[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

10. fejezet

– Héééé! Mi olyan vicces? – egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.
– Szóval te is berúgtál, Mitsuya? – fordultam meg.
– Nem Mitsuya! – mutatóujját felemelte, hogy fenyegetőzzön vele. Őszintén, nagyon aranyos volt.
– Elnézést, kedves Takashi – javítottam ki magam. Ennek hallatán csak elmosolyodott. – Gyere, ülj le – egy pokróchoz vezettem, és leültem mellé. – Jól vagy? – bólogatott.
– Hát hogyne!
– Igyál egy kis vizet – egy üveget nyomtam a kezébe.
– De nem vagyok szomjaaaas – szóval ő egy hisztis részeg. Fantasztikus.
– Tudod, Luna és Mana okosabbak nálad, és isznak, ha rájuk szólnak... – ezt inkább magamnak mondtam.
– Nem okosabbak, mert tőlem tanulnak mindent! – a szemeit alig bírta nyitva tartani, de nem hagyta, hogy másnak legyen igaza.
– Le kéne téged videózni, hogy ezt holnap megmutassam neked – gondolkodtam el.
– Rendben – vigyorgott. – Videózz nyugodtan.
– De nem fogok – mintha egy kisgyerekkel beszélgettem volna. – Jaj, hogy fogunk mi Shinichiróval hazavinni titeket – néztem szét a társaságon. Ölemben lévő kezeimmel a vizet szorongattam, majd súly nehezedett vállamra. Ahogy odanéztem, csak a levendula színű hajkoronát láttam pihenni. – Nem te mondtad, hogy ez legyen titok? – kérdeztem egy apró mosollyal.
– De most senki se figyel – ez most nem az a gyerekes Mitsuya volt, pedig tudtam, hogy nem józanodott ki, biztos, hogy akkor ezt se tette volna meg. Tudom, hogy apróság, és igazából említésre sem méltó, de megmelengette a szívemet. – Ha pedig valaki észreveszi, csak azt mondom, hogy elszédültem – folytatta.
– Ezt mintha előre kitervelted volna – cukkoltam.
– Az is lehet.
– Csak nem te hoztad a piát? – kerekedtek el szemeim. Ha valamit nem tudtam elképzelni, akkor az az, hogy a varróklub elnöke, aki otthon a két kicsi húgával babázik, leitasson itt mindenkit.
– Yuzuha volt – vallotta be. Ezen legalább annyira meglepődtem. – Azt mondta vicces lesz. És tényleg az – az utolsó mondat végébe belekuncogott.
– Bolond vagy – jelentettem ki.
– Kérdezhetek valamit?
– Persze.
– Na jó, mégse. Ezt nem részegen akarom.
– Ha már elkezdted, akkor ki vele!
– Tényleg nagyon utálod a titkokat.
– Te pedig egész jól kiismertél.
– Legyen! Elmondom! – kiegyenesedett, majd szemeimbe nézett. – Ha kijózanodtam, és nem fog fájni a fejem – nagy lendülettel kezdte mondandóját. –, akkor majd meg akarom kérdezni, hogy leszel-e a barátnőm. Szóval, addig amúgy gondolkozhatsz rajta, csak akkor most van időd felkészülni – tényleg nagyon bolond ez a fiú. De a szó lehető legjobb értelmében. Összekócoltam haját.
– Szerintem, holnap nagyon meg fogod bánni, hogy ezt elmondtad, szóval, hogy kevésbé érezd magad rosszul, elmondom, hogy szerintem igennel fogok válaszolni, rendben? – mosolyogva bólogatott. Szerintem egyébként nem fogta fel, amit mondok, mert pillanatokkal később eldőlt a pokrócon, mint egy zsák krumpli, és ő is bealudt.

