[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

[2. rész] 17. fejezet [BEFEJEZÉS]

[Nos, ide is elérkeztünk, hogy az utolsó részt hoztam el! Mivel a jövő héten az egyetem miatt nem igazán fogok ráérni, így jobbnak láttam egyszerre kitenni a két fejezetet.

Nagyon szépen köszönöm a támogatást mindenkinek, aki olvasta a kis könyvet! Én nagyon élveztem írni, és remélem legalább egy kicsit is annyira élveztétek ti is olvasni! Rengeteg minden történt, és kissé furcsa, hogy a végére értünk ennek is. De bízom benne, hogy hamarosan ismét találkozunk egy másik történetben!
Remélem nem bánjátok, hogy néhany dolgot nyitva próbáltam hagyni, a fantáziátokra bízni. Ha mégis valami nem érthető, vagy szeretnétek rá választ kapni, akár itt kommentben, akár nekem privátban is írhattok, de talán jobb, ha az olvasó gondol bele, hogy ő mit képzel oda! 👀

Még egyszer nagyon köszönök mindent, vigyázzatok magatokra! <3]

– Ez egyáltalán nem volt jó ötlet – gondoltam vissza, ahogy éppen a boltból cipeltük fel a szatyrokat Takashival. Előző héten Kazutorának az a világmegváltó ötlete támadt, hogy meg kellene ünnepelnünk, hogy mindenki szabad végre. Sanzu is már volt olyan állapotban, hogy legalább hozzánk átjöjjön, mégha Senju kísérte is. Persze nem volt könnyű meggyőzni a többieket, hogy őket is meghívjuk, de nem adtam fel, és nyertem! (Igazából a végén egy nagy Jenga partit rendeztünk, a Toman 6 alapítója vs. Koko, Inui és én, hiszen Chifuyu pártatlan maradt. A mi kis csapatunk volt Sanzu és Senju mellett, és a többiek ellene. Addig játszottunk, amíg egyesével valaki ki nem esett, aki leborította a tornyot. 8 kör ment így le, de a végén sikeresen diadalmaskodtam Baji felett, akit később Chifuyunak kellett lenyugtatnia, mielőtt kidobta volna a tévénket az ablakon. De nyertem, ez volt a lényeg.) A "kis" összejövetel természestesen nálunk került megrendezésre, és bele se mertem gondolni, hogy miként fog nagyjából 20 ember abban a lakásban elférni. 
– Késő, most már nem mondhatod le – nyitotta ki nekem a kaput a fiú.
– A többiek le is léptek, és kettőnknek kell előkészülni! – siránkoztam tovább. 
– Jobb, mint hogyha láb alatt lennének, nem? – igaza volt. A lakásba érve gyorsan nekiálltunk a nasikat és üdítőket kikészíteni, majd a nappalit átrendezni. Talán fél óra alatt meg is voltunk, valahogy hosszabb időre számítottam. A kanapén eldőltem, mint egy zsák krumpli, és vártam, hogy megérkezzenek az első vendégek (holott még vagy 2 óra volt a megbeszélt kezdésig.) – Tessék – nyomott egy borítékot kezembe Mitsuya. 
– Ez meg mi? – néztem vissza a fiúra.
– Nézd meg!
– Rendesen félek a borítékoktól, remélem tudod...
– Nyugi, nem búcsúlevél van benne... – forgatta meg szemeit. Kinyitottam a borítékot, és néhány fotó volt benne. Egy lakásról. 
– Szépek... – feleltem. Őszintén, nem tudom, hogy erre mit kellett volna mondanom.
– Akkor jó. Mikor szeretnél költözni? – azt hittem, hogy rosszul hallok.
– Tessék? – kérdeztem vissza. A fiú csak felnevetett, majd közelebb húzódott hozzám. 
– Tegnap volt a szülinapod, de annyira stresszeltél a mai nap miatt, hogy fel se vetted a telefont, és nem is beszéltünk. Szóval most adom oda az ajándékodat! – tényleg nem rémlik, hogy szülinapom lett volna, őszintén, senki se köszöntött fel... – A buli nem a többiek miatt van, Tora neked szervezte. Csak ma ér rá mindenki. Szülinap, és egy "köszi, hogy megmentettél minket a biztos élő pokoltól és normális életünk lehet ismét" buli – valahogy nem jöttek szavak a számra. Nagyon meglepődtem. Csak napokkal később realizáltam, hogy egyébként mindenki hagyta, hogy a saját bulimat én szervezzem meg... – Ez pedig az én ajándékom – bökött a képekre. – Tudom, együtt kellett volna, hogy válasszunk, de ez még csak albérlet. Majd, ha beindult a varrás, akkor félre tudok tenni többet, és vehetünk egy hatalmas házat, a kertben a kutyák szabadon játszhatnak, a többiekkel sütögethetünk, lesz hely mindennek! És akkor Kazutorának sem a kanapén kell aludnia... – még mindig szótlanul meredtem a fiúra. – N-nem tetszik? Figyelj, választhatunk másikat is, csak gondoltam az jobb ajándék, ha már megvan, még nem tettem le a kauciót se, szóval... – hadarta.
– Nagyon tetszik – szakítottam félbe. – Menjünk, minél előbb! – boldogságomtól néhány könnycsepp utat tört magának, amiket a fiú törölt le. 
– Akkor jó – mosolygott ő is. 
– De honnan volt erre elég pénzed? Besegítettem volna, habár most én is eléggé le vagyok égve...
– Taiju.
– Tessék?
– A múltkor, amikor abba az étterembe mentünk. Valamiféle "kárpótlást" akart adni, Kisakival megbeszélték. Szóval tudván, hogy mennyire elcseszték az életünk egy  részét, azt mondták, hogy mást nem igazán tudnak, tehát egy "kisebb" összeget fogadjunk el a munkánkért cserébe. Persze mindenki tiltakozott, de lássuk be, azért néhány hirtelen munkanélkülivé vált maffia tagnak nem jön rosszul némi segítség. És tudom, ezt a pénzt inkább elégetnéd, ha arra gondolsz, hogy miként jutottunk hozzá, de... Nem akarom teljesen elfelejteni a múlt hibáit. Sok mindent tettem, amiért nem jár bocsánat, és ez az életem része marad. Ha nem fogadnám el, akkor inkább azt mondnám ezzel, hogy soha semmi rosszat nem tettem, ami pedig hazugság.
– Takashi... – sóhajtottam.
– Nem kell elfogadnod ezt az ajándékot, de kérlek értsd meg a döntésemet! – egy aprót bólintottam.
– Sokat változtál. A gondolkodásod, és minden. Hiányoztál.

