Azahriah egypercesek

El Barto

-Ne hívogass már!- vettem fel idegbetegen a telefont.

-De csak gondoltam...

-Nem érdekel. Ne gondolj semmire ami velem kapcsolatos!- a héten már minimum 10x hívott. És ebből kb. 10x fel is vettem. Sajnos. De sose mond semmi értelmeset. Az a baj Csillával, hogy sose tudom eldönteni, hogy szexuálisan zaklat vagy utálatból.

-Nem kell durvulni Baukó. Csak azt akartam mondani, hogy a Campus fesztiválon összefuthatnánk.- szinte láttam magam előtt ahogy forgatja a szemeit.

-Engem nehívjál! Nincs hívóm.

-Vicces.

-Elvágtam a telefonkábelt.

-Ennek a mondatnak még lenne is valami értelme, ha nem lennének okostelefonok.

-Képletesen értettem, szivi.

-Na akkor mi lesz a Campussal?

-Húzzál már a gyázba. Most egyszer szépen megkérlek, ne nézz többé rám! Mert ma még áldom az eget, de holnap esküszöm, hogy átkot szórok rá!- basztam rá mérgesen a telefont. Kicsinál ez a lány. Mindenhol ott van, mindig bunkó, de nem száll le rólam. Sose üttem meg még senkit, de ha így halad egyszer tarkon fogom vágni.

-Indulhatunk?- lépett be Desh a szobámba vidáman. Unottan felsóhajtottam. Ennek a könyörtelen kurvának mindig van érzéke ahhoz, hogy elbassza a hangulatomat.

-Mi a baj, cica?- vigyorgott rám a legjobb barátom.

-Csilla...

-Édes istenem. Tiltsd már le. Mindenhol. Nem ér annyit, hogy vele foglalkozz.- csapott a vállamra együttérzően.

-Hidd el, úgy is meg fogja találni a módját, hogy lefárasszon.

-Ne hagyd, hogy a fejedbe másszon. Én birom őt meg minden, az én baráti körömhöz tartozik, de már eskü bánom, hogy bemutattalak neki.- nevette el magát.

Na igen. Desh és Csilla alapiskolától ismerik egymást, így mikor fél éve megismertem Desh álltal, azt hittem, hogy szereztem egy jó fej lány havert. Aha, majdnem.

Csilla maga volt a sátán. Kezdettől fogva bunkó velem, és állandóan baszogat.

-Jó menjünk, mert a végén még nem érünk oda.-csaptam össze a tenyeremet. Száműznöm kellett Csillát a gondolataimból.

-Fel a fejjel, nagyot megyünk ma!-ordította Desh,  majd felkapta a kocsikulcsot és elindult lefelé a lépcsőn. Bezártam a lakásom ajtaját és elindultam utánna.

Koncertem lesz ma. A rajongóim számítanak rám. Ugyanolyan beleéléssel és enegriával kell lenyomnom ezt a bulit, mint az összes többit. Nem okozhatok csalódást. Magamnak sem.

Ilyen gondolatokkal pattantam be Desh autójába. A szokásos turnébusz helyett most ketten vágtunk neki az országútnak, mert a többiek már tegnap lementek. Nekem még ma reggel dolgom volt, így megbeszéltük, hogy mi kicsit később csatlakozunk hozzájuk.

Miközben felhajtottunk az autópályára elővettem a telefonom. Tiltom az instáját- döntöttem el magamban. Többé ne írjon, ne keressen. Ennyi volt. Fél év szarakodás után kezdtem megunni az egész nőt.

Miközben 120-al szeltük az utakat, kibámultam az ablakon. A magyar puszta látványa mindig megnyugvással töltött el. Minden csendes volt a késő délutáni órákban.

Aztán egyszer csak Desh megszólalt.

-Te Ati az ott nem...?- hunyorogva bámultam az előttünk pár 100 méterre áló alakot, aki az út szélén egy buszmegállóban csövezett.