Azahriah egypercesek

Rip Gemini part 2.

15 éve nem jártam otthon. Miközben befordultam az utcánkba, éreztem, hogy remeg a kezem.

-Apu, minden oké?- Milán érdeklődve rakta el a telefontját, és elkezdett kibámulni az ablakon.

Nem ismerte a helyet. Hogy is ismerhette volna? Sosem járt még itt. Mióta elvettem Ariát megszűnt minden kapcsolatom a szüleimmel. De most szükségem volt rájuk.

Hátrapillantottam a fiamra. Kiköpött olyan volt, mint én 15 évesen. Sötét, rakoncátlan, göndör tincsek, lapos orr, erős arcél.

De a szeme az édesannyáé volt. Az én sötétbarna tekintetem helyett Aria búskomor szürke szemeit örökölte.

-Maradj az autóban egy kicsit!- néztem rá óvatosan. Megértően bólintott. Tudta, hogy ez nem lesz egyszerű menet.

Mikor a bejárari ajtónkhoz értem, kicsit elbizonytalanodtam. De nem volt más választásom.

Bekopogtam.

Egy 25 év körüli, rövid szőke hajú lány nyitott ajtót.

-Attila?- kerekedtek el a szemei.

-Igen. Te pedig...?- néztem rá zavartan. Nem tudtam hova tenni.

-Dávid húga, Zille.- nyújtotta felém a kezét. Eltátottam a számat.

Baszki. Most van a 10 éves virrasztás. Teljesen elfelejtettem.

-Anyukádat keresed?- mosolygott rám félénken.

-Igen.- mondtam ki, de anyám mintha megérezte volna, hogy ott vagyok, megjelent az ajtóba.

Egymás szemébe néztünk.

-Gondolom nem a virrasztásra jöttél.- sóhajtotta gondterhelten.

Szégyenkezve megráztam a fejem. Jobb időpontot is választhattam volna, mint az egyik legjobb haverom halálának 10. évfordulója.

-Ő az?- pillantott anyám az autóm felé. Milán beleméllyedt a telefonjába, egy pillanatra sem nézett fel.

-Aha.

-Már 15 éves.- csuklott el a hangja. Kisbaba volt, mikor utoljára látta.

-Gyorsan repül az idő.-suttogtam.

-Az anyja?- pillantott rám rosszallóan. Megráztam a fejem. Most ugrik a majom a vízbe.

-Lelépett.

Nem tűnt meglepettnek. Némán tudomásul vette, amit a lelkünk méllyén mindannyian sejtettünk. Aria rossz anya. Csoda, hogy eddig kitartott.

-Nincs hová mennetek.- értette meg az ittlétem okát.

-Valami olyasmi.- vakartam meg a tarkóm. Állandóan koncertezni jártam. Európa összes országát bejártam, és mivel nem akartam, hogy a fiam apa nélkül nőljön fel, mindig jöttek velem. Lakásokat béreltünk, sehol sem maradtunk sokáig.

Mikor Aria pár hete lelépett, pánikba estem. Lenne pénzem új lakásra, de ez egy nehéz döntés. Át kell gondolnom mi legyen velünk. Milánnal. Nem koncertezhezek nyugott szívvel, miközben a fiam elveszítette az anyját. Miközben elveszítettem a feleségemet.

-Nálunk mindig lesz helyetek, fiam.-tárta szélesre az ajtót Zille mellett. Szinte teljesen elfelejtettem, hogy ő is ott van.

-De nem zavarunk?- húztam el a számat. Anyámat ismerve boldog, boldogtalan meg lett hívva a virrasztásta, nem akartam lábatlankodni.

-Sosem zavarsz. Főleg, hogy 15 éve nem láttalak. Dávid a te barátod is volt, itt a helyetek.- nézett rám szúrós szemekkel.
Annyi szemrehányás volt a tekintetében, hogy éreztem, ahogy forróság önti el az arcom.