[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

[2. rész] 16. fejezet

– Varrjunk még egy ügyet a nyakába? – meredt maga elé Baji. 
– Szerintem semmi baj sincs vele, annyi mindent megúszott az a köcsög, hogy ennyi még belefér... – folytatta Tora. 
– Baji, ha ez ennyire zavar, akkor mindannyiunkat hosszú évekre csuknak le – emlékeztette Mikey. – Tudom, emberileg ez nem éppen a legszebb húzás, de tönkretett minket. Nem kicsit. Lesz elég ideje ezen gondolkozni. 
– Meg amúgy is, az ügyvédjei mindenből megpróbálják majd kirángatni, és ha szabad lesz, akkor nekünk annyi. Így azért biztosabb, hogy mi is épségben megússzuk a dolgot. – Draken szavai után Baji csak egyetértően bólintott.
– Rendben – felelte végül.

A rendőrök megjelentek néhány órával később, elmondták, hogy mi fog történni, felvették majdnem mindenki vallomását, majd a nap végén hagytak hazamenni bennünket. A látogatási idő is jócskán véget ért addigra. A kórházból kilépve a fiúk csak meredtek egymásra.
– És most mi legyen? – kérdezte Pah. 
– Nem tudom, ilyesmire nem számítottam – sóhajtott fel Mitsuya.
– Mi sem egyszerűbb, fiúk! – Mikey hangja izgatott, örömteli volt. – Nyomás haza. Szerintem a családotok nagyon fog nektek örülni – a többiek szeme elkerekedett. 
– Hogy haza...? – Baji az égre emelte tekintetét. 
– Mikey, én hozzátok megyek – halványan Draken is elmosolyodott. 
– Persze, Emmáért mindent... – vezetőjük még kicsit bele is kötött, de érezhető volt, hogy nem gonoszságból. 
– Csinálsz valamit ma este? – Takashi felém fordult.
– Ha azt hiszed, hogy velem kellene lógnod, akkor nagyon tévedsz. Van két húgod, akikkel beszélned kellene – "emlékeztettem". 
– Tudom, de jó lenne, ha elkísérnél... – kijelentésén meglepődtem. – Talán akkor kevésbé lennék ideges.
– Mikey! – szólalt fel Chifuyu. – Mindenképp beszélj Shinichiro-sannal! Nagyon örülne neki... – az említett fiú szája résnyire kinyílt meglepettségében, majd elmosolyodva bólintott.
– Menjetek már, mert sose végzünk! Holnap pedig látogassuk meg Kazutorát!
– Igenis! – egyszerre válaszolta mindenki. 

2 hónappal később Tora teljesen felépült, Sanzu otthon lábadozott. Kisakit Hanmával együtt bűnösnek ítélték. Legalább 10 évet kapott a csoport feje, a társa pedig 6-ot. Egyáltalán nem lepődött meg, amikor a legutóbbi lövöldözés is az ő számlájára került. Taijut, Hakkai és Yuzuha bátyját nem keverték bele a dologba, de minden tárgyaláson ott volt. Mikor a 2 férfit elvezették az ítélet hozatal után, a kis csapatunk éppen indult volna haza, amikor a harmadik odalépett hozzánk. 
– Van még egy kis időtök? – ideges lettem ettől, de Mikey beleegyezett a dologba, így úgy gondoltam nem lehet abból baj, ha mindannyian követjük. Mitsuya szorosan fogta a kezemet, ahogy követtük a Taijut, ebből éreztem, hogy ő is ideges. Hiába voltunk ott legalább egy tucatnyian, a fiú fizikuma bőven felülmúlta mindannyiunkét együtt. Meglepődtem, hogy nem egy sikátorba, vagy egy újabb romos épületbe vezetett utunk, hanem egy elég családias étterembe. A kívülállók, akik nem tartoztak Kisaki bandájába Taiju számlájára elfogyaszthattak valamit, tehát egy asztalnál ücsörögve vártam a többiekre, kólámat szürcsölgetve, mint egy gyerek, amíg a többiek egy VIP helyiségnek kinéző terembe mentek.
– Azért Ichika Keiko is ott lehetett volna... – motyogtam magamban.
– Ebben igazad van – sóhajtott fel Chifuyu is. – Nem tetszik ez nekem...
– Ha engem kérdeztek, ez már nem a balhéról szól – nézett ki fejéből Inui. (Koko sajnos nem tudott eljönni a tárgyalásra, mint kiderült van egy teljesen hétköznapi munkája, és dolgozik. Őszintén... meglepődtem.)
– Meg ott van Mikey is, ha Taiju balhézni akarna, akkor nem hívta volna oda – gondolta végig Chifuyu. – Hacsak nem eszelt ki egy tervet...
– Ne beszéljetek erről! – mordultam rájuk. – Mától kezdődik a fantasztikusan bűnözés mentes életünk, lehetne, hogy nem ez ismét a téma? – erre a fiúk elhallgattak. – Köszönöm! – majd megcsörrent a telefon. Koko érdeklődött, hogy mi lett Kisakiék sorsa, az asztalon Inui telefonja kihangosítva pihent előttünk.
– Szóval... vége? – kérdezte a fiú a vonal túloldalán.
– Nagyon úgy néz ki – válaszoltam megkönnyebbülten.
– Pedig azért élveztem, hogy veletek lógok – sóhajtott, mire elmosolyodtam.
– Tudod, ha ezentúl nem lógtok velünk, akkor igencsak meg fogok sértődni. És ti tudjátok a legjobban, hogy milyen is Ichika-san – "fenyegetőztem", de ahogy felnéztem Inuira, teljesen fal fehér volt arca.
– Kérlek, csak azt ne – kapkodta a levegőt, de reakcióján el kellett nevetnem magam. Ichika Keiko nem volt sokáig az életem része, de eléggé meghatározó volt. Ezt a nevet soha sem fogom tudni elfelejteni, és még nem tudom, hogy örömmel, vagy szomorúsággal fogok rá később gondolni, de annyi biztos, hogy hálás vagyok neki. Nem csak a régi életemet segített visszakapnom, de rengeteget tanultam magamról is.
Hirtelen arra eszméltem fel, hogy valaki erőteljesen leveti magát mellém a pad másik felére.
– Hugi, én is kérek inni – vette el poharamat Kazutora.
– Telefonáltok? – bökött fejével a készülékre Draken.
– Koko az – válaszolta Inui.
– M-mi volt? – néztem végig a többieken, akik a legnagyobb nyugalomban csatlakoztak hozzánk., Tehát bajuk nem lett.
– Majd elmondom – erősködött Mitsuya, nem is firtattam tovább a témát.
– Na, nem megyünk el valamerre? – egy önfeledt Mikey mosolygott ránk. Nagyon régen láttam ezt a vidám oldalát. Ahogy elindultunk ki az étteremből, Senju csak lassan battyogott mögöttünk.
– Te nem jössz? – vártam be.
– Haza kell mennem Sanzuhoz – lehajtott fejjel beszélt.
– Értem... Remélem minél előbb teljesen felépül! – sajnos az ő sérülése nem gyógyult be olyan gyorsan, mint Toráé, de felébredt, sőt, néha én is meglátogattam, és kifejezetten elevennek tűnt.

