– Baji, add vissza a hajgumimat! – kiabáltam rá a fiúra, aki csak vihorászva szaladgált előttem, ahogy kergettem.
– Baji-san, tényleg elég lesz – Chifuyu a hatalmas fa alatt ülve nekem adott igazat. Barátja nagyot sóhajtva állt meg, majd a kezembe nyomta hajbavalómat.
– Olyan unalmasak vagytok... Egész nap erre vártam, hogy suli után együtt lógjunk, erre csak punnyadtok – ült le Chifuyu mellé a fűbe.
– Ha adsz még 20 percet, addigra befejezzük a leckét, és addigra valószínűleg Kazutora is ideér – füzetéből fel se nézve mondta neki Chifuyu.
– Ami azt illeti, te is tanulhatnál – ültem le én is melléjük.
– A házi feladat nem bűnözőknek való – Keisuke elfeküdt a fa tövében. Chifuyuval össznéztünk, majd elmosolyodtunk. Egyszerre kezdtük barátunkat parodizálni:
– "Nem bukhatok meg, nem akarom, hogy anyukám megint sírjon!" – ezt hallva Baji teljesen begurult, majd felült. Táskájában kezdett kutakodni, majd idegesen a földre csapta a füzetét.
– Utállak titeket! – emelte fel a hangját. – Adjatok egy kibaszott ceruzát, az iskolában hagytam az enyémet! – kezébe nyomtam egy íróeszközt. – Mi lesz a radírral?! – folytatta az üvöltözést. Az említett tárgyat most Chifuyu szolgáltatta neki.
– Cseszd meg Baji, az utca másik végéről is hallani téged – mögöttem egy ismerős hang csendült fel, mire megfordultam.
– Tora! – pattantam fel, hogy a nyakába ugorjak.
– Szevasz, hugi – ölelt vissza. – Na, mi ez a stréber szakkör? – ült le ő is mellénk.
– Tudod, nem mindenki akar megbukni – folytatta Chifuyu az írkálást.
– Úgyse tervezek egyetemre menni, szóval nekem aztán mindegy, hogy mit csinálunk – vont vállat Kazutora.
– Tényleg, ma csinálsz valamit? – Baji füzetéből rám nézett. – Toman gyűlés lesz, utána meg elmehetnénk kajálni – vetette fel.
– Te most rányomultál a húgomra? - rázta meg fejét Tora értetlenül.
– Meg a lófaszt, mintha nem lenne elég egy Hanemiya, aki a nyakamra akaszkodott – horkantott Keisuke, majd ismét füzetébe temetkezett (mintha értené, az órai anyagot...).
– Akkor jó, mert sose engedném, hogy randizzatok, az kéne még – nevetett fel bátyám.
– Ha ezt megvitattátok, kicsit csendben maradnátok? Már csak két feladat van! – mordult rájuk Chifuyu.Nagyjából így teltek a mindennapjaink. Másfél éve költöztem Tokióba, miután megtudtam, hogy van egy féltestvérem, Hanemiya Kazutora. Az apámat soha sem ismertem, anyám csak egy futókaland volt neki. Igazából véletlenül jöttem rá a tesvérem létezésére is. Ahogy otthon pakolgattam, találtam egy fényképet apámról és a családjáról. Egy másik nő volt mellette, aki egy kisfiút tartott a kezében, nagyjából 4-5 éves lehetett. Mivel anyám sose törődött velem, úgy gondoltam nem lehet abból baj, ha a bátyámat megkeresem. Eleinte nem akarta elhinni, hogy van egy testvére, de folyamatosan a nyakára jártam, hogy megismerhessem. Amikor elfogyott a spórolt pénzem, nem igazán tudtam, hogy hova is mehetnék, éjszakánként egyedül kóvályogtam az utcákon. Egy gimnazista lánynak ez nem éppen a legbiztonságosabb. Egy éjszaka néhány velünk egyidős srác molesztálni kezdett, és ekkor jelent meg Kazutora. Addig verte a tagokat, ameddig azok sírva el nem szaladtak. Nekem nem esett bajom, de az éjszaka sötétjében nagyon leüvöltött a bátyám.
– Mégis mit képzelsz? A francért nem vagy otthon? Ilyenkor az utca kurvára veszélyes! Elment az eszed? – elmeséltem neki, hogy egyedül jöttem Tokióba, hogy megkeressem, és hogy igazából nem is tudom, hogy hol van most az édesanyám: valószínűleg valamelyik pasijánál lövi magát, de az cseppet sem érdekli, hogy én élek-e vagy halok.
Mondandóm végén megragadta a kezemet, majd egy kis apartmanba rángatott. Eléggé lepukkant volt, nem volt túl sok bútor, a falak kissé penészedtek.
