A vadász királynő és a bakacsin erdei herceg szerelme

XXII. rész

****Legolas****

Már mindent szépen elterveztem lépésről lépésre. Nyilván nem egyedül, de az elmúlt egy hónapban most érzem először azt, hogy van esély arra, hogy Andis megbocsájtson nekem. Bekell vallanom, hogy nehéz egy hónap volt ez, de igaza volt a barátaimnak valószínűleg csak rontottam volna a helyzeten. De hiszem, hogy az már a múlt. Holnap korán reggel indulok Andishez, csak én megyek, hogy minél feltűnésmentesebb legyek. Azt a pár holmit amire majd holnap szükségem lesz már összekészítettem. Órák telnek el és én mégis úgy érzem, hogy megállt az idő, legszívesebben már most elindulnék, de inkább tartom magamat az eredeti tervemhez.  

Elterveztem, hogy a délutánt egy kellemes erdei sétával töltöm majd. Talán úgy az idő is gyorsabban fog telni és legalább a fejemet is kiszellőztetem egy kicsit a holnapi indulás előtt. A sétám eleje még egész kellemesen telt majd egy olyan emberbe botlottam, akibe a legkevésbé akartam... 

- Szép napot Hercegem! Szép időnk van nem igaz? - kérdezte Rodwen túlságosan mézes mázas hangon, mire én nagy ívben megpróbáltam elkerülni sikertelenül

- Most miért vagy velem ilyen? Úgy hiszem múltkor még egészen jól kijöttünk! - istenem, de idegesítő

- A múltkori az egy hatalmas hiba volt és garantálhatom, hogy nem fog még egyszer elő fordulni! - mondtam miközben próbáltam megtartani a nyugalmamat

- Az az átkozott Hercegnő miatt van ez az egész ugye? Mivel különb ő nálam? Hisz ő csak egy elkényeztetett úrilány! - mondta, sőt inkább már sipította

- Azt ajánlom, hogy vigyázz a szádra! Soha többet ne merd őt becsmérelni különben a nagyravágyó nagybátyáddal együtt repülsz innen! - mondtam majd sarkon fordultam és otthagytam  

Még is mit képzel ez a fúria magáról? Ha a nagybátyja nem lenne sehol nem lenne és még ő meri becsmérelni Andist. Na ennyit a nyugodt sétámról és napomról... 

****Andis**** 

Imádom ezt a helyet napról napra egyre jobban. Igaz az elején nem indult minden teljesen zökkenő mentesen idő kellett, hogy az itteniek elfogadják, hogy most egy nő irányítja őket, de úgy érzem, hogy most egy hónap elteltével már minden egészen rendben van. Úgy érzem, hogy lelkileg is sikerült egészen összeszednem magamat. Mint már jó párszor mondtam nem tudom, hogy mi lenne vele Fale és Luiniel nélkül.

Miután megérkeztünk fáradtságra hivatkozva visszavonultam a szobámba, ahol mindent elmeséltem nekik és ők sem értették, hogy hogy tehette ezt Legolas velem. És ami a legfájóbb az egészben, hogy egy hónap telet el az eset óta és nem keresett fel, de még csak egy levelet sem írt, úgy látszik tényleg csak ennyit értem neki.  

Most viszont a dolgozó asztalomnál ülök és mindentől és mindenkitől függetlenül írom alá az újabb mérges pók irtási küldetésünk sikeres beszámolóját, amit majd elküldök a palotának. Éppen pecsételtem volna, amikor hangosan kopogtattak az ajtón.

- Elnézést Hercegnő, de az udvaron éppen önt várja valaki! - jelentette az egyik szolgáló. Ez furcsa én nem vártam senkit és nem tudok senki jöveteléről.

- Egy pillanat és megyek! - mondtam. Na igen annál sokkal kíváncsibb alkat vagyok mintsem, hogy ne járjak utána ennek az ügynek.  

Októberhez híven gyönyörű napos ám mégis hűvös idő volt. A fák levelei szőnyegként takarták el a talaj, ám az ajtóval szembeni területen nem csak falevél, hanem egy kockás pléd is levolt terítve a földre. A pléden egy süteménytől roskadozó kosárvolt mellette kér pohárral. Teljesen össze voltam zavarodva, hogy ez most mi is.  

- Tetszik a látvány? - kérdezte egy számomra igen ismerős hang

- Meg kell hagyni nem rossz, bár igen felesleges – mondtam a fa alól elbújó Legolasnak

- A szemed nem egészen erről árulkodik - mondta

- Te csak ne foglalkozz az én szemeimmel, azok már túl sokszor voltak könnyesek te miattad – mondtam ellentmondást nem tűrően

- Kérlek legalább egy esélyt adj, hogy megmagyarázzam - kérte a Herceg és én nem tudtam mit kezdeni vele, igaza volt túlságosan meghatott a látvány ahhoz, hogy nemet tudjak mondani

- De csakis az őszinte igazat! - mondtam majd leültünk a plédre, hogy Legolas megmagyarázhassa a dolgokat.

Utólag belátva talán tényleg nem kellett volna olyan hirtelen elrohannom. Nem mondom, hogy nem bánt a dolog, de ezt az esélyt már előbb is megadhattam volna neki.  

- Szóval azt mondod, hogy nincs semmi közöted és Rodwen között? - kérdeztem

- Távolságon kívül semmi sincs közöttünk, de akkor ez azt jelenti, hogy kapok egy újabb esélyt tőled? - kérdezte Legolas a lehető legsebezhetőbb tekintetével együtt

- Hát persze, hogy azt – mondtam majd egy lágy csókot adtam az ajkaira 

Hisz tudnék én neki nemet mondani?  

********