A kórházban rengeteget voltam nála, aminek következtében Senjuval is sokat beszélgettem. Látszott, hogy mennyire őszintén bánja a dolgokat, és természetesen bocsánatot is kért mindenkitől az eset után, de nem tudott hinni benne, hogy ténylegesen megbocsátott neki bárki is. Be kell ismerni, abszolút túlzásba esett, de ahogy a kórházban beszélgettünk, teljesen más oldalát ismertem meg, és a motivációja is sokkal érthetőbb volt. Kisaki nem egyszer használta ki olyan szinten, amiről jobb is, ha nem beszélünk. Teljesen elvesztette a bizalmát mindenkiben. Ha én kerültem volna ilyen helyzetbe, akkor lehet, hogy én is mindenkiben csak a rosszat látom... Szerettem volna, ha a baráti társaságunk vele bővül, hogy tudja vannak jó emberek, nem csak a Kisaki félék, de erről nem volt egyszerű meggyőzni a többieket...
– Nem, kizárt – tiltakozott Mitsuya. Eleinte csak neki vetettem fel a dolgot négyszemközt.
– Takashi, csak gondold végig...
– Ezen nincs mit végig gondolni! Elfelejtetted, hogy konkrétan miatta volt a bátyád kórházban?
– Te is tudod, hogy min ment keresztül! Sőt, jobban ismered mint én, 3 évig együtt dolgoztatok! Tora megbocsátott neki... – halkultam el a végére. Mitsuya nem válaszolt, csak némán ült előttem. – Ha tényleg nem akarod, rendben. De én ettől még fogok vele lógni, ha tetszik, ha nem.
– A francba is – nagyot sóhajtva vakarta meg tarkóját. – Nem tudom megszokni, hogy ennyire makacs vagy... – mosolyodott el. – Legyen, de én beszélek Mikey-val – nyakába borultam, így a hirtelen súlytól csak eldőlt ágyamon, vele együtt én is. Hangosan nevettünk fel, ő pedig csak szorosan magához ölelt.
– Hé, gyerekek... – nyitott be kérdés nélkül Kazutora a szobába. – Basszameg, ha csinálni akarjátok, akkor tegyetek ki egy táblát, vagy mit tudom én! – felültem, majd szúrós tekintettel meredtem az ajtóban ácsorgó fiúra.
– Ha kíváncsi vagy, nem csináltunk semmit – szólaltam meg.
– Bizony, olyankor hangosabbak! – a nappaliból Chifuyu hangja hallatszott be. Az arcom elvörösödött; mégis mikor volt alkalma hallgatózni? Egyáltalán, miért csinálna ilyet?!
– Fúj – reagált Tora.
– És minek is jöttél be? – Takashi is felült, karját nyakam köré fonta.
– Elnézést, hogy szabadon járok a lakásomban, uram... – sóhajtott bátyám.
– Téves, az egészet a nevemre irattad, mielőtt elszöktetek volna, úgyhogy technikailag ez az én lakásom! – szúrtam oda neki.
– Elmondhatom végre, amit akarok? – emelte fel hangját hisztérikusan. Akárhogy is, nagyon vicces volt. – Szóval, arra gondoltam...