A buli nagyon vicces volt, Bajinak arra a szülinapjára emlékeztetett, amikor Yuzuha becsempészte a piát, és mindenki rettenetesen részeg volt. Nos, hasonló történt itt is, csak itt alap volt az alkohol, mivel mind felnőttünk idővel, és legálisan ihattunk, másrészt valahogy a többiek jobban képben voltak. De attól még nagyon berúgott mindenki. Gondoltam kimegyek az erkélyre rágyújtani, amikor is Sanzu és Senju is csatlakoztak hozzám. 
– Köszi, hogy meghívtál minket – mosolyodott el a fiú. – Mikey elmesélte, hogy te akartad.
– Barátok vagyunk, vagy valami – néztem fel rá.
– Én is köszönöm... Mindent köszönök, még egyszer! – csatlakozott a beszélgetéshez Senju is. 
– Tudod, ezek a srácok nagyon jófejek. Beszélni fogok velük, és ha te is... Ti is akarjátok, akkor szerintem semmi akadálya, hogy a társasággal együtt lógjatok – szavaim hallatán a lány teljesen ledöbbent. – Tudod, Tora nem haragszik már, és a srácok is megértőek, nem lesz baj – próbáltam nyugtatni.
– Az nagyon jó lenne! – lelkendezett végül.
– És ne aggódj, nem viszünk pisztolyokat... – próbált vicces lenni Sanzu. 
– Az kéne még, akkor tuti én balhéznék! – szóltam rá. 
– Elnézést, ha elszívtad, akkor elrabolnám az ünnepeltet – jött ki Mikey is az erkélyre. Gyorsan elnyomtam a csikket, majd követtem a fiút. Chifuyu szobájához vitt, ahol a 6 Toman alapító várt. Valamiért rossz előérzetem volt.
– Srácok, mit terveztetek már megint? – sóhajtottam, majd becsuktam magam mögött az ajtót, hogy a kintről beszűrődő zene ne legyen olyan hangos.
– Tessék, te vagy az első, aki megkapja – Draken egy ajándéktasakot nyomott kezembe. 
– Nem kellett volna – köszöntem meg reflexből.
– Előbb nézd meg, hogy mi van benne! – bökött fejével a tasakra Keisuke. Így is tettem. A tasak tetején egy félbehajtott papír.
– "Hanemiya Y/N részére" – kezdtem hangosan felolvasni a tartalmát a kézzel írt levélnek. –", aki bizonyította rátermettségét és a banda iránti elkötelezettségét. Innentől kezdve a Tokyo Manji Gang tiszteletbeli női egységének vezetője. Köszönünk mindent!
Aláírás: Sano Manjiro - vezető
Ryuguji Ken - vezető helyettes
Baji Keisuke - első osztag kapitánya
Mitsuya Takashi - második osztag kapitánya
Hayashida Haruki - harmadik osztag kapitánya
Hanemiya Kazutora - ötödik osztag helyettes kapitánya
 ... - hatodik (speciális női osztag) kapitánya" – fejeztem be a felolvasást.
– Csak akkor érvényes, ha mindenki aláírta – adott a kezembe egy tollat Pah. Szétnéztem a fiúkon, elmosolyodtam, majd aláírtam a papírt. – Szuper, még van vagy 5 amit alá kell írnod! – mondatára Mikey oldalba könyökölte.
– Pah, elég. Nézd meg mi van még a tasakban! – egy teljesen új, Toman egyenruha, rajta "hatos osztag kapitánya" felirattal.
– Fiúk... – ismét nem jutottam szóhoz.
– A Toman nincs többé, és nem is lesz. De nem jutott eszünkbe más, amivel őszintén megköszönhettük volna a segítségedet – felelte Mikey. 
– Mindenki, aki segített, és még nem tag kap még egy egyenruhát – mutatott maga mögé a többi, földön heverő tasakra Mitsuya.
– Tehát azokat kellene aláírnom? – utaltam Pah korábbi szavaira, mire a többiek mosolyogva bólogatni kezdtek. – Na, adjátok ide a papírokat! 

