Mentsd meg Junipert! ✓

11.1. Mentsd meg az első benyomást!

Réka zavart mosollyal hallgatta végig Sebastien lelkes áradozását, és nem győzte hangsúlyozni, hogy egyetlen találkozóba egyezett csak bele, nem haláláig tartó hűségével esküdött fel a mozgalmukra. Amikor viszont megüzente Leventének a szerkesztőségben történteket és a végre meghozott döntését, már nem tudta elrejteni arcáról az izgatott büszkeséget. Azért sikerült kellően szűkszavúan fogalmaznia ahhoz, hogy azzal Leventét garantáltan az őrületbe kergesse. Minden konkrét részletet a másnapi találkozójukra ígért, amire mindannyiukat elhívta, azután nem is írt vissza az értetlenkedő válaszüzenetekre.

Sebastien kicsit sem csodálta, hogy Levente másnap már a többiek érkezése előtt fél órával felcsöngetett hozzájuk. A nappaliból hallgatta kettejüket: nem egészen tudta eldönteni, hogy elítélje Rékát, vagy jót szórakozzon azon, ahogy teljes természetességgel ajtót nyit neki:

– Azta, ennyire sürgős megtartanunk azt a szakmai kávézást?

– Miért csatlakoznál hozzánk?

– Teljesen eláztál... olyan hülye vagy, egy esernyőt kinyitni se volt időd útközben? Haza se mentél az állomásról, azért van nálad bőrönd? – nevette ki Réka hitetlenkedve. – Ennyire azért nem volt sokkoló az üzenetem.

– Ne szórakozz velem, dehogyisnem az volt! Hogyhogy segítenél nekünk?

– Mert hallottam pár dologról, ami a hasznotokra válna. – A büszkeség tisztán kicsengett Réka hangjából. – Tudod, mostanában a főszerkesztőnknek a kezünkre kell csapnia, ha véletlenül a hatalomnak kínos témákba nyúlunk bele. Összeírtam pár ilyen ügyet, amikről odabent hallottam. Persze elég kezdetleges ötletek, nem is állítom, hogy mindegyikkel kormányt lehet buktatni, de ha beválnak, akkor továbbiaknak is utánajárhatok. Csak lehetőleg ne hangoztassátok ész nélkül, hogy tőlem tudtok ezekről. Így is rezeg a léc a főszerkesztőmnél, meg hát mit kezdenétek egy állástalan újságíróval...

Hosszú csend következett, és ritka pillanat: Leventének teljesen elakadt a szava.

– Ezt... ezt tényleg megtennéd?

– Egy ideig biztosan menne. Segítenék vele?

– Elmondhatatlanul sokat, annyi mindent megoldana egy kontakt az egyik újságjuktól... de nem ez a lényeg – tette hozzá gyorsan, mint aki fél beleélni magát a felajánlott lehetőségbe. – Nem kell miattam belevágnod ebbe, én sosem kértem volna ilyesmit tőled. Azt hiszem, azon is túlléptem volna, ha egyenesen a kormánynak dolgoznál.

Sebastien kezdte úgy érezni, hogy ezt a beszélgetést nem kellene a szomszéd szobából hívatlan közönségként hallgatnia. Tisztán maga elé tudta képzelni, hogy Réka elvörösödik egy pillanatra, mielőtt kivágná magát:

– Nem kell aggódnod, nem miattad döntöttem így. Vegyük úgy, hogy véletlenül épp megegyeznek a céljaink, és én nagyon örülök ennek a véletlennek.

Levente még mindig teljes sokkban lépett be a nappaliba. Amint Réka eltűnt egy percre a belső szoba felé, Sebastienhez fordult:

– Miattad csinálja ezt?

– Hát, sok tényező közrejátszott – felelt ő diplomatikusan. Nem igazán tudta volna úgy elmesélni a tegnapi vitájukat, hogy azt bárki megértse kettejükön kívül.

– De ugye, szerinted is őrültség? Hogyan beszélhetném le?

– Dehogyis akarod te lebeszélni – állapította meg Sebastien. A döbbenet és az aggodalom ugyanis csak egy pillanatra tudta elfedni Levente arcán a legerősebb érzését: az elragadtatott ámulatot Réka döntése iránt. Eddig sem volt kérdés, hogy bármennyire is igyekezett tiszteletben tartani a különbségeiket, titkon végig ilyesmiben reménykedett. Még ha pár napig élvezték is a sorsüldözött szerelmesek szerepét, mindketten tudhatták, hogy jövőjük így nem lesz, és minden vitájuk csak az elkerülhetetlen végszó időpontját tolja ki egy-egy nappal. Most viszont Leventének minden oka megvolt a fellegekben járni. Az elmúlt napok első jó híreként kapta meg tegnap Réka üzenetét. A milliónyi ellenség mellé, akiket mostanában szerzett, már nagyon kijárt egy új szövetséges is.