[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

7. fejezet

BAJI POV

– Rendben, akkor 2 kóla és egy káve. Mindjárt hozom! – indult meg Chifuyu a boltba, minket egyedül hagyva Kazutorával.
– Tudod – kezdett bele barátom, amikor már csak ketten voltunk. –, szerintem nem kellett volna elhoznod Chifuyut.
– Csak feltűnőbb lett volna, ha ketten jövünk. Minden hétvégén együtt lógunk, tudnál valami logikusat mondani neki, amiért ez ma nem így lett volna? – kérdeztem tőle. – Az is csoda, hogy a húgod nem fogott gyanút.
– Igazad van, ne haragudj – a szokásos helyünkön, a hatalmas fa tövében ücsörögtünk. Kazutora nagyot sóhajtva feküdt el.
– Chifuyu amúgy sem tudja, hogy mit keresünk, ne aggódj – nyugtattam tovább.
– Remélem nem lesz semmi baj – a fa lombjait bámulta. – Nem bírnám elviselni...
– Én se, hidd el... De megoldjuk, nyugodj meg. Felírtad, amiket eddig megtudtunk? – kérdeztem, mire előkapta telefonját, a jegyzetek között kutatott.
– Egy: "Kisaki és Hanma hatalmas összegeket kínálnak, ha valaki az ő oldalukon áll." Kettő: "Amikor nagyobb befolyásra fognak szert tenni, tervezik a Toman tagjait is magukhoz állítani." Három: "Külön összegeket ajánlanak, ha valaki harcképtelenné teszi a Toman tagjait, ehhez nem is kell melléjük állniuk." – olvasta fel. – Eddig ennyi.
– Meg kéne tudnunk, hogy hol rejtőznek – gondolkodtam el.
– Baji, te mihez fogsz kezdeni, ha kifogyunk az időből?
– Az még messze van, nem is akarok erre gondolni – feleltem, majd én is eldőltem mellé. Nem szólt semmit, csak nézett ki fejéből. – Megvédjük őt is, ígérem – törtem meg a csendet. Oldalra nézett, ahol én feküdtem, majd halványan elmosolyodott.
– Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani – ismét a fa lombját bámulta.
– Tora – szóltam hozzá. – Azt hiszem lenne egy megoldás, ha minden kötél szakad – hónapok óta ezen járt az agyam, amióta megkaptuk az első, és legsúlyosabb levelet. Senkinek sem mondtam még el az ötletemet, de láttam, hogy Kazutora, még ha próbálja nem is kimutatni, de belül nagyon szenved, neki szüksége lesz erre a bíztatásra.
Éppen emiatt nem akarta, hogy a húgát megismerjék a többiek, így is veszélyben volt mindenki. Én pedig emiatt ragaszkodtam ahhoz, hogy Chifuyuval megtanítsuk, hogyan is védje meg magát. Az a lány nem csak Kazutora húga volt. Hittem benne, hogy minket is Chifuyuval úgy lát, mintha a testvérei lennénk, hiszen biztosan állíthatom, hogy mi is a kishúgunkként szerettük. 
Amiatt a levél miatt próbál mindenki a szokásosnál is jobb kedvűnek tűnni. Hogy senki se sejtsen semmit. Pedig, ha ez így megy tovább, és tényleg nem találunk semmi hasznosat, akkor éppen emiatt fog mindenki a leginkább megsérülni, azt pedig nem akarom végig nézni. 

– Még nem mondtam Mikey-nak, de talán végső esetben ez lenne a leginkább járható út – fejeztem be magyarázatomat.
– Értem, tényleg logikusan hangzik – mindketten felültünk, de Kazutora kedve mintha csak rosszabb lett volna a hallottak után. – Baji, én nem akartam ezt... – Nem nézett rám, lábait figyelte. Hangja elcsuklott, hajától nem láttam az arcát, de az ölébe hulló könnycseppek miatt észrevehető volt, hogy sír.
– Nem a te hibád – hátára tettem kezem. – Nem te tehetsz róla, normál esetben... – kezdtem bele.
– Normál esetben meg kellett volna ott halnom! Akkor nem szenvednétek! – felemelte hangját, tekintetét rám szegezte, úgy szakított félbe.
– Kazutora – próbáltam higgadt maradni, hogy ő is megnyugodjon. – Csak gondold át, mi lett volna akkor? Kinek lett volna jobb? Kisakinak? Igen, a kis terve megvalósult volna, és ki tudja még kit ölt volna meg közülünk. Vagy a tagoknak? Akik mindent megbocsátottak neked, és a barátjukként kezelnek? Persze, kurvára örülnék, ha a temetőbe kéne hozzád járnom! Vagy esetleg... Y/N-nak/nek? Idejön, hogy megkeressen, hogy rendes családja legyen, és azzal szembesül, hogy az egyetlen ember, akire valaha is számíthatott volna, nincs többé! Szerinted ez kinek lett volna jó?! – a végére engem is elfogtak az indulatok, de úgy tűnt, hogy barátom lecsillapodott ennek hallatán. Mély levegőt vett, majd kifújta.
– Oké, most már jól vagyok – mondta maga elé. 
– Gyere, itt van Chifuyu. Nyugodj meg, tényleg minden rendben lesz. Mi elindulunk, írj, hogyha már kész vagy, és összeszedünk – nem felelt, csak aprót bólintott. Felálltam a fától, majd elindultam barátunk felé.
– Kazutora nem jön? – kérdezte a szőke fiú.
– Tudod milyen... Ha egyszer elkényelmesedik, lehetetlen újra útnak indítani – összekócoltam haját, miközben válaszoltam neki. – Ha unatkozik, úgyis utánunk jön – folytattam, majd elindultunk. Még egyszer hátra néztem, de Tora nem mozdult. Ugyanúgy meredt maga elé. 