A buli hajnalban ért véget, és szerencsére mindenki még képben volt annyira, hogy hazataláljon. A lányok szintén nagyon meghatódtak, hogy tiszteletbeli Toman tagokká váltak. Mitsuya nálunk maradt aludni. Az ágyban összebújva beszélgettünk, terveztük a jövőnket. Valamiért ittasan sokkal több mondanivalónk volt. 
– A lakásban 3 szoba lesz, igaz? – kérdeztem, mire egy hümmögés volt a válasz. – Akkor az egyik szobát kialakíthatjuk varrószobának neked, és marad egy vendégszobánk is – bámultam a plafont.
– De legalább 2 ágy kell, ha Luna és Mana meglátogat majd.
– Minden reggel valami fullos reggelit fogok neked csinálni!
– Én pedig a legszebb ruhákat neked csinálom majd.
– Tudod – oldalra fordultam, hogy a fiú szemeibe nézhessek. A függönyön keresztül beszűrődött a felkelő nap fénye, ami megvilágította a fiú arcát. –, el se hiszem, hogy ez megtörténik. 
– Én csak azt sajnálom, hogy nem sokkal hamarabb – simított fülem mögé egy hajtincset. – Sajnálom, hogy ennyit kellett rám várnod – csak megráztam a fejemet.
– A lényeg, hogy most már itt vagy.
– Itt is leszek, ne aggódj. Innentől kezdve addig maradok a nyakadon, ameddig le nem koptatsz! Ha kell, a Holdra is utánad megyek!
– Nem tervezek űrhajós lenni...
– Miért rontod el ezt a pillanatot? – kuncogott fel. – Akkor ha nem is a Holdra, de bárhova! Így már jobb?
– Sokkal – nevettem fel én is.
– Gyere ide! – ölelt szorosabban magához, fejem teljesen mellkasához simult. Hallottam szíve dobogását, éreztem azt a kellemes illatát. – Szeretlek – súgta hajamba. Én csak még szorosabban bújtam hozzá. 
– Én is szeretlek – motyogtam mellkasába, majd lassan mindkettőnket elnyomta az álom.

VÉGE