Azahriah egypercesek

A haverom nője 3.

-Valaki mondjon már valamit, baszod.- mondta Desh idegesen, szemei ide oda cikáztak közöttünk.

-Én nem tudok semmit.- tettem fel a kezeimet.

-Nem hát persze, csak kb. az első másodperctől rá vagy izgulva.- mondta Manuel összehúzott szemekkel, mire elkerekedett a szám.

-Tessék?- fordult felém Tamara.

-Nemtom most mi van.- motyogtam égővörös arccal.

-De nem para, mert egyszer sem mozdultál rá. Ezt értékelem tesó.- nézett komolyan a szemembe, én pedig bólintottam.

Nincs mese. A bro kódex az bró kódex, még ha a csaj úgy is néz ki mint Tami.

-Neked ezt nem kellett volona megtudod.- suttogta Tamara meggyötörten.

-Egyértelmű volt. Ugyan már Tami. Az első napon, amikor találkoztatok a klubban, már akkor láttam. Hiába voltál vele bunkó, mikor azt hitted nem vesz észre senki, csak őt kerested a szemeiddel. Próbáltam nem venni róla tudomást. Azt hittem, majd elmúlik. De látom hogy nézel rá.- mondta, mire a lány kék szemeiből potyogni kezdtek a könnyek.

-Sajnálom Manuel.

-Reménykedtem benne, hogy nem igaz. Mert én szeretlek Tamara. Te vagy az egyetlen lány akit valaha szerettem. De nekem ez már nem megy.

Tamara sírva rontott ki a szobából, és hallottuk, hogy becsapja maga után az ajtót.

-Nem mész utánna?- kérdeztem Manuelhez fordulva.

-Én? Minek? Menj te.- sóhajtva felálltam, és mikor elmentem mellette megfogta a karomat.

-Figyelj Ati, ha összejöttök nem akarlak többet titeket látni. Nem utállak. Komolyan. Megértem, valahol. De annyira fáj ez az egész, hogy nem bírom ki. Nem bírnám azt látni, hogy veled boldog.- mondta majd el is engedett, és kiment a teraszra.

Bevallom, abban a pillanatban én is majdnem elsírtam magam. Az egyik legjobb haverom vagy a csaj aki tetszik, és én is neki?

Ki tudna választani?

-Jó megy szarban vagy.- sóhajtotta Desh, én pedig válasz nélkül hagyva elindultam Tamara után.

Magyarázatokra volt szükségem.

-Menj innen.- sírta mikor leültem mellé az épület előtt álló padra.

-Nem értelek.- mondtam ki, de nem mertem ránézni.

Annyit bántott. Annyira próbáltam kiszeretni belőle. Tudtam, hogy amit érzek, az helytelen. De nem tehettem róla.

-Hidd el, szeretnélek gyűlölni, de nem megy. Nekem csak Manuel létezett. Mikor megismertem azt hittem ő az igazi. Hogy ezt már semmi nem tehet tökre. Erre jöttél, és felforgattad az életem.

-Hogy tehetted ezt? Vele és velem is. Nem volt fer.- vádoltam lehúnyt szemekkel.

-Szerinted nem utálom magam? Nem kívánom minden egyes nap, hogy máshogy érezzek? Ez az egész felemésztett, úgy, hogy észre sem vettem.

-Ennek nem így kellett volna lennie, Tamara.

-Sosem kellett volna megtudnia.

-Mi?- kérzdetem felháborodva es végre rápillantottam.

Totálisan szét volt csúszva. A sminkje elkenődött, a haja kócosan omlott a vállára, a szeme tele volt bűntudattal.

-Szerintem előbb utóbb kiderült volna.- mondtam, és próbáltam nem szétrúgni valamit mérgemben.

-Ha rajtam múlik nem.

-Inkább hazudtál volna?

-Nem akartam ezzel őt megbántani. Nem tehettem.- mondta lehúnyt azemmel.

Olyan csalódottságot éreztem mint még soha. Ki ez a hazug ribanc?

-És így mind a hármunkat bántottad. Még magadnak is hazudsz, Tamara. Tudod mennyire akartam, hogy ne szeresselek? Manuel a haverom, és odavan érted. Soha nem akartam volna ezt tönkretenni.

-Mégis megtetted.- suttogta.

-Na ezt ne. Nem kenheted rám. Ugyanannyira hibás vagy, mint én.

-Hát nem érted? Nem számít mit érzek irántad, sosem hagytam volna el őt. De már mindegy. Most már nem számít.

-Mit akarsz ezzel mondani?- húztam össze gyanakodva a szemem.

-Hogy most már együtt lehetünk.

-Te nem vagy normális.- ráztam meg a fejem.

Eltűnt az a lány, akibe beleszerettem. Talán soha nem is létezett, csak a fejemben.

-Hisz szeretsz engem nem?

-Őszintén, ebben a pillanatban nem igazán. Nem azt mondtad, hogy nem bántanád meg? Akkor mit akarsz tőlem?- a kezem remegett, a szám kiszáradt, és nem hittem el amit hallok.

-Én csak érezni akarok valamit. Bármit.- mondta elfolytott hangon.

Kétségbeesett volt, és szánalmas.

-Ja, arra lehet menni, izgalmakat keresni.- mutattam a forgalmas belváros irányába.- Én ezt most itt befejeztem. Most felmegyek a haveromhoz és megpróbálom elfelejteni, hogy létezel. És neked is ezt kéne tenned.- álltam fel a padról, és elindultam a ház irányába.

-Meg fogod bánni.- kiáltott utánnam.

-Hidd el már most bánom. Bánom, hogy bevettem a kamu szerepedet. És Manuel is. Te csak egy manipulatív szuka vagy, Tamara. Jóéjt.

-Dögölj meg!- visította toporzékolva, ami már szinte nevetséges volt.

-Hasonlóan jó egészséget kívánok neked, de most húzzál innen és ne is gyere vissza. Puszi.- csaptam be az ajtót, majd elindultam vissza a többiekhez.

Ahová tartoztam.

-Na?- kérdezte egyből Desh, amikor beléptem. Manuel óvatosan pillantott rám, mint aki nem tudja, mit gondoljon.

-Ez a csaj elmebeteg. Leráztam a gyászba.- mondtam ki, mire mindenki egy emberként ordított fel.

-Mit mondott?- kérdezte most már sokkal nyugodtabban Manuel, mire csak megráztam a fejem.

Nem kell tudnia. Nem kell fölöslegesen még jobban összetörni a szívét.

-Nem lényeg, haver.

-Köszönöm. Igazi barát vagy.