Semmi sem lehetetlen | Mason Mount ff |

Part title

Április utolsó napja. 6 hónap felhőtlen boldogság és szerelem. 21-én voltunk pontosan 6 hónaposak Masonnel, amit egy étteremben ünnepeltünk meg a család és barátok társaságában. Elképesztően szuper volt minden pillanat, imádtam a hangulatot, az ételt, az embereket akik körül vettek minket. Az estét természetesen csak ketten töltöttük, ami ugyancsak emlékezetesre sikeredett, ha értitek mire gondolok. Belegondolva kicsit fura, hogy ennyire képes vagyok megnyílni Mason előtt, hiszen mindig is egy szégyenlős lány voltam főleg férfiak/fiúk társaságában, de amikor vele vagyok, egyszerűen megszűnik minden gátlásom. Imádom, hogy olyan dolgokat képes belőlem kihozni, amit legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. De hát erről szól a szerelem, nem?

Készülődnöm kell, hiszen Jess nemsokára itt van értem, hogy együtt tölthessük a mai napot. Izgatott és kíváncsi vagyok, hogy mit tervezett, ugyanakkor szeretnék csak pihegni az autóban egy jó kis jegeskávé vagy shake mellett és az élet apró dolgairól fecserészni, ahogy oly sokszor tettük már ezelőtt is. Mostanában elég heves hangulatingadozásaim vannak, amikre van egy nagyon komoly gyanúm, de nem szabad elkiabálnom, Jessel fogom megbeszélni. De viszont muszáj lesz a mai napra kontrollálnom magam. Gondolataimból a telefonom csörgése zavart meg, a hívó pedig nem más volt mint a szőke szépség.

- Remélem kész vagy csajszi, 5 perc és ott vagyok! -visított a készülékbe.

- A ház előtt várlak! -feleltem, majd leraktam a mobilt.

Gyorsan felkaptam egy pulcsit, és egy cipőt, majd bepakoltam a life-saving táskámba. Elköszöntem Masontől és ahogy ígértem, kisétáltam a ház elé.

- Marinaaaa! -pattant ki a kocsiból széles vigyorral az arcán, és konkrétan a nyakamba ugrott.

- Na mesélj csak! -emeltem fel jobb szemöldököm, hiszen tudtam, hogy nem véletlen ez a hatalmas öröm.

- Tudod, Elena... akiről meséltem. A fekete hajú, zöld szemű lány. Mi... mi ömm... -húzta az időt, miközben ujjaival babrált.

- Összejöttetek? -kérdeztem reménykedve, mire Jess fülsüketítő hangon közölte a pozitív kimenetelű választ, most viszont én ugrottam a nyakába.

- Ahj Marina, el sem hiszem! Olyan boldog vagyok! -duruzsolt a hajamba.

- Hát még én! Mikor mutatod be? -érdeklődtem izgatottan.

- Még kell egy kis idő, hogy meglegyen kettőnk között a komfortosság, de utána te leszel az első. -biztosított.

A nap hátralévő részét egészen este 7-ig, csak is aktív tevékenységekkel töltöttük, ami meg kell mondjam nagyon jól esett. Rengeteg helyet meglátogattunk, megkóstoltuk a "világ legjobb kávéját", ami ugyan az én ízlésemet nem nyerte el, de a barátnőmét annál inkább. Végül egy pusztán leparkolva, egy-egy shake-kel a kezünkben, enyhén hátradöntött üléseinkben találtuk magunkat.

- Ez a nap fantasztikus volt! -fújt nagyot elégedetten Jess, mire csak bólintottam az egyetértésemnek utat adva.

- Én... mondhatok valamit? -szólaltam meg egy kis hallgatás után félve.

- Persze, mi a helyzet? -fordította felém fejét, amitől méginkább ideges lettem. Izzadni kezdett a tenyerem, rám telepedett a stressz.

- Huhh, fogalmam sincsen mégis hogyan kezdjek neki. -töröltem meg kezem a nadrágom anyagában, az italomat pedig a pohártartóba helyeztem és eredeti helyzetébe állítottam az autó ülését.

- Ajaj, ez elég komoly lehet. -mondta Jess, miközben Ő is elvégezte amit én, majd összekulcsolta ujjainkat és hozzátett pár fontos szót a mondandójához. - Bármi is legyen az, én nem ítéllek el. Tudod, hogy mindent elmondhatsz, legyen az akármekkora hülyeség vagy baklövés. Segíteni fogok, amiben csak emberileg lehetséges, de ha még sem, akkor azzá változok, ami segíthet.

- Köszönöm! -szorítottam meg kezét, majd összepréseltem ajkaimat. - Jess, én... lehet, hogy terhes vagyok.

- Tessék? -akadt meg a levegő tüdejében.

- Igen, jól hallottad. -sütöttem le szemeimet, de csak az idegesség miatt.

- Oké, akkor most mesélj el mindent.

- Szóval, minden hónap 5-én szokott megjönni a menzeszem, de már 3 hónapja semmi. Rettenetes hangulatingadozásaim vannak, jobban kívánom az együttlétet mint alapból szoktam, és én... én nem tudom. -túrtam bele hajamba idegesen.

- Mason tudja? -kérdezte szinte azonnal.

- Te vagy az egyetlen. -szorítottam meg a még mindig összekulcsolt ujjainkat.

- És tesztet már csináltál?

- Még nem. Először veled akartam beszélni. -néztem rá aggódó tekintettel. Pár másodperc múlva arra lettem figyelmes, hogy vonásai ellazulnak, és egy szelíd mosoly jelenik meg az arcán.

- Köszönöm, hogy ennyire a szívedbe zártál. -simította meg remegő kezemet. - Látom, hogy iszonyatosan ideges vagy, de nyugodj meg kérlek. Semmi baj nem történik! Szerintem vegyünk pár tesztet, próbáld ki azokat és ha pozitív, akkor hivatalosan is anyuka leszel!

- Ez elképesztően ijesztő. -nyeltem nagyot.

- Ne aggódj édesem, itt vagyok veled! Nem megyek sehova! -ölelt magához jó szorosan, kicsit megnyugtatva ezzel zakatoló szívemet.

A következő percben már az egyik szupermarket parkolójában bolyongtunk üres helyet keresve, amit szerencsére találtunk is. 3 féle tesztet vásároltunk, amiket a táskám legmélyébe süllyesztettem. Úgy döntöttünk, hogy Jess lakására megyünk, hiszen Mason ilyenkor már otthon van, és nem szeretném ezt előtte lerendezni.

- Most szépen pisilj rájuk egyesével. -küldött be a mosdóba Jess, mire én csak megfogtam a csuklóját és magammal húztam a helyiségbe.

- Nem gondolod, hogy egyedül fogom megcsinálni. -csuktam be az ajtót, majd "nekiláttam" a feladatnak.

5 hosszú percnyi várakozás után muszáj volt megnéznem az eredményeket.
TERHES, POZITÍV, POZITÍV
Mutatkoztak sorba a három teszten, én pedig elsírtam magam. A földre rogytam és csak zokogtam megállás nélkül, de nem a csalódottság miatt. Éppen ellenkezőleg. Várandós vagyok, gyermeket várok!

- Istenem Marina! Annyira örülök neked! -pityeregte el magát Jess is.

- Ezt hogyan fogom beadagolni Masonnek? -kérdeztem még mindig zokogva, de már nevettem is.

- Az már teljesen rajtad áll szívem. -simogatta hátamat.