Semmi sem lehetetlen | Mason Mount ff |

Part title

-Már 3 hónap eltelt, de még mindig képtelen vagyok döntést hozni! -aggodalmaskodtam Adriana ölébe hajtva a fejem.

- Marina, figyelj rám! Ez teljesen normális. Egy totálisan új helyzetet tártak eléd, amitől megváltozhat az egész életed. Persze, hogy aggódsz és döntésképtelen vagy.

Na ez az... egy teljesen új helyzet... csengett a fejemben.

- De ha már itt tartunk, szerintem Hugo is szívesen segít. -nézett le rám Adriana.

- Ezzel csak egy baj van... még nem mondtam el neki. -néztem a fölém tornyosuló barátnőmre, aki hirtelen olyan mérges szemekkel nézett le rám, hogy azonnal felpattantam és törökülésbe vágtam magam az ágyon.

- Hogy micsoda? -menydörgött értetlenül.

- Azért ha egy mód van rá ne ölj meg kérlek!

- Ó dehogyisnem! Marina, 5 hónapja, az az 1 hónap híján fél éve együtt vagytok, és nem voltál képes elmondani neki, hogy milyen ajánlatot kaptál? Mégis miért? -nézett rám összeszűkült szemekkel.

- El akartam mondani már többször is, de féltem... -feleltem meghunyászkodva.

- Mégis mi a bánattól félsz? Nem fog elégetni!

- Igen tudom, de ez kihatással lehet a kapcsolatunkra.

- Szóval már döntöttél. -mosolyodott el a másodpercekkel ezelőtt még gyilkos nézéssel rendelkező legjobb barátnőm.

- Tessék? -kérdeztem értetlenül.

- El akarsz menni.

- Én ezt nem mondtam, mégis honnan veszed? -értetlenkedtem.

- Ugyan szívem, nézz magadra. Mindened arról árulkodik, hogy máshová vágysz. -mondta.

- Túl jól ismersz Adriana, túl jól. Ugye nem haragszol? -néztem rá kiskutya szemekkel, remélve a legjobbakat.

- Jesszusom dehogyis! Ez eszedbe se jusson egy másodpercre sem! Én lennék a legboldogabb ha sikerülne amire oly régóta vágsz drágám! -ölelt magához.

Belefúrtam az arcom a pulcsijába, és percekig öleltük egymást. Ebben a hosszú pár percben éreztem, hogy biztonságban vagyok, és temérdek szeretet vesz körül. Adriana egyszerűen megnyugtat. Nem számít milyen rendkívüli helyzet áll fenn, ő az a személy aki képes pillanatok alatt lenyugtatni. A csendet végül ő törte meg. Az arcomat két kézzel az ő arca elé emelte, és azt mondta:

- Beszélned kell erről Hugonak és arról is, hogy mit szeretnél. Nem titkolhatod tovább Marina, itt az ideje beszélni.

- Várhatok vele még holnapig? -kérdeztem reménykedve.

- Persze. Ma este szedd össze a gondolataidat, és holnap beszélj vele, de lehetőleg csak ketten legyetek.

- Szeretlek Adriana! -ugrottam a nyakába, és azzal a lendülettel felborultunk az ágyon. Hangos nevetésben törtünk ki, amit a barátnőm telefonja szakított meg. Az anyukája hívta, ideje volt hazamennie. Kikísértem és elköszöntünk egymástól.

Egy kellemes, forró zuhany után egy törölközővel a testem körül lehuppantam az ágyam szélére.

Na most mégis mi a fenéhez kezdjek?