Mentsd meg Junipert! ✓

15.2. Mentsd meg Lantai Emma házát!

Sebastien alig akarta elhinni, hogy tényleg Lantai Emma háza előtt állnának.

A legbefolyásosabb réteg az ő világában is a sziget középső részének hegyoldalaiban lakott, egy számukra külön kialakított villanegyedben, de azt a környéket a legszigorúbb intézkedésekkel tartották biztonságban. Kívülállók még véletlenül sem tudtak volna arra tévedni: a felfelé vezető utakat folyamatos őrszolgálat védte, a házak olyan magas betonkerítések mögött álltak, hogy inkább már erődöknek tűntek. Az utcákat hőkamerák és drónok sokasága monitorozta, a beérkező autókat és gyalogosokat egyaránt alapos átvizsgálásnak vetették alá a belépőpontnál. Felix Mortenről elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ittenihez hasonló környékre költözzön, úgy élve az emberek közt, mint bármelyik vagyonos átlagpolgár. Az viszont jobban belegondolva logikusnak tűnt, hogy a kiegyensúlyozott, megnyerő stílusú Lantai Emma inkább nem keresi a nagyzolást. Az imázsába nem fért volna bele sem a hivalkodás, sem a túlzott paranoia, és mivel alig egy éve tűnt fel a közéletben, valószínűleg ideje sem lett volna még ilyen túlzó igényekben gondolkodnia.

Sebastien nyugtalanul figyelte az utcalámpa fénye alatt megálló Minát, aki a térdére támasztott hátizsákból rángatta elő az utolsó rendőrségi szalagot, semmivel se idegesebben, mint az előző hat-hét alkalommal. Szinte ő érezte magát butának, amiért ennyire egyértelmű kérdés bukott ki belőle:

– Nincsenek itt őrök? Vagy legalább kamerák?

– Őrök nincsenek. Gondolj bele, egy komplett biztonsági szolgálat csak felhívná a figyelmet a házra, miközben nem is köztudott, ki lakik itt.

– Te is csak a barátnődtől tudod?

– Na persze az egész épület golyóálló meg minden, és tök nem véletlen, hogy téglakerítése van – vette vissza a hátizsákját, süketnek tettetve magát a kérdésre. – Meg a bejáratra is egy rakatnyi kamera ráláthat, szóval igazítsd vissza a sálad. – Zsebre rakta az összecsukott szemüvegét, sapkájára a kapucniját is ráhúzta. Sebastien hátat fordított a kapunak, igyekezett ellenállni az ösztönös késztetésnek, hogy megpróbálja kinézni a biztonsági kamerák hollétét.

– Szóval a hely alig van védve – összegezte, a lefelé lejtő út csupasz faágait bámulva. – Annak a személynek a háza előtt vagyunk, aki milliók életét tervezi tönkretenni. És az egyetlen szándékunk, hogy felrakjunk egy játék szalagot.

– Mert többet kéne csinálnunk?

– Nem... – kezdett ellenkezni, ahogy még induláskor megfogadta, de most tűnt csak fel neki, mennyire őszintétlenül cseng a hangja. – Nem tudom.

– Mire gondolsz?

Sebastien túl sok mindenre gondolt akkor – leginkább arra, hogy amikor Felix Morten biztonságosnak hitt helyéhez került ugyanekkora távolságra, a kezében egy megtöltött pisztoly volt. Akkor teljes szívéből tudta, hogy helyesen cselekszik, és képmutatónak tartott volna minden véleményt, ami szerint békésebb módszerekkel kellene küzdenie az ország szabadságáért. Hogyan vált egyik napról a másikra olyasvalakivé, aki megelégszik azzal, hogy pillanatnyi kellemetlenséget okozzon az elnyomó zsarnokoknak?

Persze, még a legelején megfogadta, hogy nem fog ilyen könnyelmű párhuzamokat vonni az otthonával. Neki kéne a legjobban tudnia, hogy ott sokkal drasztikusabb körülmények igazolták a tetteit, az akkor elhangzott érveket nem szabad csak úgy meggondolatlanul áthúznia bármilyen más élethelyzetre. Jó oka volt még a legelején kijelenteni Leventééknek, hogy nem hajlandó felelőtlenségből csatatérré változtatni a várost. Mégis, most egészen más szemszögből látta, mit értett akkor ezen. Jelenleg azért tartják magukat az erőszakmentességhez, mert máskülönben a hatalomnak minden indoka megvolna lecsapni rájuk és betiltani a tevékenységeiket – és mert egyébként is célt tévesztett, értelmetlen agresszió volna azokat az átlagembereket bántaniuk, akik egyszerűen csak nem értenek egyet a módszereikkel. Azt viszont egészen más megkérdezni, szabad-e véget vetnie ennek a hosszas küszködésnek egyetlen jól irányzott, gyors, közvetlen akcióval. Rékáék a cikkbe nyilván nem írhatták bele az erre vonatkozó válaszukat; de valahol mélyen biztos mind megkönnyebbülnének, ha valaki egyetlen éjszaka alatt tárgytalanná tenné a problémáik egészét.