazunk és még egy hang se hagyta el a száját. Már kezdtem aggódni, hogy valamelyik bukkanónál lenyelte a nyelvét, bár ez kizárt dolog nincs nekem akkor szerencsém.Majd elértük a hosszú folyót és végre megszólalt:

- Mi történt azon a bizonyos napon? - kérdezte tőlem azt amire avilágon mindenki kíváncsi 2945 július 26.a óta

- Hosszú történet -mondtam majd egy halvány mosolyt próbáltamerőltetni az arcomra

- Hát szerintem elég sok időnk van. - mondta s próbált biztató lenni

- Ugyan úgy kezdődött, mint a többi nap. Apám harcolni tanítottaRimadart, bár mindenki tudta, hogy ez lehetetlen feladat én pediganyámmal beszélgettem. Rimadar utálta a fegyvereket, ő mindig is adiplomácia híve volt, soha nem akarta azt, ami rá várt volna. Miutánapám befejezte Rimadar okítását mindig én következtem. Bármikorszívesen cseréltem volna Rimadarral, de apám megszállottan, hitte,hogy ő örökölte azt a bizonyos vadász örökséget. Én imádtam afegyvereket és a harcot. Ezt mindenki tudta, de mivel ő volt azidősebb ezért ő örökölte volna a trónt, ő vezette volna a seregeinketés ő vehetett részt a katonák kiképzésén. Apám büszke volt rám,hogy ilyen téren jobb vagyok mindenbe a bátyámnál, de akkor is őttartotta legesélyesebbnek az örökségre. - kezdtem el mesélni atörténetemet

- És roppant szerény is vagy. - mondta vigyorogva mire akaratlanúl is elnevettem magamat

- Csak őszinte. - vágtam rá s fojttattam tovább

- Aznap minden más volt. Nem tudtam rendesen koncentrálni ezérthamarabb abba is hagytuk a gyakorlást. Mindennap órák hosszatszoktam az erdőben sétálni, de aznap majdnem kihagytam volna, ha anyám nem beszél rá, hogy mégis menjek el, s ezzel megmentette azéletemet. Szokás szerint a farkasommal indultam útnak, egyszer csakzajra és füstre lettem figyelmes aztán megláttam, hogy ezek apalotától jöttek visszamentem, ahol egy szolgálólány segítségével menekültem el. - fejeztem be a történetemet és éreztem, hogy nem tudom tovább tartani a könnyeimet

- Nagyon sajnálom - mondta s a reakciója teljesen őszintének tünt

- Kérdezhetek valamit? - tettem fel a kérdést

- Ha azt mondom, hogy nem akkor nem kérdezed meg? - mondta selkezdte csóválni a fejét

- Mi történt az édesanyáddal? - kérdeztem és láttam, hogy a jókedveeltűnt s átkoztam is érte magamat, hogy lehet most rontottam elmindent

- Én még kisgyerek voltam amikor egy nap orkok támadtak apalotára. A támadást levertük, de anyámat elrabolták ésGundabadba vitték. A halála napjáig ott tartották fogva. Ennél többetnem tudok róla. Atyám soha nem beszél róla, mert azt hiszi, hogy őtehet a haláláról s nem tudta megvédeni. Mindent elégetett, ami azövé volt. Csak két fénykép és egy ruha maradt utána. - mondta skezdtem megérteni, hogy Thranduil miért is viselkedik ilyen jegesenmindenkivel és Legoalst is sajnáltam mert tudom, hogy milyenelveszíteni egy családtagot

- Ez tóváros. Ha a mi boroshordóinkkal jöttek idáig akkor biztosBardtól kértek segítséget. Ha őt megtaláljuk akkor a törpök ismeglesznek. - mondta és elindultunk városba, és én csakreménykedem, hogy az utunk többi része is ilyen jól fog telni...

****************************************

Sziasztok! Remélem tetszik az új rész, idén több rész márnem lesz, de jövőre folytatom Andis és Legolas történetét. Előre is Boldog Új évet mindenkinek! :)