Azahriah egypercesek

Comical Tragedy

26 évesen még mindig nehezemre esik elintézni a bevásárlást.

Nevetséges. Felnőtt ferfi vagyok, de minden hónapban szinte sírni lenne kedvem, mikor bemegyek a Tescóban. Annyira nem tud lekötni a dolog, hogy ilyenkor mindig megállás nélkül csak agyalok.

Figyelem az embereket. Ilyenkor eszembe jut minden. Minden amit próbálok elnyomni magamban. Sose akartam, hogy ez legyen. Nem terveztem beleszeretni. Nem is értem mi történt. 5 éve megszakítottam vele minden kapcsolatot, de ez sem elég. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá.

Arc a masz alatt, maszk az arc alatt, közel a tiszta őrülethez. Ez vagyok én manapság.

És csak tolom azt a hülye bevásrárlókocsit. Mert muszáj. Élnem kell az életemet. Még ha hazugságban is.

Mikor beértem a boltba sóhajtva indultam neki a soroknak. Mindig ugyanaz törtenik.

Előveszem a listám, megkeresem a felírt dolgokat. Körbe körbe ugyanez. Végtelen rutin. Kenyér, sajtok, gyümölcs, zöldség, hús. Tisztálkodószerek, mosószerek, tisztítószerek. De igazából sosem figyelek.

Csak azon az egy estén kattog az agyam, ami mindent megváltoztatott.

Engem, az életemet. A kapcsolataimat. A karieremet. Senki se tudja, miért hagytam abba, senki se tudja mi válltozott meg. Csak én. És ő.

Az idők válltoznak, mindannyian felnövünk. Sosem volt meg az az egy dolog amit mindennél jobban akartam, sosem adtam el a lelkem. De mi értelme ennek az életnek ha nem a szeretet adás? Bárcsak hallaná most a szavaimat, és tudná mit veszítettem akkor. De nem tudhatják meg. Nem magam miatt aggódon. Őt féltem. Tudom, hogy nem állt készen. Most sem, valószínűleg. El kell fogadom, hogy bár lehet érez valamit irántam, sosem fog úgy és annyira szeretni, ahogyan én őt.

Ahogy a kosarat toltam teljesen elvesztem a gondolataimban, ezért próbáltam meg őket elzárni. Nem akartam még több szenvedésnek kitenni magam. Helytelen amit érzek? Talán. De nem tudok ellene tenni. Nem hazudtolhatom meg magam, mert akkor megőrülnék. El kell fogadnom, hogy ez vagyok én. A kéz amely nem segít. A szerető ember. Egy dal amit keserédes dallamra írtak.

Egy fiú aki olyan embert szeret, akit nem szabadna. Álmok szakadtak ketté, jövők hullottak szét.

Nem tudom hogyan, de egyszer csak azt vettem észre, hogy patakokban folytak a könnyeim. Hát ez kurvajó. Próbáltam letörölni őket, próbáltam úgy tenni mint akinek nem fáj. De ez nem így működik.

-Jól vagy?- tette a vállamra valaki a kezét. Hátra fordultam. 17 éves forma lány, nagy barna szemek, aranyos arc.

Mosolyogva megráztam a fejem. Nem voltam jól.

-Segítsek valamiben?- nem akartam bunkó lenni, de úgy éreztem nem lennék képes most a normális működésre. A kezebe nyomtam a listám. Némán bólintott, megsimogatta a karom. Intett, hogy várjam meg kint. A pénztárcám is neki adtam. Nem érdekelt volna, ha kirabol, de nem tűnt olyannak.

Mire kiértem a kis padhoz a parkolóban, már allig álltam a lábamon. Boldogan megittam a mérgem. Azt hittem jól leszek. De még ennyi idő után is csak hamu van a lelkemben.

20 perc is eltelt, mire a lány kiért. Szó nélkül a kezembe nyomott egy üveg bort, egy doboz cigit és helyet foglalt mellettem.

-Tudod...- szólaltam meg pár perc utám, és sóhajtva beleszívtam a cigimbe- az emberek változnak. Nincs semmi elvárás. Ez egy magámyos út.

