Azahriah egypercesek

Rivaldafényben 2

Nem fogok hazudni. Az interjúnk felrobbantotta a netet.

Mindenki minket akart. Minden rajongó megőrült mikor megtudta, hogy utáljuk egymást.

Elkezdtek shippelni minket. Persze, teljesen logikus. Rakj össze két embert akik megfolytanák egymást egy kanál vízben, és örülj neki.

Egyetlen pozitívuma volt ennek az egész kibaszott Azahriah helyzetnek: végre nem kellett titkolnom, hogy ismerem Desh-t. Most már az sem tartott vissza, attól, hogy a legjobb barátommal lógjak, hogy Ati ki akarta sajátítani. Megtanultam őt ignorálni.

Szóval îgy teltek a napjaink: Én, Desh és a seggfej. Sajnos mindenhol ott volt, mindig jött a közös programokra és mindig kurva idegesítő volt. Azzal, hogy visszakaptam a legjobb barátomat, kaptam egy beképzelt koloncot is a nyakamba. Szuper.

Megőrültem tőle. Arogáns volt, okoskodó, és modoros. Mindent mindig jobban tudott, mindenről volt véleménye és mindig a tudtomra is adta. Fogalmam sincs Desh mit szerethet benne.

Az első nagy baj akkor ütött be, mikor végighallgattam az albumát.

Ami nem volt rossz. Sőtt. Sose ismerném be senkinek, de volt pár dolog ami megérintett. De erről neki nem kell tudnia.

Ati

Megőrjített. Olyan szinten bele itta magát a gondolataimba, hogy minden másodlagos lett. És azzal, hogy a napjaim szerves részévé vállt, nem sokat segített. Mindenhol ott volt, mindig jött velünk. Deshhel nagyon jól elvoltak. Mintha a húga lett volna. Idegesítő szuka.

Az volt vele a legnagyobb baj, hogy kedveltem. Kedveltem a személyiségét, a flegma stílusát és a szarkasztikus modorát.

Nem mellesleg gyönyörü volt. Nem olyan instagram lányosan szép, hanem olyan valódian. Formás volt, mindenhol kerek, a mosolya pedig beragyogta a legsötétebb éjszakát is.

De könnyebb volt őt gyűlölni, mint bevallani magamnak, hogy esetleg bírom őt. Ezt senki sem tudhatja meg. Nem, ha rajtam múlik.

Köcsög voltam vele, és ő is velem. Így volt rendjén. Persze a rajongóink megőrültek. Szó szerint. Ez valami olyasmi lehet, mint amikor a Harry Potterben össze akarták hozni Hermiónet Dracóval.

Semmi értelme. Logikátlan. Két más világ. És valahogy az emberek mégis imádják.

Azon a keddi napon, fáradtan indultam el a stúdióba. Nem volt kedvem Kinga flegma stílusához, pedig biztos voltam benne, hogy ott lesz. Valahogy kezdett elegem lenni az egészből.

Mikor beléptem az épületbe, hálát adtam a jó istennek, hogy nincs itt. Ma nincs kedvem a drámához. Egyből jobb lett a kedvem is.

Dudorászva léptem be a liftbe, majd mikor már majdnem bezáródott megjelent Kinga.

Mint a forgószél, úgy viharzott be mellém, kócos haja laza konytba volt fogva és egy nagyon szűk, fekete ruhát viselt.

Nyeltem egyet. Ez az én formám.

-Ja csak te vagy... már majdnem köszönni akartam.- nézett rám unottan, és elfújt az arca elől egy tincset, ami kiszabadult a kontyából.

-Szép jó reggelt, Karina!- vigyorogtam rá, mire csak egy szemforgatást kaptam. Utálta, ha így hívom. Én pedig pont ezert hívtam így.

-Mi lesz már?- nyomkodta idegbetegen a gombot, mintha attól hamarabb felérnénk.

-Ma reggel nem vetted be a gyógyszered?- kérdeztem, majd megkaptam érte a vilag leglenézőbb pillantását.