A vadász királynő és a bakacsin erdei herceg szerelme

XXVII. rész

Amikor Boromir azt mondta, hogy hatalmas a hó Caradhas hegyein csak reménykedtünk benne, hogy nem lesz annyira vészes, mint amennyire Ő azt állította. Hát nem így lett. Bármerre néztünk csak havat láttunk az út járhatatlan volt mi is nehezen haladtunk, a Hobbitokról és Gimliről ne is beszéljünk, Frodót kis híján elveszítettük.

- Jól vagy? - kérdezte Legolas mikor már rövid időn belül harmadjára segített felállnom

- Persze, de nem hiszem, hogy túl jutunk ezen a hegyen – mondtam majd hatra mutattam, ahol Aragorn segítette át Samut egy nagyobb hó csomón

- Csak marad mindig mellettem jó? - mondta Legolas s biztatóan megszorította a kezemet 

Újabb métereket sikerült megtennünk kb 3 nap alatt, az időjárás nemhogy jobb, de még inkább rosszabb lett. A hegyi utunk elején legalább pár órára alábbhagyott a hófúvás, de most már annyira sem csak fújja, fújja és fújja a szél a havat.

- Gandalf az isten szerelmére ez így nem mehet tovább - fakadt ki Gimli most már sokadjára

- Ha így folytatjuk mind megfogunk fagyni, még mindig nem lenne késő visszafordulni és Mória felé venni az irányt - javasolta azt, amivel többen is egyet értettünk

- Döntsön a gyűrű hordozó - mondta Gandalf s ezzel a döntést Frodóra bízta, aki bőszen bólogatott így a csapatunk visszafordult és Mória felé vettük az irányt  

Az időjárás egyszerűen hihetetlen. Nem tudom, hogy csak azért tűnt könnyebbnek a vissza felé vezető út mert már éppen távozóban vagyunk vagy azért, mert csillapodott az idő. Az biztos, hogy egész társaság nevében kijelenthetem ide többet nem jövünk. 

Az utat Mória felé lemerem fogadni, hogy Gimlinél jobban senki nem élvezte, csak úgy áradozott a bánya szépségéről, csak akkor csuklott el a hangja amikor arról beszélt, hogy mennyire sajnálja, hogy Balin még a Magányos Hegy visszafoglalása miatt elhagyta Móriát, azóta egy bizonyos Glorgan nevű törp most Mória ura. Én felettébb élveztem Gimli társaságát, de ugyanezt már nem lehetett elmondani a mellettem haladó Legolasról aki a jókedélyű törp minden egyes szavánál más-más grimaszt vágott. Hát igen, a tündék és a törpök azóta se lettek jó barátok.  

- Hát itt vagyunk! - kiáltott fel Gimli majd sietősen a sor elején lévő Gandalf mellé lépdelt

- El sem hiszem, hogy beteszem a lábamat egy törp barlangba – bosszankodott a Herceg mire én csak bíztatóan rámosolyogtam 

Miután Gimli, Gandalf és Trufa segítségével megfejtette a kapu titkos jelszavát mindannyian beléptünk a barlangba. A Gimli által igért kalapács hangzavar és csille csattogások helyett néma csönd és korom sötét fogadott minket.  

- Itt valami nem nincs rendben - állapította meg Aragorn

- Tovább kell mennünk - mondta Gandalf s ezzel elindultunk a bánya mélyébe 

Egy keskeny lépcsőn haladtunk felfelé amikor elértünk egy ajtóhoz, az ajtón túl is sötét volt mikor beléptünk egy halom csontvázba és egy sírra bukkantunk. 

- Ó, egek ne! - csuklott el Gimli hangja s odalépett a sír mellé, Glorgan volt az s a körülötte heverő tetemek egyike kezében egy levél volt

- Ez egy feljegyzés az utolsó napokról, azt írják, hogy orkok támadták meg őket - mondta Gandalf

- Ha orkok végeztek velük akkor biztosan itt lehetnek még, próbáljunk meg minél feltünésmentesebben haladni – mondta Boromir, de talán még be sem fejezte, amikor Pippin vaktába belerúgott egy vödörbe, ami hatalmas nagy robajjal borult fel