Szerintem fogalma nem volt, hogy mi a geciről dumálok, de azért csak hallgatott. Belőlem pedig ömlöttek a szavak.

-Esküszöm, sosem szeretett senki egész életemben. Azt akarom, hogy  végre megmondja ki akar lenni, mert én meghalok itt lent, fájdalommal a szívemben. Végtelen szenvedésben. 5 éve nem bírom kiverni a fejemből. A nevetése, a parasztsága... az hogy mindig számíthattam rá. Bárcsak jobb barát lettem volna. Bárcsak ne szerettem volna belé.

-Szerencsés lány lehet, ha így szereted.- mondta szomorúan. Megráztam a fejem. Szinte éreztem, ahogy beakad a levegőm.

-Ki mondta, hogy lány?- suttogtam elgyötörten. A csaj, akinek meg mindig nem tudtam a nevét megilletődve nézett rám.

-Desh volt a társam. A legjobb barátom. A partnerem. Fél év alatt fülig beleszerettem. Egyszer nagyon részeg voltam egy buliban és megcsókoltam. Másnap annyira megijedtem, hogy megszakítottam vele és a zenekarral minden kapcsolatot. Elbasztam az álmom. Elbasztam az életem.- mondtam ki. Évek óta ő az első ember, akinek ezt elmeséltem.

Mintha egy lehelletnyivel könnyebb lett volna a szívem.

-Szerintem ez nem fer.- mondta a lány. Meglepődve néztem bele a szemébe.

-Mármint?

-Egyedül hagytad. Megpróbáltad csendben tartani. De esélyt sem adtál neki. Lehet, hogy nem is haragszik rád. Lehet, hogy ő is ugyanúgy érez. A gyávaságod miatt tönkretettél mindent. Nem akarlak bántani. Próbálok segíteni.- csendben emésztgettem a szavait. Háborúba küldtem magam gyerekként. De lehet, hogy ez a csata csak a fejemben létezik?

-Mennem kell, anyám már biztos betegre aggódja magát.- pattant fel mellőlem.- Megleszel?- nézett rám aggódva. Ez a lány ismeretlenül is, olyan dolgokra vezetett rá, amit magamtól képtelen voltam felfogni.

-Meg. Köszönöm!- öleltem át szorosan. Néztem, ahogy beül az egy fiú mellé, majd elhajtottak a parkolóból.

Előkaptam a telefonom a zsememből. 5 éve nem hívtam fel. Remegett a kezem miközben tárcsáztam.

-Haló?- szólt bele egy álmos hang. Az ő csodás, rekedt hangja.

-Drágám, remélem látod ezt a tragikomédiát. Meg akartam válltoztatni a perspektívám. Azt hitten azt akarod, hogy jobb ember legyek. Hogy más valaki legyek. De ez vagyok én. Szóval kérlek mond, hogy te is ezt érzed, vagy csak én? Mert felépítettük ezt a várost, téglákból. Nehéz munka volt, én pedig elbasztam. Szóval mond el nekem, hogy minek kéne most törénnie.

-Ati... felhívsz 5 év után, és konkrétan szerelmet vallasz? Nem gondolod, hogy kicsit elkéstél?- a hangja már egyáltalán nem volt álmos. Lehúnytam a szemem.

-Szeretlek, Desh. Sajnálom, de nem tudok ezen válltoztatni.

-Esküszöm neked, tudom, hogy elhalványultunk. Kerestelek, megpróbáltam veled beszélni. Az az este mindent megváltoztatott. De te kizártál, pont mikor a legjobban össze voltam zavarodva.

-Nem tudom megbánni, hogy haldoklom belülről. De ez az én hibám. Sosem kellett volna ezt tettem veled.- mondtam ki . A volnal másik végén csak szuszogást hallottam. Percekig.

-A fenébe is Ati, hol vagy most?

-Meg akarsz verni?- kérdeztem kuncogva.

-Még meglátom. De... a faszomba már, tudod, hogy mindig is szerettelek! Sokkal több voltál nekem, mint egy barát. Az elejétől kezdve. Ne mozdulj, odamegyek.