Semmi sem lehetetlen | Mason Mount ff |

Part title

     Tegnap este, miután hazaértem Jesstől, nem mondtam semmit Masonnek, még csak jelét sem mutattam annak, hogy valami készül. Pontosabban, hogy valaki meg fogja változtatni az életünket egy nagyon pozitív irányba. A tesztek közül eltettem az egyiket, amin a "terhes" felirat éktelenkedett, és úgy gondoltam, egy meglepetés formájában fogom odaadni neki, ma este, edzés után.

- Ma mikor végzel? -fordultam felé kíváncsian miközben portalanítottam.

- Ahogy szoktam, 6 körül. Remélem nem húzzák el az edzést, és időben hazaérek. -gondolkozott el, miközben egy kisebb pohár joghurton nyammogott. - Miért?

- Csak azért kérdeztem, hogy mennyi időm lesz a távolléted alatt Angelina Jolie-val szerelmeskednem. -kacsintottam rá, majd visszafordultam az eredeti pozíciómba.

- Áhá, szóval Angelina Jolie! -emelte az égbe mutató ujját mindent tudóan.

- Jó sok időbe telt rájönnöd. -sétáltam oda hozzá és megcirógattam orra hegyét a portalanító eszközömmel, mire Mason tüsszögni kezdett.

- Gonosz vagy Marina, nagyon gonosz. -dörzsöltem meg szemeit, amiket rögtön rám szegezett és rossz fiús mosolyával megindult felém.

- Mase, takarítanom kell. -simítottam végig kezeimet mellkasán.

- Majd befejezed ha elmentem. -húzott magához még közelebb derekamnál fogva. Apró csókot lehelt a nyakamra, majd újra a szemeimbe nézett, talán reakciót várva.

- Megőrjítesz... -vezettem karjaimat vállára, majd összeérintettem orrunkat. A meghitt pillanatot természetesen most sem tudtuk kiélvezni, ugyanis csörögni kezdett egy telefon.

- A rohadt életbe... -fújt nagyot. - Ez az enyém.

- Hát, akkor menj és vedd fel, szívem.

- Téged akarlak most azonnal felvenni és besétálni a hálóba. -markolt fenekembe.

- Na gyerünk, vedd fel. Fontos lehet. -adtam puszit arcára, majd óvatosan eltoltam.

Nagy kínok között odasétált a kanapén heverő készülékhez, és bár látta, hogy edzője hívja, unottan szólt bele. Az első pár szót ugyanezzel az arckifejezéssel hallgatta végig, majd hirtelen széles vigyor telepedett az arcára, és egész lényére.

- Ma hamarabb végzek bébi. -ejtette a mobilt a kanapéra. - Viszont korábban is kell indulnom.

- Hamarabb végzel? -ugrottam nyakába, a második mondatot szinte meg sem hallva. Apró puszik hadával leptem el egész arcát.

- Azóta nem örültél így semminek, mióta összejöttünk. -húzta fel a szemöldökét viccesen.

- Ez nem is igaaaz! -durcáztam be.

- Fél óra múlva indulnom kell, addig viszont még van egy kis időnk. -vezette végig rajtam tekintetét miközben lehuppant a kanapéra.

- Mi lenne, ha ezt a hozzáállást edzés utánra tartogatnád? -másztam ölébe.

- Miért, mi lesz akkor?

- Több időnk. -kacsintottam rá, majd ráborultam felsőtestére, hogy ölelésébe vonjon.

     Mason körülbelül 5 perce hajtott el az autójával, így ideje akcióba lendülnöm és körülnézni a házban, hogy mi lehetne segítségemre a meglepetés megszervezésében. Végül úgy döntöttem merész leszek és elmegyek vásárolni. Az egyik lehetőség egy kis cipő, a másik pedig egy baba méretű mez, amire Mason neve és számra van rányomtatva. Mivel a nemét még nem tudom, és a szerelmem nélkül nem szeretnék vizsgálatra menni, így a mez mellett tettem le a voksom. Reméljük nagy sikert arat majd.
Egy óra alatt sikerült mindent elintéznem, ami nálam egy hatalmas csúcsidő. Mason nagyjából ugyanennyi idő múlva végez. Úgy gondoltam sütök valamit vacsorára, így a meglepetés is a konyhában várja majd az áldozatát. A választásom tudom kicsit átlagos, de melegszendvics lett. Egyszerű elkészíteni és mindketten imádjuk.

- Megjöttem, merre vagy? -hallatszott a szerelmem hangja. A meglepetés pedig már a tiszta konyhaszigeten várja, miközben és a melegszendvicseket rendezgetem egy tálcán.

- Konyha! -kiáltottam.

Mikor Mason belépett a helyiségbe, először észre sem vette a sötétkék anyagot a fehér pulton, de ezt betudom a csőlátásának.

- Szia. -ölelte körbe derekamat hátulról, miközben hajamba puszilt.

- Szia. -simítottam végig kézfejét. - Ide tudnád adni a szalvétákat? A konyhaszigeten vannak.

- Persze. -felelte, majd megfordult, de azonnal megakadtak szemei a kisméretű mezen. - Ez... ez nem jó rám és rád sem. -emelte fel az anyagot, miközben értetlenül fürkészte. Én végig a melegszendvicsek mellett állva néztem mosolyogva. - Ezt a dobozt kinyithatom?

- Igen, a tiéd. -mondtam még mindig ugyanott állva, próbálva elrejteni izgatottságomat.