Azahriah egypercesek

Rip Gemini 2

Attila

2 hét telt el. 2 hete kikapcsoltam a külvilágot. Nem fogok hazudni nektek, eleinte meg akartam halni az unalomtól. Semmi internet. Semmi netflix. Semmi insta. Csak én és a kibaszott gondolataim.

Meg ez a borzasztóan nagy kupi. Lemálott vakolat, nyikorgó lépcsők, menyét a padláson.

Hát gyerekek, ez nem a farm vip.

Egyetlen jó dolog volt ebben az egész nyomorúságos helyzetben: Bella.

Minden reggel pontban 7kor indult el a kertbe. Minden reggel hallottam, hogy megengedi a vizet, és elkezd locsolni. Megeteti az állatait, gyomlál, nyiszbál. Megnyugtató volt látni és hallani ahogy tevékenykedik. Motovációt adott nekem.

De egyáltalán nem tartottam őt semmilyennek. Nem beszélgettünk. Nem volt közvetlen, vagy éppen flörtölős. Mintha teljesen közömbös lett volna szemben.  Kezdeti lelkesedését felváltotta a távolságtartás.

Kialakítottunk magunk között egy napi rutint. Tudat alatt közel kerültünk egymáshoz, úgy, hogy pár köszönésen kívül alig komunikáltunk.

Ahogy teltek a hónapok egyre több mindent tudtam meg róla.

Szereti a tejeskávét, utálja a viharokat, nincs jóban a szüleivel.

Szingli, nincsenek barátai.

Imádja az állatokat. Utál beszélgetni, viszont nagyon kedves. Rendszeres.

Sokszor észrevettem, hogy helyreigazított pár dolgot az udvaromban. A kezdeti közönbösségemet felváltotta egy másik érzés.

Egyre belsőségsebb lett a kapcsolatunk. Különleges volt. Egymás szokásai alapján alakítottunk ki a másikról egy képet.

Úgy éreztem ez a fajta különös barátság teszi szebbé a napjainat.

Aztán egyik este meghallottam őt énekelni.

Késő volt már, éppen lekapcsoltam a villanyt, amikor meghallottam a rozoga hinta nyikorgását Bella teraszáról, majd elkezdett beszélni.

Igazán nem akartam kihallgatni, de tudtam, hogy Picurral beszélget. Az egyetlen akinek ki szokta önteni a szívét, az a kutyája.

Szimplán kíváncsi voltam.

-Tudom, hogy te is kedveled. Láttam, hogy bámulod. És megjavította a korlátot. Jó fej. Most mit nézel? Persze, nekem kéne vele beszélgetni, mi? Pff. Beszélgess vele te. Persze, fogd arra, hogy nem tudsz, mert kutya vagy. Szép kifogás. Figyelj, haggyál. Mit mondhatnék neki? Szia, állati szexi vagy, fél éve itt laksz, de még 3 szót sem szóltál hozzám, de én kifigyeltem az összes szokásod, nem viszel el randira? Nem ijesztő, kicsit se.- ezen a monológon akaratlanul felnevettem. Szóval szexinek tart- mosolyodtam el.

-Na elég a dumából.- hallottam, hogy valamit kicipzároz, majd megpengette a húrokat.

Nem tudtam, hogy tud gitarozni. Mióta itt lakok, egyszer sem vette elő.

-Csak vonatozok haza Pestről, de nélküled olyan más
Csak a bánat alszik a vállamon, ez mind az én hibám
A szívem kitépted, odaadhatnád a tiédet
De az sem pótol majd téged.- énekelte gyönyörű hangon. A dallam csodálatos volt, a hangszíne tiszta, a kifejezésmódja fájdalmas. Azonnal elkezdett zakatolni a szívem.

Éreztem, hogy muszáj valamit tennem. A zenész énem azonnal cselekedni akart. Gyorsan felkaptam a gitáromat, amit az érzekésemkor bevágtam a sarokba. Semmi kedvem nem volt játszani, egészen mostanáig.

Annyira beleélte magát a dalba, hogy észre sem vette, mikor leültem az egyik rozoga székbe.

-Késő már, itt hagytál
De az eszem még mindig, rajtad jár
De az eszem még mindig, rajtad jár
De régen túl késő már...- fejezte be, majd letörölt egy köncseppet az arcáról.

-Baszki Ati, mit settenkedsz, te jó ég!- kiálltott fel, mikor végre valahára rám pillantott.

-Nem settenkedek, de rám sem néztél. Nem akartalak megzavarni.- mondtam vállvonogatva. Hiába volt minimális a komunikáció közöttünk, úgy éreztem, mintha ismerném. Talán jobban saját magánál is. Mindent tudtam róla, amit nem mond ki szavakkal.

-Nem szép dolog zenélő lányokat ijesztgetni.

-A lánytól sem volt szép dolog, hogy eltitkokta a tehetségét.

-Kedves Azahriah, ön mellett ez max kornyikálás lehet.

-Ugyan már! Gyönyörű hangod van. Ez megy?- kezdzem el játszani egy random számomat.

-Na gyerünk, ne legyél szégyenlős!- mosolyogtam rá.

-You don't have to tell me this 'cause I
I can see my worlds closing in
Well, I don't even care about you, just don't go.- kezdte halkan.

-But I don't blame you, I just came to
I don't need your depressing words
Wish I could save you, but I don't need you
It was all just different words.- szálltam be én is, és együtt énekeltük végig a dalt. A szomorú hangja egészen egy új hangulatot adott neki. Valódibbnak tűnt, fájdalmasabbnak.

-Ki bántott meg ennyire?- kérdeztem komoran.

Végre, egy teljesen más embert láttam magam előtt. A zárkózottsága már nem közöny, hanem félelem volt. Kezdtem őt megérteni. A tekintetéből végtelen fájdalom áradt. Lehullt a maszk, leomlottak a falak. Már nem egy megközelíthetetlen lány volt. Hanem egy darabokra tört.

Teljesen máshogy láttam őt kívülről is. Észrevettem a szeplőket az orrán, az ezüstös szálakat a szőke hajában. Varázslatosan nézett ki a holdfényben.

-Régen volt már, igaz sem volt.- vonta meg a vállát, de a szeme mást mondott.

-Gyere ide!- nyújtottam ki a karomat. Szó nélkül az ölembe húztam, ő pedig a vállamra hajotta a fejét.

-Nem kell többé egyedül lenned, Bella. Itt vagyok. Látlak. Tudom, hogy sokkal több van benned, mint amit mutatsz.- söpörtem ki egy tincset a az arcából óvatosan. Gyengéden.

Méllyen a szemembe nézett, mielőtt válaszolt volna.

-Látlak.- suttogta, a homlokát az enyémnek támasztotta.

-Itt maradsz velem?- kérdezte kétségbeesetten.

-Ha kell, örökre is.- nyomtam
Egy puszit az orrára.

Amióta megpengette a gitárt, a furcsa érzéseim iránta átalakultak valami sokkal többé.

Talán ilyen érzés lehet a szerelem.