– Én itt élek, meghúzhatod magad itt, ha akarod... Nem túl nagy szám, de ketten elférünk – egy szekrényben kezdett kutakodni, majd hozzám vágott egy párnát és egy takarót. – Abban a szobában van egy ágy – mutatott az egyik ajtóra. –, az lehet a szobád, az enyém mellette van – és így történt, hogy megsimertem a bátyámat. Ahogy nála éltem, egyre többet beszélgettünk, egész jól kijöttünk egymással. Bemutatott a legjobb barátjának, Bajinak, illetve Chifuyu osztálytársa lettem. Direkt nem abba az iskolába iratkoztam, ahova ő jár, hiszen annak ellenére, hogy minél jobban meg akartam ismerni, azért nekem is kellett egy kis magánszféra. Mikor megismertem Bajit, és kiderült, hogy ugyanabba az iskolába fogok járni, ahova ő, akkor úgy mindannyian meglepődtünk. De így csak egy nagyon erős baráti társasággá kovácsolódtunk, mi négyen. Kazutorával apró munkákból tartottuk fenn magunkat, nem mintha két iskolás annyi mindent tudott volna tenni. Hiába nem a legnormálisabb életünk volt, szülők és felnőttek nélkül, én nagyon boldog voltam. Végre volt egy családom, aki szeretett.
Szépen lassan megtudtam azt is, hogy mind a három fiú tagja a Tokyo Manji Gangnek, de Tora soha sem akarta, hogy belefollyak a dolgaikba. Azt mondta annál jobb, minél kevesebbet tudok a Tomanról. Habár a srácok rengeteget meséltek, így nagyjából tudtam a neveket. Baji sose értette, hogy miért is ne találkozhatnék a társasággal, hiszen mások testvérei, akár barátnői is ismerik a csapatot, de Tora hajthatatlan volt, én pedig tiszteletben tartottam a döntését.Nagyjából 30 perccel később elindultunk a fa alól, Baji nagy örömére.
– De amúgy nem válaszoltál, gyűlés után lógunk akkor együtt? – ahogy sétáltunk az utcán, ismét felém fordult Keisuke.
– Felőlem oké – mosolyodtam el.
– Szuper, akkor gyere Torával, és várj meg a lépcső aljánál minket! – magyarázta a tervét a fiú.
– Vagy otthon marad, és a gyűlés után összeszedjük OTTHON – szólt közbe bátyám.
– Kétszer mondtad, hogy "otthon" – kötött bele Chifuyu.
– Szerintem szándékosan – fordultam a mellettem sétáló fiúhoz.
– De azzal is csak az idő telik, ne szórakozz már... – sóhajtott Baji. – Ne aggódj már, tuti ott lesz Emma, Hina, na meg Yuzuha... Ha az a csaj ott van, nem kell féltened őt. Meg amúgy is, azért elég sokat fejlődött, mióta Chifuyuval tanítgatjuk!
– Mi a szart tanítotok ti neki? – akadt ki Tora.
– Önvédelmet! – válaszoltam lelkesen. – Mielőtt nagyon dühös lennél – kezdtem bele magyarázatomba. –, direkt nem szóltam, mert nem mentél volna bele, de tök hasznos, ha meg tudom magamat védeni, és akkor nem kell aggódnod értem! Ne nyírj ki, kérlek – tettem össze kezeimet könyörögve.
– Ne aggódj már, full igazad van – helyeselt Baji. – Tudom, hogy szereted, meg aggódsz érte, de nem egy procelán baba a csaj, túlságosan véded... Azt csodálom, hogy nem tekerted még reggelente buborék fóliába, nehogy megsérüljön az iskolában... Szerintem egy Y/N vs. Takemichi csatában a húgod nyerne, amúgy – gondolkozott el Baji, ami ahhoz vezetett, hogy nekiment egy oszlopnak, mivel az útnak hátat fordítva, felénk nézve magyarázott, akik mögötte jöttünk. – Na jó, ki a faszom tette ide ezt a kikúrt oszlopot?! – reakciója oldotta a feszültséget, és mind felnevettünk.
– Baji-sannak igaza van – mondta Chifuyu. – Biztos nagyon frusztrál, hogy a Toman miatt veszélybe kerülhet, de talpra esett egy lány. Na meg, ha a többiek is tudnák, hogy ki a húgod, akkor nagyobb eséllyel tudnák megvédeni, nem gondolod? – a jobb oldalamon sétáló szőke fiú a balomon lévő bátyámra nézett. Kazutora nagyot sóhajtott, majd cipője orrát kezdte bámulni, ahogy sétált.
– Én csak nem akarom, hogy ő is elhagyjon – motyogta. Mondatára összehúztam szemöldökömet.
– Szerinted megtenném, miután mindent hátrahagyva idejöttem, hogy találkozzunk? Akár meg is ölhettél volna, mikor először láttál, mégis a nyakadra jártam, és szerinted fognék mindent, és lelépnék, miután annyi minden történt? – mordultam rá. – Nem azért, de ez most eléggé sértő! – fújtattam.
– Jó, igazad van – karolta át vállamat, majd közelebb húzott magához. – Ne haragudj... Akkor ma este bemutatlak a többieknek, oké? – heves bólogatásba kezdtem, amin a többiek is elmosolyodtak.
YOU ARE READING
[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]
Fanfiction"Hajnali 2 óra. Égtelen dörömbölés a bejárati ajtón. - Kinek lehetek ennyire fontos? - morgolódtam, ahogy kimásztam az ágyból. Belebújtam papucsomba, és egészen az előszobáig csoszogtam kómásan. Chifuyu szavai jutottak eszembe: "Ha a rendőrség kere...