[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

[2. rész] 10. fejezet

– Szóval, van már terved, hogy miként  oldod meg a dolgot? – ült vissza egy pohár vízzel Mitsuya mellém a kanapéra. Nem sokat találkozunk, annak ellenére, hogy úgy tűnhet bármikor lenne erre időnk. Beszélni se sokat tudunk, ő a bandájuk ügyeit intézi, persze felügyelet mellett, én pedig titokban ügyködök a srácokkal. Talán azóta kétszer volt alkalmunk üzenetben beszélni, hogy a visszatérésük után meglátogatott.
– Rajta vagyok az ügyön – néztem magam elé.
– Ha nem jönne össze – fordult felém. –, akkor remélem tudod, hogy az nem a te hibád – értetlenül néztem felé. – Hajlamos vagy okolni magad mindenért... De nem kell, erről nem tehetsz – kaptam is a magyarázatot. Bólintottam egyet, majd ismét magam elé meredtem. – Látom fáradt vagy – simított végig arcomon.
– Hajnali 3 óra van, te pedig a semmiből jelentél itt meg. Mégis mi okom lenne fáradtnak lenni? – kérdeztem szarkasztikusan.
– Gyere, menjünk aludni – állt lábra, majd kezemet megfogva húzott maga után szobámba.
– De nem akarom, hogy visszaamenj – feleltem.
– Megvárom amíg elalszol, rendben? – bólintottam majd lefeküdtem ágyamba. Egészen a falhoz húzodtam, ő pedig mellettem dőlt le. Magához húzott, és egy apró puszit nyomott fejtetőmre.
– Tora még mindig rendben van? – törtem meg a csendet.
– Jobban csak akkor lenne, ha visszaköltözne ide. Nagyon boldog lett, amint megtudta, hogy mennyire hiányolsz minket.
– Igazán hazaosonhatna ő is – gondoltam bele.
– Nem tudja, hogy én ezt teszem – felelte a fiú. – Szerintem meg is ölne...
– Most miért? – felemeltem fejem, hogy szemeibe nézhessek.
– Mert rizikós... Ha rájönnek, nem csak engem szed szét Kisaki, hanem lehet, hogy téged is!
– És te mégis veszélybe sodorsz? – viccelődtem rajta, de ő csak elfordította fejét, és a plafont bámulta.
– Ne haragudj.
– Nem zavar – hajtottam vissza fejemet én is. – Ha csak így láthatlak, akkor nem érdekel. Jobb, mintha nem is látnálak! – nem felelt, csak némán feküdtünk egymás mellett percekig. – Mitsuya – szólaltam meg. –, ha találnék módot arra, hogy megoldjam a helyzetet, de veszélyes lenne, akkor se ellenkezz, jó?
– Van terved? – mozgolódott, valószínűleg felém fordult.
– Nem ezt mondtam – hazudtam neki. –, de nem tudjuk, hogy mit hoz a sors. Talán... Nem a legkedvezőbb a dolog, de ha az az egyetlen járható út, akkor taposok azon egy ösvényt magamnak. Magunknak – nem felelt semmit. Ismét felemeltem a fejemet, hogy lássam reakcióját. Egy aggódó szempár nézett vissza rám.
– Csak vigyázz magadra, rendben? – halvány mosollyal bólintottam. – Nem tudom mi a tervetek, de ne keveredj bele túlságosan.
– Mondtam, hogy nincs... – kezdtem volna bele.
– Nem vagyok hülye, ha így rákérdezel, akkor biztos van valami. De nem fogom firtatni, majd elmondod, ha akarod – bólintottam ismét. – Most pedig inkább aludj – hajtotta vissza fejemet vállára.

