Semmi sem lehetetlen | Mason Mount ff |

Part title

ELSŐ FÉLÉV PIPA! Sikeres vizsgák, hatalmas mosolyok, örömteli pillanatok! Ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni az első egyetemi félévemet. Elképesztően büszke vagyok magamra, hogy a nehéz pillanatokban sem adtam fel, küzdöttem tovább, és tessék. Az eredmény magáért beszél. Az átlagom 4,56. Mostmár csak tartani kell a szintet, vagy ennél is tovább tolni és menetelni előre.

A sikeres félévre való tekintettel a gólyák szerveztek egy kajálós estét, ahol összeülünk mind, hogy még jobban megismerjük egymást. Ez este 8-kor kezdődik, így még bőven van időm összeszedni magam, ruhát válogatni, és először is pihenni. Úgy terveztem a mai napomat, hogy meglepem magam egy kis mexikói homemade ebéddel, utána pedig alszok, hogy este ne bóbiskoljak el 2 szék között amíg a többiek buliznak. Így hát kivonszoltam magam az ágyamból, felöltöztem és elindultam a legközelebbi boltba, ami 10 perc volt gyalog. Igazából van egy másik üzlet 5 percnyire is, viszont az iszonyatosan drága. Nem is értem, biztos ott aranyból van az étel.

Hazafelé megálltam egy padnál, és letettem a telerakott bevásárlótáskát, amíg kiszedtem a telefonom a zsebemből, hogy megnézzem ki keres.
PRIVÁT SZÁM
Felvettem, mert gondoltam valaki az esti programmal kapcsolatban akar érdeklődni, de végül nem szólt bele senki, így nem érdekelt és kinyomtam. Elindultam haza. Már a kulccsal szerencsétlenkedtem, amikor nem elszakadt a zacskó? Istenem, nem is én lennék...

Úton vagyok a megbeszélt helyszínre, útközben csatlakozik hozzám Veronica és Riley. Megérkeztünk a hírhedt faházhoz, ahol már javában zajlik a buli, így csatlakozunk mi is. A vacsi 1 órával csúszik a futár miatt, de minden más klappol. 9-re végre megérkezik a pizza, amit már mindenki korgó gyomorral vár. Szépen helyet foglalunk az asztaloknál, és nekiláttunk az ételnek. Valaki késsel, villával, valaki kézzel, lábbal. (Én a második csoportba tartozom természetesen.)

Reggel 7:15 van, én pedig nem tudok tovább aludni. Kikászálódok az ágyból és a konyha felé veszem az irányt, hogy összedobjak valami reggelinek valót. Fél óra múlva már a kondi terem irányába tartok, ami hála az égnek üres. Imádok egyedül lenni mikor edzek, és a saját ízlésemnek megfelelő zenét hallgatni a hangfalról. Egy órás tréning után levezetésképpen futni indultam. Mivel már körbejártam a környéket, így tudom merre futhatok zavartalanul, ugyanis már 9 előtt zsúfoltak az utcák a munkába igyekvő emberektől. Háromnegyed órányi futás után hazaértem, letusoltam és indulhatott is a nap. A reggeli edzés kifejezetten jót tesz a testemnek és lelkemnek egyaránt. Amikor csak tehetem (heti 3-4 alkalommal) ezzel indítom a napom.

Ma Veronicával ebédelek, azonban még előtte el kell intéznem pár dolgot. Megígértem Grace-nek, hogy havonta kétszer beugrom hozzájuk, és beszámolok az egyetemi dolgokról. Ezt pár óra alatt le szoktam tudni, így 9-re átmentem hozzájuk, és 11-kor már szabad voltam mint a madár, tehát volt időm elkészülni. Veronica autója most érkezett meg a lakásom előtti parkolóba, így villám sebességgel szaladok lefelé a lépcsőn. Beugrok mellé, bekötöm a biztonsági övemet, és már indulhatunk is. Egy hangulatos étteremre esett a választásunk ami terasz résszel is rendelkezik. Szép, napos idő van ma, így a szabad levegőn foglalunk helyet. Csirkés pitét rendeltem, ami egyszerűen a szívembe lopta magát. Otthon ilyet sosem ettem, azonban amikor először megkóstoltam, egyszerűen leesett az állam. Azóta, amikor ebbe az étterembe jövök az esetek 80%-ban, a csirkés pitére esik a választásom. Hamar meghozták az ételt, aminek nyomban neki is estem. Veronica hagyományos Fish & Chipset rendelt, aminek mennyei volt az illata. Jóízűen eszünk, és beszélgetünk amikor kuncogásra leszek figyelmes, és valami tapogatni kezdi a combom. Amikor oldalra néztem, majdnem leolvadtam a székről. Egy baba volt az, eszméletlenül édes! Felkaptam az ölembe, majd felálltam vele, hogy az ülő emberek között megtalálhassam a szüleit, akik nagy valószínűséggel éppen őt keresik. Pár pillanat alatt meg is van az asztal, ami a miénkkel átlóban helyezkedik el. Az anyuka már talpon van és mosolyogva indul felém.