2 órával később, nagyjából mindenki kifeküdt, kivéve engem és Shinichirót. Ez remek alkalom volt arra, hogy beszélgessünk, hiszen a kis eleven társaságot most láttam a legnyugodtabbnak. Mint egy csapat ovis a délutáni csendespihenő alatt.
– Igazad volt, jobb, hogy nem álltunk neki ketten 20 főt hazacipelni, lehetetlen lett volna – ült vissza mellém a legidősebb Sano, majd kezembe adott egy pohár vizet.
– Köszönöm. Ugye ebbe nem töltöttél vodkát? – gyanakodtam.
– Sajnos megittak mindent a gyerekek – sóhajtott szomorúan.
– Mekkora probléma – forgattam meg szemeimet.
– Amúgy mit ne mondjak, le a kalappal, hogy mennyire jól bírod! Azt hittem Ken lesz az, aki majd utolsónak dől ki, de ez az este tele van meglepetésekkel – zsebéhez nyúlt, elővett egy doboz cigarettát. Kivett egy szálat, majd felém nyújtotta a dobozt.
– Köszi, nem dohányzom – utasítottam el, miközben gondolkodtam, hogy "Ken" ki is lehet. Talán Draken?
– Majd rászoksz... De addig jó, amíg nem – majd azzal a lendülettel meggyújtotta. – Kérdezhetek valamit? – fordult felém, mire bólintottam. – Te Kazutora húga vagy, esetleg nem tudod, hogy a srácok mibe keveredtek? – elkerekedtek szemeim kérdésére. – Nekem Manjiro nem mesél semmit, de látom, hogy valami nincs rendben – sóhajtott.
– Manjiro? – értetlenkedtem.
– Ja bocs, Mikey. Mindig elfelejtem. Szóval, tudsz valamit? – megráztam fejemet. – Sejtettem. Remélem, hogy csak túlreagálom, de csak olyankor titkolóznak előttem is ennyire a srácok, ha nagy gáz van. És az elmúlt hónapokban valami megváltozott, de semmit se tudok kihúzni belőlük...
– A lehető legrosszabb embert kérdezted erről... Másfél éve ismerem a bátyámat, azt hittem mindent tudok róla, de akkor még komplett idegen volt nekem Emma, amikor felvilágosított, hogy Tora nevelőintézetben volt... És azóta se tudom, hogy mi történt, szóval ezt azt hiszem átérzem, Shinichiro-san.
– Arról tudok mesélni, ha érdekel – mélyet szívott a cigijéből. – Annyira nem nagy dolog, szerintem eltúlozták a büntetését... Még kisiskolások voltak, akkoriban született az egész Toman. Jött Mikey szülinapja, és valami szuper ajándékot akartak neki. De pénzük persze nem volt. Manjiro pedig egy béna kis robogóval járt mindenhova. Amikor Keisuke átjött hozzánk, mindig panaszkodott, hogy a kis vezérük az, aki folyamat lerobban. Szóval Tora egy rendes motort akart neki adni, az viszont elég drága. Mindegy, szóval lopni akartak, és véletlenül pont az én boltomba törtek be. Zárás után bent maradtam, még bütyköltem egy kicsit néhány motoron, mikor hallottam, hogy mozgolódás van kint. Akkor láttam, hogy ott van Keisuke. És hirtelen kaptam egy ütést a fejemre. Okos gyerekek, hívták a mentőket is, viszont én vagy 2 hónapig eszméletlen voltam. Megvédeni se tudtam szegényt, hogy ne legyen akkora a kiszabott büntetése. A bátyád mindent magára vállalt, hogy az ő ötlete volt, szóval Keisuke nem került bajba. Igazából ezért zárták be... Őszintén, kicsit rosszul érzem magam emiatt. Utána pedig Kazutorát eléggé megviselte ez a dolog, szóval ahogy kiengedték, nem jött vissza a Tomanhoz, Manjiro is haragudott rá. De a bátyád nagyon dühös volt, Mikey-t okolta mindenért. Beállt valami frissen alakult bandába, Baji pedig vele tartott, és elvileg azt 2 srác vezette, akikkel most nagyon rosszban vannak. Halloweenkor volt egy hatalmas ütközet, és ott pedig Keisuke sérült meg csúnyán, majdnem belehalt. Akkor realizálta Kazutora, hogy ez így nem fog menni, a barátai nem annál a másik csapatnál vannak. Bajit azért szúrták le, mert Kazutorát védte. Az a kettő mindent megtenne egymásért, elképesztő gyerekek. Utána tették ki a srácot a Tomanból, mert nekiment Kazutorának – ahogy befejezte, én kicsit sokkosan ültem ott. Erről nekem senki egy szót sem szólt... – De figyelj, ez a múlt, szóval ne idegeskedj, rendben? Szerintem csak nem akarta senki, hogy aggódj – nyugtatott meg.
– Shinichiro-san - fordultam felé. – Nem tudod, akit kitettek, esetleg nem Kisakinak hívták? – eszembe jutott a név, amit Mitsuya emlegetett, amikor nagy vonalakban mesélte, hogy egy hónapja miért volt mindenki szarrá verve...
– De, igen! Ismered? – megráztam a fejem.
– Csak hallottam a nevét. Tudod, legutóbb is velük verekedtek – mondtam neki.
– Tudom, elszólta magát Manjiro – szomorkás mosolyra húzta a száját. – Remélem ez nem több, mint szimpla középiskolai erőfitogtatás. De nekem nagyon rossz előérzetem van.
– Ezzel nem vagy egyedül – most rajtam volt a sor, hogy sóhajtsak. – Nem értem, miért jó nekik, hogy ennyit verekszenek.
– Mert azt hiszik ettől lesznek erősek. Hagyd rájuk. De attól még elég felelősségteljesek, nem?
– De! Múltkor mondta Takashi, hogy miután megismertek, Mikey szinte parancsba adta, hogy vigyázzanak rám, mert így már én is a "Toman családja" vagyok!
– Tényleg, ha már így felhoztad... – cipője talpán elnyomta a cigarettát, majd ismét felém fordult. – Remélem jól fognak alakulni a dolgaitok Mitsuyával – nagyon vigyorgott, de szavai hallatán éreztem, hogy ég a fejem. – Tudom, én már tök öreg vagyok, és maradjak ki ebből, de jó nézni, ahogy a fiatalok között alakulnak a dolgok!
– Nincs is semmi – vakartam meg a tarkómat.
– Persze, azért voltatok összeborulva, mint a kocsma előtt a biciklik... De ne aggódj, nem szólok senkinek. Csak majd az esküvőre hívjatok meg! Ezt mondtam Mitsuyának is ma – gondolt vissza.
– Akkor ezért jött zavarba! – esett le.
– Szóval mégis van valami köztetek! Tudtam! – összenéztünk, és mindketten hangosan felnevettünk. Ennek következtében Mikey valamit mellettünk elkezdett motyogni álmában, szóval kissé halkabban, nehogy felkeltsünk valakit, de folytattuk a nevetést.