Reggel Mitsuya nem volt már a lakásban, nem tudom mikor mehetett el, de kellemesen aludtam, hála neki. Chifuyu az egész éjszakai kis megbeszélésünkből semmit sem vett észre szerencsére. Őszintén, bűntudatom volt. Ő és Baji nem találkoztak, nem is igazán beszéltek. Úgy éreztem nem érdemlem meg a helyzetet.
Sanzu még aznap délután átjött, hogy elmesélje miket intézett: Kisakival nem tűnt egyszerű dolognak, hogy találkozzunk, de rajta volt az ügyön. Ha pedig összejött volna, akkor ott nem tudott volna helyettem beszélni, valamennyire bele kellett jönnöm, hogy miként tárgyaljak.
– Szóval, most el kell játszanunk, hogy ez egy megbeszélés? – néztem rá, ahogy az asztalon rendezkedett.
– Ez a legegyszerűbb módja, hogy ráérezz! – felelte.
– És ehhez feltétlenül szükséges, hogy whiskey-t igyunk?
– Így teljes a hangulat – rántotta meg vállát. Felsóhajtottam, ő pedig szimplán helyet foglalt a velem szemben lévő széken. – Szóval, én leszek Kisaki, Inupi meg a testőröm. Te Ichika vagy, Chifuyu meg a te testőröd – magyarázta a helyzetet.
– Chifuyu ott se lesz – szóltam közbe. – Kisaki ismeri...
– Ez csak most lesz így! – unottan sóhajtott fel. – Majd legközelebb Koko lesz ott, vagy én, nem tudom. Ez csak a próba! Na, éld bele magad a szerepbe, és... Kezdünk! – csapta össze tenyereit. Én csak nagyokat pislogva meredtem magam elé, fogalmam sem volt, hogy mit csináljak.
– Szóval... – kezdtem bele.
– Nem kell idegeskedni, üzletet kötni jöttünk, vagy nem? – Sanzu mintha egy teljesen más ember lett volna, ahogy Kisakit imitálta. Ez valamiért engem is arra ösztönzött, hogy ne maradjak Y/N bőrében.
– De igen – féloldalasan elmosolyodtam. – Sokat hallottunk magáról. És van egy mindkettőnk számára kedvező ajánlatom – válaszoltam.
– Igazán? Hallgatom!
– Az illegális bizniszek nagyon jól hangzanak, de önmagukban nem elegendőek. Egy ilyen társaság egyedül ennyi mindent csinálni... Nem tudom, hogy a csapatnak mennyi ideje maradt még a fénykorából. De mi lenne, ha társulnánk? Adom a pénzt, amivel be lehet fektetni, az embereket. Cserébe csak a megfelelő részt kérem a profitból.
– Ennyi – Sanzu átváltott önmagába ismét. – Jól indult, határozottnak tűntél, de ahogy beszéltél, az eléggé zavaros volt. Illetve, nem baj, ha nem egyből a tárgyra térsz ki. Beszélgess, érdeklődj. Add el magad! De ne túlságosan! Látszódjon, hogy tudod mit akarsz, és tudod, hogy milyen eszközökkel érheted el!
– Sanzu, elég! – szólt közbe Chifuyu. – Ugye nem akarod, hogy eljátsza itt az  útszélit, csak hogy bevágodjon a fazonnál?
– Én nem ezt mondtam – védte magát Sanzu. – De az nagyon előnyös, hogy ő egy nő. Ezzel tudunk okoskodni. Csak egyszer kell Kisaki bizalmába férkőznünk, és onnantól tiszta a terep.
– Miért lenne az? Szerinted nem lesz gyanús? Nem, ez teljesen lehetetlen... Még most hagyjuk abba, rendben? – fordult felém Chifuyu aggódva.
– Sajnálom... – válaszoltam. A fiú nem mondott semmit, csak felsóhajtott.
– Miért is hittem, hogy ilyen könnyen belemennél...

Sanzuval és a fiúkkal sokat gyakoroltuk ezt a beszélgetős dolgot, talán 2 hétig mást se csináltunk. Közben Kisaki is úgy döntött, hogy kitartóak vagyunk, ezért fogad. Nagyon ideges voltam, hiába tudtam, hogy ott lesz mögöttem Sanzu és Koko is, ez az egész akkor is rajtam múlt. Az sem segített, hogy fegyvert kellett magamnál hordanom, hogy ha baj lenne megvédjem magam.
Inui egy rendkívül csinos szerelést állított össze nekem, fekete nadrág kosztüm, fehér ing, fekete magassarkú cipő. Valamiért az is kihívás volt, hogy abban ne essek orra. Akárhogy is nézem, nem az volt a mindennapos szerelésem, persze, hogy szokatlan volt. A parókám is a helyén volt, a görcs a gyomromban pedig csak egyre jobban zavart. A környék mozgalmasabb részén egy hatalmas irodaházhoz vezetett Sanzu.
– Ide jöttünk? – mértem végig az épületet a kocsi ablakán kinézve.
– Innentől Y/N nem létezik, világos? – bólintottam. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. A küldetésünk első és legfontosabb lépése kezdetét vette.

