Semmi sem lehetetlen | Mason Mount ff |

Part title

Reggel 7 óra, csörög az ébresztőm, amit azonnal lecsapok. Még órákig tudnék szunyókálni, azonban ma Manchesterbe utazom, és előtte még a Benham családhoz is beugrok. Kis lustálkodás után csendesen kimászok az ágyból, és a konyha felé veszem az irányt. Avokadós pirítóst csinálok tükörtojással, aminek az illatára Mason is feltűnik a konyhában.

- Jó reggelt! -dörzsölgeti álmos szemeit.

- Jó reggelt. -mosolygok.

- Mit reggelizünk? -veti le magát a pulthoz.

- Én avokadós pirítóst tükörtojással. -válaszolom incselkedve.

- És velem mi lesz? -néz rám aggódó tekintettel, amit egy jóízű nevetéssel jutalmazok. Elétolok két pirítóst, majd a saját tányéromra is kettőt helyezek.

- Na ízlik? -nézek rá két harapás között.

- Isteni! Ehetnénk ezt minden reggel?

- Miért is ne. -harapok egy újabb falatot.

Miután mindketten megettük a részünket, gyorsan elmosogattam a tányérokat és berohantam a hálóba. Nem volt sok időm gondolkodni, hogy mit vegyek fel, így egy fekete pulcsi és egy fekete leggings mellett döntöttem. Egy pár fehér zoknit és a fehér air force-omat is magamra dobtam, majd a fürdőbe siettem. Fogat és arcot mostam, majd felvittem a szokásos korrektor+szempillaspirál+szájfény hármast, a hajamat kócos kontyba fogtam, és máris késznek nyilvánítottam magam. Előkotortam a kedvenc parfümöm, fújtam magamra párat, és elkezdtem bepakolni a táskámba. Felvettem a fehér téli kabátomat, a zsebébe csúsztattam a kocsikulcsomat, valamint egy sapkát is elraktam a biztonság kedvéért. Miután teljesen kész voltam, elköszöntem Masontől, a lelkére kötöttem, hogy amikor elmegy zárja be az ajtót, majd elindultam a parkolóba. Jesszus de hideg van! szólalt meg a kis hang a fejemben, mikor kiértem a lépcsőházból. Kutyafuttában beültem az autómba, elindítottam a motort, és vártam, hogy egy kicsit felmelegedjen az utastér. Szerencsére nem kellett sokat várni, pár perc múlva már indulhattam is.

Hármat kopogok az ajtón, majd egyet hátralépve várom, hogy kinyíljon a bejárat, és beinvitáljanak a melegbe.

- Marina! -lepődik meg Sam. Magához ölel, majd beenged a házba.

- Hát te? -indul meg felém Jaz hatalmas mosollyal, Summerrel a karján.

- Boldog új évet szerettem volna nektek kívánni. -veszem magamhoz a kislányt. - Ja és ellopni Summert.

- Szerintem önként és dalolva veled menne! -nevetett fel Sam.

Majdnem egy órát beszélgettünk Summer szüleivel, majd a korai indulására hivatkozva elköszöntem és a reptér felé vettem az irányt. Az autómat egy fedett parkolóban hagyom amíg távol leszek, így legalább nem fagynak be a nyílászárók ha esetleg olyan hideg lenne mire visszaérek. Szélsebesen pattanok be a taxiba, amelyik elvisz a manchesteri reptérre, ahol viszont már Jadon vesz fel.

Több, mint 2 óra út után végre az út végéhez készülődünk, így összepakolom a dolgaimat, és várok. A parkolás közelsége tökéletes, Jadon pedig már a reptér várótermében rostokol. Mikor már a mozgólépcsőn tartok lefelé, megcsörren a telefonom.

- Na merre? -kérdezi a jobb és bal oldalát kémlelve.

- Nézz fel. -nyomom ki a telefont.

Hatalmas mosoly ül az arcára, pont úgy ahogyan az enyémre is. Szorosan ölelem magamhoz a már rég nem látott barátomat.

- De jó illatod van! -jegyzi meg a pulcsimból nagyot szippantva.

- Köszönöm szépen. -bólintok vigyorogva.

- Indulhatunk? -nyújtja előre a kezét, mintha egy táncra kérne fel.

- Hogy a viharba be. -teszem a kezem az övébe.

Még gyorsan felhívom Masont, hogy minden rendben van, majd beszállunk Jadon sofőrje mögé.
20 perc múlva már az Old Trafford buszbejáratán keresztül sétáltunk az öltözők és a pálya felé. A Wolverhampton csapata még nem érkezett meg, így sikerült mindenhová benéznem a körbevezetés során. Ez a stadion egyszerűen eszméletlen és hatalmas, alig találok rá szavakat. Van még pár óránk kezdés előtt, így az ebédet is sikerül elintéznem, ami egyszerűen mennyei. A stadionba visszatérve az öltözőt vesszük célba Jadon javaslatára. Semmit sem sejtve nyitok be a helyiségbe, ahol az egész csapat egyszerre kiáltja: MEGLEPETÉS! Hirtelen nem tudom felfogni az eseményeket és csak görcsösen markolom a kilincset, de ez a folyamat csak pár másodpercig tart hála az égnek. Mikor visszatérek a valóságba, ösztönösen a mellkasomhoz kapom a kezem ijedtemben.

- Jézusom! -szalad ki a számon.

- Remélem kellően meglepődtél. -helyezi a kezét a vállamra Jadon.

- Innen kellett volna látnod az arcát! -kiált fel a nevetéstől fuldokolva Lingard.

- Jaj csak meg ne fulladj Jesse... -gúnyolódok.

- Hát ez, minden fuldoklást megért! -törli meg könnyes szemeit.

- Én nem tudom mit kéne mondanom, komolyan. -nézek végig a srácokon kicsit zavarban.

- Üdv itthon! -indul meg felém Pogba szélesre tárt karokkal.

- Köszönöm! -viszonzom az ölelését, majd a többiek is becsatlakoznak.

- Sokat hallottunk már rólad, úgyhogy hegyi beszédet sem kell tartanod magadról ha nem szeretnél. -szólal meg Greenwood, amit egy bólintással veszek tudomásul.

- Ja és elintéztük, hogy a kispadhoz közel kapj helyet, oda ami még nem a lelátó része. - teszi hozzá Varane.

- Szuperek vagytok srácok! -teszem össze az állam alatt a kezeimet, ezzel is nyomatékosítva a szavaimat.

Pár óra múlva már a helyemen várom, hogy a csapatok kivonuljanak a gyepre. A vörös ördögök kezdő felállásában nincsen semmi meglepő. A kapuban a spanyol De Gea áll, a védősort a már jól összeszokott Wan-Bissaka, Varane, Maguire, Shaw négyes képezi, a középpályán Pogba, Fred és McTominay kapnak helyet, míg a gyors támadásért Greenwood, Fernandes és Ronaldo lesznek felelősek. Halkan megjegyezném, hogy Fred játszatásával egyáltalán nem értek egyet, de Solskjear rendíthetetlen a brazilt illetően.
A Wolverhampton sem restelkedett összerakni a legerősebb csapát, ahol a védők szerepét Coady a csapatkapitány, Kilman és Saiss vették fel, a középpályát 3 portugál, Neves, Semedo és Moutinho, valamint egy brazil, Marcal képezte, valamint a csatársorban Trincao, Jiménez és Hee-Chan kapott helyet. Őszinte leszek, nem lesz könnyű nyerni, de a csapat lelkére kötöttem, hogy hazai környezetben triplán oda kell tenniük magukat.