Azahriah egypercesek

Toxic

Rebeka
Tudom, hogy az idő pénz mégis rád pocsékolom. Te csak flexelsz velem, nem akarlak téged választani. Hiába vinnél a hírnév csúcsára, nekem nincs rád szükségem. Csak valakire. Bárkire.

Olyan volt ő nekem mint egy rossz szokás, amiről nem lehet lemondani. Újra és újra összegabalyodtunk. Göndör fürtjei illatát máig érzem az orromban. Mindig cigi és Chanel aroma lengte körül. Nevetése ott viszhangzik a fülemben nap mint nap. Nagy fülbevalók, párducmintás kabát. Vörös rúzs. Tömérdek hajlakk. Bőrcsizma. Az elengedhetetlen cigi a kézben, és, hogy mindenkit nyuszinak hívott. A mededzserem barátnője volt. Tudtam, hogy tetszek neki, nem volt nagy titok. De próbáltam őt elkerülni amennyire csak lehet. De nehezen ment. Mindenhol ott volt. Csak egy csók volt. De sosem fogom elfelejteni. Egy vad szenvedélyes csók, szilveszter éjjel. Macsakszerű szemeivel méllyen az enyémbe nézett.

-Különleges fiú vagy.- suttogta alig halhatóan, majd a száját az enyémre tapasztotta. Tudtam, hogy csak a hírnevem miatt érdeklem. Fiatal voltam és a fél ország ismert. De nem érdekelt. Csak a kezeim érdekeltek a derekán és az ő keze a hajamban.

Camille

Egyedül sétálok ezen az úton. Azt mondtam anyukámnak, hogy hazamegyek. Megnézném az időt, de elveszett. Talán csak szükségem van valakire, aki ellopja a rivaldafényt.

Háttértáncos volt  az európai turnénkkon. Lélegzetelállítóan szép. Fekete haj, karamella színű bársonyos bőr. Spanyol akcentusa volt, és amikor kimonta a nevemet minden egyes alkalommal kirázott a hideg. Mindenki megbámulta bárhova is ment. Élvezte, hogy övé a műsor. Talán ezért is estem bele. Vele úgy éreztem, ő a sztár en pedig csak egy átlag ember, aki csodálja őt. Minden pillanatban lángra lobbantott, elég volt ha csak rám nézett. Eltűnt a tér. Eltűnt az idő. Csak ő létezett és az ajkai, amik csábító mosolyra görbültek. Őrült voltam a közelében. Elvette az eszemet. Szinte mindenre rávett. A turné után hónapokra eltűntem vele. Minden annyira varázslatos volt. De az ilyen lányok sosem maradnak meg egy fiú mellett. Bevallom rettenetesen féltékeny voltam. Amikor másoknak illegette magát, amikor a színpadon a táncosok úgy értek hozzá, ahogy csak nekem lett volna szabad... összetörte a szívemet. Mikor rámaszott Deshre részegen, úgy éreztem, teljesen elárult. Soha többé nem akartam látni.

Cintia
Mindenki engem néz, de én tudom, hogy nekik nem kell tudniuk milyen rögös utat jártam be idáig. Mikor visszanézek az emlékeimre, tudom milyen érzés. De kislány, én még mindig szeretlek, szóval...

Csendes volt. Sosem engedtem őt be teljesen. Akkor már annyi csalódáson voltam túl, hogy egyszerűen nem ment. Pedig szerettem őt. De akkoriban minden más volt. Féktelennek éreztem magam. Sokszor azt sem tudtam hol vagyok, kikkel vagyok. Cinti pedig sosem szólt semmit. Hagyta, hogy éljem a popsztár életem, némán támogatott, ott volt mikor baj volt. Bevallom, rosszul bántam vele. Az idő nagy részében nem érdekelt, hogy mit csinál. Csak jó volt, hogy mikor szükségem volt rá, mindig elérhető volt. Szar ember voltam. De valahol fájt, hogy nem szólt rám. Sosem mondta, hogy elég a lányokból, elég a bulikból. Azt akartam, hogy jobban akarjon. Persze a legtöbb dolog az én hibám volt. Nem kellett volna annyiszor átbasznom. Hónapok alatt, szinte teljesen tönkrement mellettem. Én pedig ebbe betegedtem bele. Visszanézve, ennek sosem kellett volna megtörtennie. Ha csak egy kicsit is nyitok felé, talán ma minden máskepp lenne. De elbasztam. Ahogyan sok mindent. Na de haladjunk tovább.

Betti

Mikor próbálsz túllepni rajtam, elbuksz. Ott vagy a mellkasomban, a szívemben, a sorsomban. Micsoda élet, egy áldás. Csodálatos. De végül sose számít mit mondasz, drágám.

