Azahriah egypercesek

Vérbosszú legendák 2.

-Óvatosan!- Luc hangja ellentmondást nem tűrő volt, én pedig éreztem, hogy mindjárt felrobban a fejem.

-Ha ettől lassabban csinálnám, akkor nem is csinálnám.- morogtam, de próbáltam erőt venni magamon.

A hatalmas vízlabda körbe, körbe lebegett a teremben, apró cseppeket potyogtatva a cserepekbe, amiben magvak csíráztak. Percek alatt kikeltek, egyre nagyobbak lettek, szinte benőtték az egész termet.

Eddig soha nem kaptam kiképzést. Régebben csak rombolni és pusztítani tudtam, az alkotás és a fegyelem nem volt része a feladatkörömnek. Mostanáig.

-Ati!- halkan akartam neki szólni, de kicsit erélyesebbre sikeredett. Kezdtem kifulladni. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha felgyújtom az egészet a picsába!

-Shhh. Itt vagyok.- óvatosan érintette meg a hátamat, keze melegsége végigcikázott a gerincemen. A növényeim elkezdtek virágozni. A vízlabdám lassan haladt, minden egyes molekula pontosan oda esett, ahova irányítottam.

"Látod megy ez."

"Nélküled sosem sikerült volna."

"Ezért vagyok itt."

-MÁR MEGINT AZT CSINÁLJÁK!- Desh hangja panaszosan csengett, és annyira kizökkentett, hogy az egyik virágom hirtelen elszáradt.

Éreztem, hogy elveszítem a fejem. Már olyan jól ment!

A hatalmas vízbuborék megremegett a levegőben.

"Nyugalom. Nincs semmi baj. Tudod uralni. Képes vagy rá, Penelope!"

Volt valami abban, ahogy kimondta a nevem, mégha csak gondolatban is. Valami édes és ártatlan.

Egy szörnyeteg voltam, ez a fiú mégis úgy szólt hozzám mintha angyal volnék.

"Nekem az is vagy. Egy angyal."

Nem tudtam megszokni, hogy minden gondolatomban ott van. Valahol rémisztőnek hatott. És mégis... azt éreztem otthon vagyok.

-Desh, te barom!- vicsorogtam, majd lángba borítottam a kezében lévő papírokat.

-Lenyűgöző!- mondta unottan, miközben elengedte az égő papírköteget.

-Már 3 is megy neki egyszerre.- mondta Ati. Akaratlanul is kihallottam hangjából a büszkeséget.

-Hány embert nyírtál ma ki?- ült fel Desh  a szekrénye, ügyet sem vetve a fejlődésemre, miközben kihalászott a zsebéből egy cigit.

-Egyet sem.- mondtam, és hanyagul meggyújtottam a szálat.

-Köszöntem!- vigyorgott rám, méllyen beszívva a füstöt.- És mennyit akartál?- faggatott tovább.

-Egyet sem.- Ismételtem meg. Nem lehettem túl meggyőző, mert egyből Atira nézett.

-négyet.- mondta ki Attila szórakozottan.

-Hé, nem is!

-A portást, mert nem akart beengedni, pedig ismer, Lucot, mert azt mondta gyakorolnod kell az elemek irányítását, egy fiút aki azt mondta neked hogy szia szivi, és azt a nagy göndör hajú ijesztő lányt aki a laborban dolgozij. Asszem ennyi.

-Őt nem is akartam!- duzzogtam mint egy óvodás.

-Melyiket?- nevetett fel Ati, pont úgy mint aki lebuktatott.

-A lányt.

-Azt mondta, hogy a varázserőd egyáltalán nem üti meg a nemesi tündérek szintjét.

-Majd ha felgyújtom a családjával együtt és kinyomom a szemét a... jó oké. Basszus. Utálom, hogy belelátsz a gondolataimba.