- Ostoba Tuk! - rivall rá Gandalf Pippinre, aki valószínűleg nem úszta volna meg ennyivel, ha az ajtón túlról nem hallatszódott volna be az Orkok sivító hangja

- Fussunk! - mondta Legolas majd megragadta a karomat s úgy vezette az egész társaságot egy másik helységbe 

Menekültünk, sötétvolt nem láttunk semmit, de menekültünk. Látszólag egy egész Ork hadsereg lehetett a nyomunkban, amikor egyszer csak egy szakadékhoz értünk. Egyesével ugrottunk át a szakadék felett én voltam az első, utánam Legolas és Boromir jött majd Samu, Trufa és Pippin, Frodo tétovázott még, de Aragornal és Gandalffal együtt ő is átjutott a túl oldalra. Az orkok megrökönyödtek, van valami a mélyben, ami még őket is megijeszti, ez nem csak nekem az egész társaságnak feltűnt, de nem volt időnk ezen tanakodni, elindultunk tovább. Legalábbis csak indultunk volna, de egy hatalmas korbács nyúlt fel a mélyből mely alkapta Gandalf lábát s lerántotta a mélybe... 

****Legolas****

A társaság fájó szívvel hagyta el Mória veszedelmes barlangját. Ahogy kör benéztem az arcokon minden bánatot és szomorúságot láttam, jómagam is szomorú voltam, de ami még Gandalf halálánál is jobban bántott, azaz, hogy Andis arcán az eddig megszokott mosoly helyett most hatalmas könnycseppek foglaltak helyet.

- Minden rendben? - kérdeztem tőle

- Úgy érzem most már mindent és mindenkit végérvényesen elvesztettem az előző életemből - mondta majd megtörölte a szemeit, sajnálom őt a családja elvesztése után Gandalf talált rá s ő volt az, aki segítséget nyújtott neki

- Én mindig itt leszek neked! - mondtam majd Aragorn tanácsára folytattuk tovább utunkat Lothlórien felé 

A társaság már közel se olyan volt, mint elötte, mindenki némán magába roskadva haladt tovább, még az idegesítő Gimli törp is csendbe volt, csak akkor szólaltunk meg, ha nagyon muszáj volt. Így ment ez egészen addig amíg el nem értünk Lothlórienig. Ott egy tünde csoport várt ránk. Engem és Andist barátságosan kezeltek, de a többieket már nem, az ő fejükre zsákot húztak, hogy ne lássák a Caras Galadhonba, Lórien fővárosába vezető utat. Ott Galadriel úrnő várt ránk.

- Köszöntelek benneteket! - mondta letört hangon az úrnő, valószínűleg már ő is értesült Gandalf haláláról

- Az estére szállást biztosítunk nektek, de holnap tovább kell haladnotok, mert feladatotok van! - mondta majd Andissel együtt távozott 

Én a társasággal maradtam és a számunkra kijelölt szálláson voltunk. Nem akartam Andist és az Úrnőt zavarni, szüksége van most egy kis nyugalomra és bíztató szavakra olyantól, aki még régebbről is ismeri. 

- Mi ez a dallam? - kérdezte Pippin

- A tündék gyászéneke, Gandalfot siratják - mondtam

- És mit mondanak róla? - kérdezte

- Azt most nem mondanám el, még túl friss az emlék - mondtam majd ledőltem az ágyamra s próbáltam pihenni  

Nemsokkal később Andis is csatlakozott hozzánk, de mivel már mindenki aludt és Andis arcán is látszott a fáradtság ezért nem akartam zavarni, hadd pihenjen le. Egy darabig még forgolódtam majd és is elaludtam.  

Másnap reggel frissen, de még mindig bánatosan ébredt a társaság. Reggeli után Galadriel Úrnőnél volt jelenésünk, indulásunk előtt még személyesen szeretett volna tőlünk elbúcsúzni s átadni nekünk ajándékainkat. Mindnyájan egy levél formájú díszcsatot kaptunk a köpenyünkre s hajókat és élelmet az utunk további részére.

Egy rövid búcsú után Galadriel úrnő és Celebron úr azt tanácsolta, hogy az Anduinon evezzünk le az Amon Hen hegyig így hát arra haladtunk tovább...

********

Sziasztok! Megoztam az újabb részt, remélem tetszeni fog nektek! Puszi: Hirwendis