Semmi sem lehetetlen | Mason Mount ff |

Part title

- Már csak pár óra és ott is vagyunk! -bíztatott minket apa.

Az út iszonyatosan hosszú, összesen 10 óra. Mire Ibizára érünk már sötét lesz, és aludhatunk a képeken kényelmesnek tűnő ágyakban. Mikor elindultunk már tudtuk, hogy estére fogunk odaérni, így a felnőttek senkit sem hagytam aludni, és mindig kitaláltak valamit amivel sikeresen kiűzték az álmot a szemünkből.

Végre megérkeztünk! El sem hiszem, hogy ki tudom nyújtani a lábam, és nem csak 10 percre amíg újra vissza nem ülünk a kocsiba, ahogy az eddigi megállóknál tettük. A hotel élőben sokkal gyönyörűbb és barátságosabb, ami máris egy jó pontnak számít a szememben. Apa és Nadia intézik a bejelentkezést, amire nem kell sokat várni, így miután lepakoltuk a bőröndöket, már vethettük is bele magunkat a pihe-puha ágyakba.
Mindenki korán reggel kelt, szinte egyszerre. Az első én voltam, utána apáék, majd végül Nano, de Ő már csak a hangzavarra. A hotelszoba teraszáról csodálatos kilátás nyílt a tenger azon részére amit még sosem láttam. Tiszta víz, kellemes meleg levegő, madárcsiripelés, egy bögre kakaó. Nem is kell ennél több egy csodás reggelhez. Miután mindenki összeszedte magát lementünk reggelizni, amit a szolgáltatásokért kifizetett kicsi pluszköltség magába foglalt. Minden friss volt, az illatok egyszerűen bolondítóak voltak. Igyekeztem nem sokat enni, hiszen az edzés mellett odafigyelek az evésre is, de képtelen voltam nem megkóstolni mindent.

- Na srácok, ki akar a partra menni? -tette fel a kérdést apa.

- Mielőtt mindenki elszaladna, hogy fürdőruhát vegyen, lenne egy meglepetésem számotokra. -mondtam.

- Mégis milyen meglepetés? -kérdezte rögtön Nano.

- Majd meglátjátok. Most mindenki vegyen fel fürdőruhát. Amint készen vagyunk, indulhatunk is a meglepihez. Ja és apa! Nem éri Nadiát faggatni. -ecseteltem a menetrendet.

10 perc múlva mindenki indulásra készen áll a folyosón. Fogalmuk sincsen, hogy mi vár rájuk, de biztos vagyok benne, hogy leesik majd az álluk. A hotelből a jacht kikötő felé vettük az irányt, ahol a meglepetés lapul.

- Indulás felfelé a lépcsőn! -invitáltam a családom egy jól felszerelt yachthoz.

- Marina... -kezdte apa, azonban a szavába vágtam, és felnyomtam a vízi járműre.

- Szóval. Nadian kívül senkinek nem meséltem, hogy az egyetem mellett modellkedem is, ami plusz bevételt jelent számomra. Apa te is biztosan észrevetted már, hogy mindig visszautalom a pénzt amit a sulira küldesz. Mostmár tudod, hogy mégis mi volt az oka. De visszakanyarodva a lényeghez, szerettem volna nektek valahogy megköszönni azt a sok hitet amit az évek alatt belém fektettetek, és fektettek most is. Sosem voltunk gazdag család, mindig is az átlagos szinten éltünk, a luxust pedig csak ritkán engedhettük meg magunknak. Csodálatos életet biztosítottál nekem és Nanonak apa, és ezt szerettem volna valahogy megköszönni. A többieknek pedig azt, hogy mindig segítettetek amikor szükségem volt rá. Az egyetem mellett megkeresett pénzből jókora összeget tudtam összespórolni, amit erre a yachtra költöttem. Mind az 5 nap alatt éjjel-nappal elérhető, annyi gátlással, hogy éjjel nem lehet vele közlekedni. Köszönök mindent amit értem tettetek, remélem sikerült kellően meglepni benneteket. -fejeztem be a szónoklatom.

Mindenkiben elállt a lélegzet is, és izgatott mosolyok ültek ki az arcokra. Felemelő érzés volt, hogy most végre én tudtam valamit adni. A következő órákban mind kihasználtuk a yacht adta lehetőségeket. A vezetőnek csak azt kellett mondani merre szeretnél menni, és már indultunk is. Egészen délután 2-ig kint voltunk a vízen, amikor viszont éhesek lettünk. Visszamentünk a szállásra, ahol a reggelihez hasonlóan ezer féle étel közül lehetett választani. Ebéd után sziesztáztunk kicsit, majd újra vízre szálltunk, hogy ugrálhassunk a tengerbe a magasból.