- Hosszú hónapok gyötrelmei és kitartó munkája mellett végre eldobhatom a mankókat! Pár napja már a saját lábaimon közlekedek. Igaz lassan, és csak keveset, de egyszerűen elképesztő, hogy megcsináltam. Rengetegszer kellett visszahúzniuk a barátaimnak a feladás küszöbéről, de nekik hála sikerült. Hatalmas köszönettel tartozom a terapeutáknak és minden kórházi dolgozónak akik apait, anyait beleadva segítettek a felépülésemben! Nem tudom elégszer megköszönni! -fakadt ki belőlem a kijárat előtt, ahol egy kis csapat gyűlt össze, hogy velem együtt örülhessenek.
Jess vállalkozott a hazavitelemre, ugyanis a kocsimat sajnálatos módon még nem vezethetem, ami mellesleg teljesen érthető, és jogos döntés. Kirakott a lépcsőház előtt és már száguldott is tovább, hogy időben beérjen a munkahelyére.
- Egy verseny az emeletre? -szólalt meg mögöttem egy ismerős hang.
- Csak várd ki amíg teljesen felépülök! -nyomtam az ujjam Ben mellkasának közepére.
- Igenis asszonyom!
- Remélem a cuccaidért jöttél. -jegyeztem meg gúnyosan, miközben átkaroltam a vállát.
- Igen, már nagyon idegesítesz, muszáj lesz lelépnem...
- Hála az égnek, végre! -tettem össze a két tenyerem, amit Ben egy vállal történő lökéssel jutalmazott. Mindketten hangos nevetésben törtünk ki, ami elárasztotta az egész parkolót, majd elindultunk befelé.
- Hű, ki ez a szélvész? -hülyéskedett mellettem.
- Most még kinevetsz, de nemsokára én fogok nevetni rajtad, Benjamin. -tettem neki burkolt ígéretet.
Pár óra alatt összeszedtük a cuccait, amiket hónapok alatt hordott át hozzám, majd érzékeny búcsút vettünk, és útjára engedtem. Jó érzés volt, hogy tudtam itt lesz velem amikor hazaérek, de ennek a korszaknak vége. Ben olyan számomra mint egy testvér, és ezt az erős köteléket eszem ágában sincsen megbontani.
Szombat délután van, kicsit üresnek érzem a lakást Chilly nélkül, de ez természetes, csak pár órája költözött haza. Kis pihenés után úgy döntöttem, hogy lemegyek az edzőterembe és csinálok valamit unaloműzésképpen, azonban mikor a cipőmet vettem volna fel, kopogtak az ajtón.
- Meglepetés szépségem! -állt egy doboz csokival az ajtómban Mason.
- Szia! -ugrottam a nyakába a csokival cseppet sem törődve.
- Csak nem készülsz valahová? -mért végig, miután elengedtem.
- Ömmm, dehogyis! -kamuztam.
- Megmondta a doki, hogy nem erőltetheted magad még egy darabig. -húzta fel a szemöldökét. Pontosan tudja, hogy hova akartam menni. -De ha már így felöltöztél, elmehetnénk hozzám.
- Nem is rossz ötlet. -mondtam, miközben széles mosoly ült az arcomra.
Nyomott egy puszit a számra, megvárta amíg felveszem a cipőm, bezártam a lakást és már mehettünk is. Persze, csak lassan.
Régen jártam már Mason házában, de minden ugyanolyan volt. Ledobtam a cipőmet, a telefonomat pedig a nappaliban lévő asztalra tettem.
- A-aa, nem ülsz le. -fogta meg a derekam, mielőtt lehuppanhattam volna a kanapéra. Maga elé tolt, és a csípőmnél fogva felirányított a lépcsőn az emeletre, egyenesen a hálóba.