- Ne haragudj, mindig elszökik valamerre. -kért elnézést az édesanya miközben felém tartott.

- Ugyan, semmi nem történt. Egy csodaszép baba éppen az én társaságomat választotta, amit megtiszteltetésnek érzek! -mosolyogtam a kislányra. Már éppen szerettem volna átadni az anyukájának, amikor azonban erősen a pólómba kapaszkodott, és nem volt hajlandó elengedni azt.

- Summer, ezt nem szabad! Összegyűröd a hölgy ruháját, engedd el kérlek. -könyörgött a kislánynak, és megbánó pillantást vetett rám.

- Milyen szép neved van! Anya és apa igazán kitettek magukért, amikor ezt a gyönyörű nevet adták neked! -mondtam a kislánynak, és végül átadtam az anyukájának.

- Köszönjük szépen, és mégegyszer bocsánat a zűrzavarért!

- Mégis milyen zűrzavar? Szia Summer! -integettem a csöppségnek.

Kifogott rajtam a pite. Nem sokszor fordul elő ilyesmi, de ma igen.

- Hé Summer, ne menj el kérlek, gyere vissza kincsem! -csapta meg a fülemet az ismerős hang.

A következő pillanatban már csak a felém siető kislányra figyeltem, aki hatalmas ölelésben részesített, mert leguggoltam elé, és úgy vártam, hogy megérkezzen újra. Eszméletlenül aranyos volt, alig bírt magával. Izgága kisbaba, aki imád ölelkezni. Az anyukája már szaladt is, hogy elvigye.

- Bocsánat, valamiért mindig ide jön, és téged figyel. -mondta a hajába túrva.

- Tényleg? És ezt vajon minek köszönhetem? Szimpatikus vagyok számodra kishölgy?
-mosolyogtam a kislánynak és visszaültem a székre. A kezével jelzett, hogy fel szeretne ülni az ölembe, így hát felvettem.

- Nagyon itt szeretne lenni... nem baj, ha ide ülünk hozzátok? -nézett rám, majd Veronicára az édesanya.

- Dehogy baj! -mondta Veronica.

- Szeretjük az ilyen csodababák társaságát. -feleltem nevetve.

Summer nem habozott és a csirkés pite felé nyúlt.

- Meg szeretnéd kóstolni? -kérdeztem tőle.

- Kis hóhányó vagy Summer, az előbb ettél. -mondta az anyuka.

- Csirkés pite, szívesen adok belőle neki, ha szabad.

- Köszönjük szépen! -nézett rám hálásan az anyuka. Mosolyogva bólintottam egyet, és kértem egy tiszta villát a pincértől.

- Egyébként Jasmine vagyok. -nyújtotta felém a kezét Summer anyukája.

- Marina! -fogtam vele kezet. Veronicával is megismételték a folyamatot.

- A fenébe! -kiáltott fel Veronica. - El fogok késni a meghallgatásról ha most rögtön nem indulok el! -nézett kétségbeesetten a mobiljára.

- Menj csak Roni, majd én fizetek. -paskoltam meg a barátnőm kezét.

- Köszönöm, szeretlek! Sziasztok! -és már futott is.

- Ez az egyetemi élet csupa rohanás... -sóhajtottam fel.

- Melyik egyetemre jártok? -kérdezte Jasmine.

- A pedagógusképzőbe, ami csak egy van Londonban. Hatalmas krémszínű épület, nem messze a parktól.

- Komolyan? Ezt olyan szuper hallani! -mosolygott rám.

Summer pedig szépen csendesen, amíg mi beszélgettünk, megette a maradék pitét. Közben a családjuk többi része is végzett az ebéddel, és körénk gyűltek.

- Ha már így együtt vagyunk, bemutatnálak a családom itt lévő részének! Ő itt a férjem Sam, az anyukám Debbie, és az apukám Tony.

- Üdvözlök mindenkit, Mariana vagyok. -mosolyogtam az előttem álló emberekre.

- Summer ma nagyon ragaszkodott Marinához, nem akarta elengedni, és a pitéjét is megette. -nevetett Jasmine.

- Amit hálásan köszönök neki, ugyanis én már képtelen lettem volna megenni! -mosolyogtam az ölemben vigyorgó Summerre.