Tűz és víz. Gyűlölet és szeretet. Vékony vonal választja el a kettőt, és mi pont ilyenek voltunk. Próbáltuk elengedni egymást, de mindig rájöttünk, hogy jobb együtt. Vagy mégsem. Magam sem tudom már. A hiánya felemésztett, a jelenléte az agyamra ment. Minden pillanatban ordibáltunk egymással. Vagy le sem lehetett minket vakarni a másikról. A skála két vége. Fekete fehér. Igen, nem. Áldás és átok. De a végén elbuktunk. Mind a ketten. Olyan dolgokat mondtunk, amiket már nem lehetett visszaszívni. A szerelmünk egy hullámvasút volt, ami egyre csak gyorsult, végül ki kellett ugranom, hogy kapjak levegőt. Egy süllyedő hajó. Egy haldokló utolsó kívánsága. Nem működött. Végül mégis csak a nélkülét választottam.

Mea

Te kurva, én hazug. Ezerszer hazudtam. De csak azért mert féltelek elengedni. Most egy álomban vagyok, próbálom megfogni mások figyelmét. Egy csomó kurvával körbevéve... nem szeretem ezt a fajta szórakozást. El kell futnom előle.

Meát mintha egy másik életből ismerném. Ő a gazdag hercegnő, én a szegény szolga. Persze nem volt ő soha olyan ártatlan, mint amilyennek mutatta magát. Az egész kapcsolatunk hazugságokra épült. Én szépítettem, csak hogy befogadjon a sleppje, ő pedig elhitette velem, hogy boldogok lehetünk. Minden barátnője féltékeny volt rá. Hiszen én én vagyok, egy híres ember. De belekerülve a gazdagok hálójába éreztem, hogy kezdem elveszíteni önmagam. A bársonyos fehér bőre és a szende tekintete fogva tartott, én pedig gyenge voltam. Engedtem a kísértésnek. Egy pillanatig más akartam lenni. Hagytam, hogy a sok pompa elvarázsoljon. Pont mint a Nagy Gatsby-ban. Partik, pezsgő, öltönyök, kosztümök, romlott erkölcsü ifiak. Próbáltam odaillőnek tetetni magam. Próbáltam úszni az árral és elengedni magam. Hazudtam. Mindenkinek. Őt is el kellett engednem. Nem tartozott hozzám. Nem akartam egy gazdag lány új, csillogó játékszere lenni.
Kezdtem elveszíteni minden hitemet a szerelemben. És meg most sincs vége a kínoknak.

Barbara

Hamis szerelmet adtál nekem. Meg sem akartad próbálni. Nem akartál szeretni. Nem akartál elfutni velem a pokolba. Azt hiszem le kell nyugodnom. Szeretlek titeket. Viszlát.

A legutálatosabb ribanc volt az egész földön. Szinte rosszul vagyok, ha rá kell gondolnom. Olyan mértékben átvert, hogy szinte meg akartam halni. Alig kaptam levegőt. A mélyben voltam, mikor megismertem. Csalódások csalódások hátán. Elegem volt. Nem akartam magányos és kétségbeesett lenni. És akkor jött ő. Vicces volt és okos. Gyönyörű. Művészlélek. Azonnal beleszerettem. Felemelt a mélyből, hogy aztán páros lábbal rúgjon még méllyebre. A hideg tekintete szinte beleégett a retinámba. Soha többé nem akartam szerelmet. Elegem volt. Úgy éreztem a szívem már nem tud több felé szakadni.

Rebeka, Camille, Cintia, Betti, Mea.

Nem bírtam tovább. Nem akarom ezt. Nem kell. Hagyjanak.

Jen némán várta, hogy folytassam, de úgy éreztem, minden erőmet felemésztette, hogy ezeket elmeséltem. Sóhajtva ittam bele a kávémba. Hát ennyi volt. Most már tudott mindent. Lehet, hogy nem is annyira neki kellett ezeket elmondanom, hanem inkább magamban lezárni. Kicsit mintha megkönnyebbültem volna.

-Miért mondod el ezeket nekem?- nézett rám összehúzott szemekkel.

-Mert tudnod kell. Tudnod kell, hogy velem nem lesz egyszerű. Annyi lányt ismertem már. Mindenfélét. Soha senki nem volt elég jó.

-Bíztató.- nevette el magát, és zavartan elkapott egy tincset ami az arcába lógott. Soha nem beszéltem még senkinek a szerelmi életemről. Jen volt az első akinek el akartam mondani.

-Ati... sajnálom ami történt, tényleg borzasztó amiket átéltél. De még mindig nem értem miért mondtad el nekem ezeket.- megfogtam a kezét és méllyen a szemébe néztem. Ki kell mondanom. Most vagy soha.

-Végigfuttam a világot, keresve valakit. Elfuttam a problémáim elől mindig mást lány kezét fogva. Keresztülsétáltam az üres hidakon. Nem akarok kurvákat baszni, károsak az egészségemre. Végre, hosszú évek után igazán tudom, hogy mit akarok.

-Na és mit?- kérdezte szinte suttogva.

-Téged.- szorítottam meg a kezét bíztatóan.