Mikor benyitottam a csukott ajtón, a lélegzetem is elállt. A hófehér ágyneműre rózsaszirmokkal volt kirakva egy kérdés: Marina Naia Banderas, lennél a barátnőm? Az éjjeliszekrényeken gyönyörű illatgyertyák díszelegtek, a kedvenc édességeim mellett. Mason izgatottan várta, hogy végre megszólaljak, de kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam ami éppen elém tárul. Végül odafordultam hozzá, a kezeimet a nyaka köré fontam, közelebb hajoltam, és odasúgtam: Boldogan! Mason azonnal felkapott és megcsókolt. Éreztem ahogy az idegesség elhagyta a testét, és átadja magát nekem. Pár perc múlva visszaengedett a földre, odalépett az egyik fiókhoz, kivett belőle valamit, amit rögtön a háta mögé dugott és visszalépett hozzám.
- Lenne itt még valami. -mosolygott.
- Mason... -néztem rá a megszokott "ugyan már" nézésemmel.
- Csak nyisd ki. -nyújtott át egy dobozt.
- Ez gyönyörű! -néztem a csillogó nyakláncot, ami egy M betűt formázó medállal volt ellátva.
- Feltehetem?
- Igen, kérlek. -adtam a kezébe a láncot.
Odasétáltam a falon lévő tükörhöz és az új nyakékemben gyönyörködtem. Mason mögém sétált, a kezét a hasamra csúsztatta, és belepuszilt a nyakamba.
- Köszönöm! -helyeztem a kezem az övére.
- Mi leszünk az új álompár. -jegyezte meg a tükörképünket vizslatva.
A délután további része is csodásan telt. Elkísértem edzésre, carbonarát főztem vacsorára, majd együtt lefürödtünk. Befészkeltük magunkat az ágyba, és elindítottunk egy filmet.
- Nálad jobbat nem is kívánhatnék. -jegyezte meg Mason hirtelen a semmiből.
- Ezt én is mondhatnám... magamnak. -nevettem.
- Igen? -mászott fölém.
- Talán nem hallottad? -csúsztattam a kezem csupasz hátára a vállán keresztül.
- Szeretném ha megismételnéd.
- Nálam jobbat nem is kívánhatnék. Így megfelel? -incselkedtem.
- Úgy tűnik ma kénytelen leszek valahogy eltüntetni a viselkedési normáid közül ezt az attitűdöt. -szeparálta el a combjaimat, hogy hozzám nyomhassa a csípőjét.
Dudorodó férfiasságát pont a gyenge pontomhoz dörzsölte, amitől rögtön felébredt bennem a vágy. Egy halk nyögés hagyta el a számat, ami az azonnali zöld utat jelentette Masonnek. Gyengéd puszikat hintett a nyakamra, a fülem mögötti érzékeny része, miközben a keze a pólóm alatt kalandozott. Egy lassú mozdulattal megszabadított az említett ruhadarabtól, majd elindult lefelé. Hosszú perceken keresztül kényeztetett, majd levette a ruháit, és újra felém mászott.
- Most én jövök. -próbáltam a hátára fordítani.
- Ez ma rólad szól, szépségem. -nyomott egy puszit a homlokomra. - Hogyan szeretnéd?
- Lepj meg! -haraptam az alsó ajkamba.
Nem kellett kétszer mondanom, azonnal nekilátott a megbízásnak. A testünk teljesen össze volt hangolva, a szívünk is szinte egyszerre dobogott. Eszméletlenül éreztük egymást, ami az eddigieknél is többször juttatott csúcsra.
Miután végeztünk az első menettel, Mason a hátára feküdt, én a hasamon maradtam, és néztem ahogy liheg. Egyszerűen tökéletes, minden porcikája egyedi és hibátlan. Pár perc múlva magához húzott, és összebújva feküdtünk.
- Szeretlek Marina, komolyan. Már máskor is mondani akartam, de nem éreztem a megfelelő pillanatot. Nagyon régóta így érzek irántad. -mondta, miközben a gerincem mentén simogatta a bőröm az egyik ujjával.
- Én is szeretlek Mason. -feküdtem fel rá, és csókoltam meg.
KAMU SEDANG MEMBACA
Semmi sem lehetetlen | Mason Mount ff |
RomansaEgy átlagos lány hétköznapinak tűnő életébe nyerhettek betekintést, és kísérhetitek végig álmai megvalósításának kanyargós útját. Barátságok, szerelmek, új helyzetek. Ezekkel mind meg kell birkóznia Marinanak, hogy azt csinálhassa amit igazán szeret...