Ígérem, hogy nem hagyom, hogy bárkinek is baja essen. Akármi is legyen az ára, meg fogom őket védeni. Bízhatsz bennem, Kazutora. Én mindig melletted leszek.

Y/N POV

Már nem volt sok Baji születésnapjáig, szerencsénkre éppen szombatra esett a dolog, így aznap addig bulizhattunk, ameddig csak akartunk. Szerda délután volt még, végre vége a tanításnak.
– Na hali, mit csináljunk ma? – Chifuyu a semmiből nyakamba ugrott.
– Nem tudom, talán pihenünk? – gondolkodtam el.
– Elég sokat punnyadsz mostanában – cukkolt.
– Mert eddig hármat kellett belőled elvisleni, most vagy háromszázat – vágtam oda, ezzel a Tomanra utalva.
– Oké, ezzel nem tudok vitatkozni – gondolt bele. A kapun kilépve megtorpant.
– Mi a baj? – léptem vissza hozzá.
– Mit keres ott Mitsuya-kun? – mutatott előre. Igaza volt, a fiú ott állt, szokásosan, ahogy mostanában a legtöbb srácot látom, motorjának dőlve. Ahogy ott álltunk, ő is észrevett minket, majd egy meleg mosoly kíséretében integetni kezdett. Visszaintegettem, de mire észhez tértem, Chifuyu már meg is indult a fiú felé. Követtem példáját.
– Szevasztok – köszönt ránk.
– Te meg mit keresel itt? – Chifuyu azonnal belekérdezett.
– Elrabolnám a hölgyet – szemrebbenés nélkül válaszolt.
– Engem? – kérdeztem vissza. Éreztem, hogy kissé belepirulok, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meg akarja ejteni azt a randi dolgot...
– Aha – Mitsuya bíztatóan felém fordult.
– Oké, megyek én is – vont vállat Chifuyu.
– Az nem fog menni... Tudod, a sulis klubba tervezek valamit, és megígérte, hogy lesz a modellem az új ruhához – elgondolkodtam. Ígértem én ilyet valaha is? – Igaz...? - felém fordult. És ekkor eszembe jutott.
– Jaj, tényleg! El is felejtettem! – hebegtem. – Ugye nem akarsz meglesni, amíg öltözködöm? – kaptam kezeim magam elé, mintha a fiúnak röntgen látása lenne, és átlátna ruháimon.
– A bátyád ki is nyírna... Najó, akkor olvasok majd otthon, ha már ennyire nem ér rá senki – puffogott Chifuyu.
– Mi van Toráékkal? – kérdeztem.
– Nem tudom, Baji-san ma reggel írt, hogy nem jön suliba, és délután se tudunk találkozni, Kazutora meg vissza se írt, amikor kérdeztem, hogy ráér-e ma...
– Szerezz több barátot – vetettem fel.
– Vagy barátnőt... Chifuyu, a mangáidban lévő szerelmet nem fogod a szobádban ülve megtapasztalni... – szólt közbe Mitsuya is.
– Köszönöm, hogy ennyire aggódtok, de remekül megvagyok. Szóval inkább menjetek, annál többet tudok olvasni... Úristen, elolvasom azt a szuper mangát, amiről mostanában sokat hallok! Szerintem neked is tetszene! – mondandója felénél rám nézett.
– Mondd, mi a címe! – lelkesedtem fel.
– Yubisaki to Renren! Majd ha beleolvastam, mondok egy apró véleményt, de a leírás alapján tetszeni fog mindkettőnknek – nos, igen... Chifuyuval rengeteg közös témát találtunk, többek között a különböző manga és anime ajánlásainkat. Vicces volt, amikor egyszer anno elejtettem a táskámat, és kiesett belőle a Fruits Basket egyik kötete, a fiú pedig, mintha nem is ő lenne elkezdte magyarázni, hogy mennyire szép a történet, és annyira aranyos benne mindenki, és hogy nem akar spoilerezni, de Hatsuharu és Rin történetét imádta a legjobban. Majd, amikor megemlítettem, hogy legalább harmadjára olvasom, mivel ez a kedvenc mangám, még lelkesebb lett, és csak erről beszélt egy hétig.
Beszélgetésünk hallatán Mitsuya elkezdett kicsit nevetni.
– Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen beszélgetést fogok hallani – szavaira Chifuyu csak megforgatta szemeit. Hamarosan elbúcsúzott, mi pedig kettesben maradtunk Mitsuyával.
– Szóval, én mikor is ígértem meg, hogy a modelled leszek? – vontam kérdőre.
– Reménykedtem benne, hogy leesik, amúgy... Kínos lett volna, ha elkezdesz tiltakozni, hogy te bizony nem – egy sisakot nyomott a kezembe. – De ne aggódj, nem kell semmihez se modellt állnod, csak kifogás volt. Na gyere, pattanj fel, és induljunk!
– És hova megyünk? - mögé ültem, kezeimmel kabátja hátát szorítottam meg.
– Így az első kanyarnál le fogsz esni, kapaszkodj rendesen – fordult hátra.
– Ez nem volt válasz – követtem, amit mondott, óvatosan derekára vezettem kezeimet.
– Az meglepetés!