A vadász királynő és a bakacsin erdei herceg szerelme

XIV. rész

****Legolas**** 

Az ereimben meghűlt a vér amikor megláttam, hogy Andis kezéből kirepül a kardja. Egy pillanatra rám nézett már egy ideje ismerem a lányt, de még soha nem láttam a szemeiben félelmet, láttam már: haragot, makacsságot, örömöt s bánatot, de félelmet még soha nem. Legalább is eddig nem. Egy pillanat műve volt az egész, a kardja után kapott, de mire elérte volna az ork amivel küzdött fürgébb volt, s beledöfte a kardját a lány oldalába. Nekem több se kellet odaléptem a földön fekvő elé s levágtam az orkot majd lehajoltam Andishez aki már nem volt magánál, próbáltam a nevén szólítgatni, de nem reagált semmire, nem vesztegethettem tovább az időt ezért a karjaimba vettem s visszaindultam vele a táborunkhoz, hogy mielőbb lássa el egy gyógyító. Nem tudom, hogy én voltam e lassú a zavarodottságtól, vagy csak az idő ált meg, de egy egész örökkévalóságnak tűnt mire a táborunkhoz értem.

- Valaki segítsen! - kiáltottam kétségbeesetten mire Gandalf egy csapat tóvárosi asszonnyal futott elém 

- Szegény gyermek! Mi történt vele? - kérdezte az egyik asszony majd lesöpörte a közelinkben lévő asztal tetejéről a papírokat s óvatosan az asztalra fektettem a lányt

- Egy ork leszúrta, de ugye túléli? - kérdeztem az Andis körül sütkérező Gandalftól

- Minden bizonnyal rendbe fog jönni, a sok vérveszteség és a fájdalom nagysága lehet az ájulásának oka – mondta a mágus majd nyugodtan elővette a pipáját s mintha minden a legnagyobb rendben lenne elkezdett pöfékelni

- Nem maradhat itt, itt nem lehet rendesen ellátni! - méltatlankodtam

- Tóváros darabokban, a hegyért még jelenleg is zajlik a háború a palotába vezető úthoz meg túlságosan gyenge, szóval itt van a legnagyobb biztonságban. A te helyed viszont nem itt van itt többet segíteni már úgy sem tudsz oda kint viszont nagy szükség van rád. - mondta Gandalf majd még utoljára ránéztem az asztalon még mindig eszméletlenül fekvő Andisre s visszamentem harcolni.

A harcközben teljesen dekoncentrált voltam, a hercegnőn kívül nem tudtam semmire se figyelni, szerencsére a harcnak nemsokára vége lett. Győzelemmel zártuk a napot Thorin elméje is kitisztulni látszott mivel sikerült megegyeznie apámmal, mindenki ünnepelt engem kivéve. Egy gyors felfrissülés után elindultam ahhoz a táborhelyhez, ahol Andist hagytam, de legnagyobb meglepetésemre sehol sem találtam se őt, se Gandalfot. A fejemet teljesen elöntötte a pánik, hogy talán már nem is él, de szerencsére az egyik tóvárosi asszony megnyugtatott, hogy életben van, csak miután a csatának vége lett őt és a többi sebesültet átvitték a Magányos hegyben lévő ispotályba. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor megtudtam, hogy él nem tudom, hogy a halálának a gondolatától vagy valami más miatt, de egyre kedvesebb lett a szívemnek vagy mindig is az volt csak a túlzott makacsságom miatt nem akartam bevallani magamnak? Nem tudom, csak azt tudtam, hogy minél előbb megakartam őt látogatni. Mikor beléptem az ispotályba rajta kívül már senki nem volt ott. Lassan odasétáltam az ágyához majd helyet foglaltam az ágya mellett lévő széken. Az arca már élettel telibb volt, mint párórával ezelőtt, de még mindig nem volt magánál. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal annyira gondtalannak és törékenynek tűnt abban a pillanatban, a tökéletes összképet csak az arcába lógó egyetlen egy hajtincs zavarta meg, a tökéletesítés érdekében óvatosan eltűrtem az odalógó tincset a füle mögé. Még  saját magamat is megleptem ezzel a gesztussal ezért feláltam s sietősen elhagytam a szobát...

****Andis**** 

- Hogy kerültem ide? - kérdeztem a nőtől s teljesen meglepődtem a hangom gyengeségétől

- Megsérültél a csata közben, s a herceg hozott ide – mondta halvány mosollyal az arcán

- A herceg? Legolas? - kérdeztem értetlenül a gyógyítótól

- Igen, a karjaiban. Egy pillanat és hozatok neked reggelit és tiszta ruhát, a fürdővized is nemsokára elkészül. Ne aggódj nem voltál sokáig eszméletlen egy ilyen sérülés során a fél nap ájultág teljesen normális - mondta s ahogy ígérté pillanatok alatt ott volt egy gyönyörű rózsaszínű ruha, egy nagy tányér pirítóssal és gyümölccsel mellé almabor volt s a fürdőm is hamar készen lett. Jól esett a fürdés igaz az oldalamon lévő frissen vart sebnek már nem annyira.  

Mire végeztem a fürdéssel majd azt követően a reggelivel addigra el is ment a nap fele, úgy döntöttem, hogy az ebédet már társaságban szeretném elfogyasztani ezért úgy döntöttem, hogy felkeresem a többieket. Az ispotályból kivezető út egy keskeny lépcsővel kezdődött, ami egyenesen Erebor városközpontjába vezetett, amint leléptem az utolsó lépcsőfokról a központban szorgoskodó törpök és tündék sokasága egyemberként nézet rám s sorfal szerűn álltak két oszlopba majd meghajoltak előttem. Jól esett ez a kedves gesztus bár már mégsem tartottam olyan jóötletnek a lejövetelt mivel az ittlévők közül senkit sem ismertem. Rövid sétálás után egy fűzfa alatt üldögélő ismerős arcot véltem felfedezni: 

- Leülhetek? - kérdeztem az engem észre se vevő Legolastól

- Persze – mondta s közben arrébb csúszott a keskeny kis padon, hogy én is jól elférjek

- Köszönöm, hogy megmentettél! - mondtam a hercegnek

- A szemem láttára sebesültél meg és nem vagyok annyira szörnyű ember, hogy csak úgy átlépjek egy elesetten – mondta s egy halvány mosoly kíséretében intett, hogy menjünk az étkezőbe mert már várnak minket. 

Az ebéd békésen és hamar telt el. Ebédközben Thorin biztosított arról, hogy nem felejtette el a nekem tett ígéretét s mielőbbi gyógyulást kíván nekem. Thranduil pedig felajánlotta, hogy élhetek a palotában ameddig csak szeretnék, amit én el is fogadtam. A szemem sarkából Legolasra pillantottam erre a kijelentésre mivel ez csak egy ritka pillanat, hogy mi így kijövünk egymással és kitudja mi lesz abból, hogy mi hosszútávon egy helyen vagyunk. Ebéd után a tündék készülődni kezdtek velem együtt mivel vége a háborúnak ezért mi is visszamegyünk a palotába. 

******** 

Sziasztok! Mint ahogy ígértem hoztam is a heti részt. Jövőhéttől kezdve próbálok heti két részt is hozni, de inkább nem ígérek semmit, ami biztos, hogy jövőhéten is lesz új rész! Addig is puszi mindenkinek: Hirwendis!