Koko kinyitotta az autó ajtaját, én pedig kiszálltam. A kezemben lévő kis táskát a mögötte álló Sanzu kezébe nyomtam. Beléptem az épületbe, ahol egy kellően idegesitő fazon állt. Faggatózott, hogy melyik emeletre, miért megyek, de nem feleltem.
– Hölgyem, nem mehet fel! – állta el az utat a liftnél. Közelebb léptem hozzá, egészen arcába másztam.
– Ha miattad késem le a tetőtéri időpontomat, akkor arról a főnököd hallani fog – névtáblájára néztem. –, Daiki. – halkan beszéltem, de a srácot kirázta a hideg. – Szóval, ha nem fontos a munkád, az életed, akkor nyugodtan cseverésszünk még? – mosolyogtam rá. A fickó szinte azonnal arrébb állt, ezzel felszabadítva a liftet. – Jó fiú – szóltam utána. Beszálltunk a liftbe, majd Sanzu megnyomta a legfelső emelet gombját. Ahogy haladtunk felfele, a fiú fülemhez hajolt:
– Szép volt, főnök – ismét elmosolyodtam. Tudtam, hogy mire céloz. Mielőtt idejöttünk, Chifuyu próbálta felmérni a terepet azon a speciális honlapon, amiről a mai napig sem akarok tudni, de semmi biztos infónk nem volt. Azt láttuk a legjobbnak, ha akkor is a "szerepünkben" maradunk, amikor magunk vagyunk. Kamerák és rejtett mikrofonok bárhol lehettek, mi pedig nem kockáztathattunk.
– Tudom – feleltem. A lift megérkezett az emeletre, ahol egy teljesen extravagáns előtér fogadott minket. A csilláron látszott, hogy egyedi darab, a falakon hatalmas festmények. Őszintén, iszonyatosan meglepődtem, még életemben nem jártam ilyen helyen.
A hatalmas ajtóhoz mentünk, amit egy őr nyitott ki nekünk. Mély levegőt vettem, majd határozott léptekkel indultam meg a teremben lévő asztalhoz. Hárman ültek ott, azonnal felálltak.
– Ichika Keiko? – vigyorodott el az egyikük. – Örülök, hogy megismerhetem. Kisaki Tetta – nyújtott kezet, mire némán bólintottam. Intettem Sanzunak, aki szó nélkül húzta ki a széket, amire le is ültem. A másik három követte példámat.
– Szóval maga az a híres Kisaki, aki miatt nem tudok dolgozni – sejtelmes mosolyra húztam számat.
– Bárcsak én is elmondhatnám, hogy ennyit hallottam a munkásságáról – tartotta a szemkontaktust.
– És a többiek? – böktem fejemmel a másik két jelenlévőre.
– Hű társaim. Hanma Shuji, illetve Shiba Taiju – az utolsó név hallatán elgondolkodtam. Shiba? Ugye nem úgy, mint Yuzuha és Hakkai? Az kizárt. Tudtam, hogy van egy testvérük, de hogy Kisakival dolgozzon... Valamint nem tűnt túl bíztatónak ez a kétajtós szekrény. Pillanatok alatt lett volna képes eltörni a gerincemet. Ahogy gondolkdotam, eszembe jutott, amire még Sanzu figyelmeztetett. Ne ijedjek meg, akármi is történjen. Valószínűleg csak tesztelnek. Persze Sanzu, könnyű ezt mondani...
– Értem.
– Minek köszönhetem, hogy ellátogatott hozzánk, Ichika kisasszony? – folytatta Kisaki. – Esetleg egy itallal megkínálhatom?
– Elfogadom, köszönöm. De egyből térjünk is a munkára? Legyen. Olyan rég mozdultam ki, gondoltam kiélvezem a helyzetet – Kisaki intett az egyik pincérnek, aki pillanatokon belül letett elém egy poharat.
– Őszintén, én is nagyon szívesen társalognék még, de a mai este még rengeteg elintéznivalóm van. Viszont a továbbiakban lehetőségünk lesz még találkozni, ha Ön is úgy akarja – elmosolyodtam. A dolgok kifejezetten jól alakultak. Sanzu végig mögöttem figyelt, nem szólt bele a beszélgetésbe. Hanma és Taiju is csak egy-egy megjegyzést tett, lényegében Kisaki és én tárgyaltunk. Próbáltam szépen felvezetni a teljesen kitalált kis vállalkozásunkat minél meggyőzőbben.