Mentsd meg Junipert! ✓

7.3. Ments meg pár lázadót!

– Várj egy kicsit!

Sebastien bizalmatlanul fordult meg a kiáltásra. Arra számított a legkevésbé, hogy Szilárd fog utána futni. Ő is ugyanúgy felidegesítette, ahogy alig szólalt meg a vitájukban és ezzel a csendes támogatójává vált Levente és Mina irreális tévképzeteinek. Olyan kényelmes volt a két hangadó mögé beállnia, még konfliktust sem kellett vállalnia ahhoz, hogy ugyanabban a veszélyes hülyeségben váljon tettestárssá! Sebastienben most először merült fel vele kapcsolatban, hogy a hallgatásával talán csak a józan eszét próbálta meg megőrizni közöttük.

– Ne add meg egy csapat idegennek a lakcímedet – kezdte Szilárd egy óvatos vigyorral. – Azt hittem, ilyen tanácsokat inkább te fogsz adni nekünk.

– Mit szeretnél?

– Távol maradni, míg azok ketten ölik egymást. Unom mindig bevédeni Minát, aztán meg végighallgatni, hogy nincs rászorulva a segítségemre – mesélte, de Sebastien még nem volt hajlandó ezen elmosolyodni. – Igazság szerint egy második esélyt szeretnék. Az ő nevükben is. Tudom, Levi néha túl sok tud lenni, a kölyökről nem is beszélve. De ígérem, visszafogjuk magunkat, ha hajlandó vagy segíteni.

– Megtisztelő, de nem fog menni. – Sebastien kicsit azért örült annak, hogy lehetőséget kapott lenyugodva újrafogalmazni a problémáját. – Nem tetszik, hogy meg se próbáljátok kontrollálni az eseményeket. Csak feldühítitek a tömeget az elméleteitekkel, elhozzátok a káoszt, aztán kihátráltok belőle. Baromi felelőtlennek hangzik, amit műveltek. Még ha jó okotok lenne utálni Lantait!

– Jó okot szeretnél? – vonta fel a szemöldökét. – Nem gondolod, hogy a jó ok már megvan annál, aki vállalja, hogy ekkora államtitkokat kiszivárogtat?

Komoran, szinte sértődötten mondta ezt. Sebastien felismerte ezt a hangszínt, Juniper magyarázott neki gyakran ugyanilyen keserű önérzettel a körülöttük lévő világról; olyan összefüggésekről, amiket Sebastiennek átélnie sosem kellett, megtanulnia pedig nem volt honnan. Nem kéne minden gondolatának hozzá vezetnie, nem kéne most is azon gondolkodnia, hogy Szilárd akár egy pár évvel idősebb bátyja is lehetne a lánynak. És végképp nem kellene ez alapján megválogatnia, kiben akar megbízni...

– Miről szóltak ezek a megállapodások, amiktől féltitek az embereket? – szólt, és már az se érdekelte, hogy ezzel leleplezi a tudatlanságát. Annak azért örült, hogy Szilárd csak egy pillanatra akadt fenn a kérdésén:

– Csak az érdekli őket, hogy egy hibátlannak kinéző országgal eldicsekedhessenek. Ami ebben az útjukba áll, az mind mehet a kukába. Egyebek közt felvásárolnak egy csomó házat is országszerte, hogy felújíthassák őket, de persze aztán vissza is kérik az árát tőled. És még örülj, hogy szívességet tesznek neked... kivéve, ha nem tudod kifizetni az új összeget, akkor mehetsz, ahová akarsz.

– A te lakásodat is?

– Az mellékes, hogy hova költözünk a feleségemmel, mi már itt vagyunk Pesten. De szerinted milyen sorsra jut az a kis roma szülőfalum a semmi közepén, ahol egyetlen ház se felel meg az Utópia program színvonalának? Ott senki nem tudja megfizetni ezt a színjátékot a tökéletes felszínnel. Az ott maradt családunk, meg minden ismerősünk... őket be fogja darálni a rendszer.

– Szóval fontos neked, hogy eltűnjenek a hatalomból – állapította meg Sebastien. Képtelen volt visszatalálni az eddigi önérzetes dühéhez, bármennyire is helytelenítette még mindig hármuk viselkedését.

– És ezt felismerhettem volna hamarabb is. Mondjuk, amikor lehetőségem lett volna időben jelezni a csalást valakinek. Szerinted nem bánom meg azóta is minden nap? Tudod, milyen érzés ez?