[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

21. fejezet

KAZUTORA POV

– Mitsuya! – kiabáltam az emlékmű közelében. Fogalmam sem volt, hogy merre keressem, de be akartam neki húzni egyet, akármit is mondott Y/N. Nem hagyhattam annyiban, hogy felültették. Szaladgáltam ide-oda, de sehol sem láttam a második osztag kapitányát. – A rohadt életbe! – rúgtam bele egy üres palackba, ami épp előttem hevert a földön. Szememmel követtem az útvonalát, és ekkor láttam meg, hogy az emlékmű melletti erdős részen egy fa alatt ül valaki. Ismerős volt a tartása, a haja. Határozottan indultam meg irányába, de ahogy közeledtem, úgy lassítottam. Szipogás, sírás, önmarcangolás. Csak ennyit hallottam. 
– Nyugodtan gyere ide, Kazutora – szólított meg.
– Ha tudtad, hogy itt vagyok, miért nem jöttél elő? – léptem mellé.
– Mert tudtam, hogy így is megtalálsz – nem nézett rám, inkább egy zsebkendőbe törölte orrát. – Essünk túl rajta, először üvöltesz velem, majd megversz, vagy fordítva? Esetleg verés közben üvöltözöl? – felállt a földről, majd előttem állt meg.
– Nem foglak bántani, Y/N nem akarja – feleltem. – Pedig 2 perce még szarrá vertem volna azt a csinos kis pofidat, Mitsuya – szomorúan elmosolyodott.
– Nyugodtan, megérdemlem.
– Miért nem jöttél el? Egész nap téged várt! – nem jött válasz. Megfogtam ruhája gallérját, közelebb húztam magamhoz. – Ide figyelj, azért nem foglak megverni, amiért őt átbasztad, mert ő nem akarja. De azért behúzhatok neked egy hatalmasat, amiért engem felbaszol.
– Mert sokkal rosszabb lesz utána – alig hallható volt válasza, de kivettem szavait. Engedtem a szorításon, én is a földre szegeztem tekintetemet. – Tegnap este hazamentem, és a húgaim valamit játszani akartak. Összecsomagoltam, hogy majd ma indulunk... De belegondoltam, hogy a lányoknak mennyire szar lesz, ha elmegyünk. Nem lesz itt a bátyjuk, akin egész nap lóghatnak, aki megvarrja a kiszakadt nadrágjukat... És ha nekik rossz lesz... Milyen lesz Y/N-nak/nek? Elmegyünk kirándulgatni, boldogok vagyunk, mintha semmi baj se lenne, és akkor utána meg mindenki eltűnik az életéből? Nem érdemli ezt meg... Nem akarom, hogy a kelleténél jobban fájjon neki – a mondandója felénél Mitsuya ismét elsírta magát, de nem bírtam túlzottan sajnálni. Dühös voltam. Erősen löktem el magamtól, ami miatt a földre esett. 
– Mondtam, hogy ne nyomuljatok rá. Megmondtam mindannyiótoknak. De te mentél a fejed után, hogy felszedd a húgomat. Tudtam, hogy meg fogod bántani, de inkább megbocsátottam, hogy ő boldog legyen. Szóval ha már ennyire elkúrtad, vállald a felelősséget. Ne most szarj be, amikor a leginkább erősnek kellene lenned – megfordultam, hogy elinduljak visszafelé. – De tudod – szóltam még vissza. –, legalább minimalizáld a fájdalmat, amit át kell majd élnie.
– Mégis hogyan? – kétségbeesett volt a hangja.
– Találd ki, nem én vagyok a párkapcsolati tanácsadód – válaszát meg nem várva hagytam ott. Igazából hazamentem volna legszívesebben, megvigasztalni húgomat, de féltem, hogy mindent elmesélnék neki, amit pedig nem lehetett. Bajihoz keveredtem, akinek elmondtam az elmúlt nap történéseit, ő pedig csendben hallgatott. – Szóval ja, egyszer tuti kibelezem a srácot – dobáltam egy kisebb labdát a falnak. Barátom nem válaszolt. – Hahó, itt vagy? Hozzád beszélek.
– Szerinted szakítanom kellene Chifuyuval? – ez a kérdés derült égből villámcsapásként ért. Ahogy értetlenül néztem rá, megköszörülte torkát. – Bocs, csak elkalandoztak a gondolataim. 
– Nem hozod magaddal? – kérdeztem óvatosan.
– Ez a mi harcunk, nem akarok belekeverni senkit. Még ha Mikey szerint nem is lenne gond. Szerintem senki sem fog hozni senkit, éppen emiatt – igaza volt. Mikey azt mondta, hogy gondolkodott a dolgon, és mindenkinek nehéz lenne hátra hagynia az életét, tehát egyetlen személyt elhozhatunk, de ennyi. Habár tudtuk, hogy nem kockáztathatunk, mégis elszomorított, hogy így láttam Bajit. – Tudod, Chifuyu nagyon kedves, aranyos. Eleinte elég poén volt, hogy egy fiúval kavarok, mi baj lehet belőle. Még ha a barátom is, egy próbát megért. Egy igazi köcsög vagyok, amiért ki akartam használni. De idővel nagyon hozzám nőtt. Jobban, mint gondoltam volna. És mostanáig, hogy ezt elmesélted, nem is realizáltam, hogy itt kell hagynom, vagy, hogy mit fog átélni. Sokkal rosszabb vagyok, mint Mitsuya.
– Ez nem igaz... Ez csak így alakult, ne okold magad – ültem le mellé az ágyra.
– Mitsuyával is, beleszeretett a húgodba, és most ő a köcsög, amiért elmegy. Csak ő soha sem tervezte, hogy kihasználja a lányt, amíg én Chifuyut... A saját hülye, önző vágyaim miatt akartam magam mellett tudni. Undorodom magamtól.
– Baji, elég – szóltam rá. - Chifuyu meg fogja érteni. Tudja, hogy mindig okkal cselekszel. Viszont Y/N elég törékeny... Ezért... Ezért nem akartam, hogy köze legyen a Tomanhoz. Ha fogalma sem lenne semmiről, és senkiről, akkor mi ketten csendben leléphettünk volna, és megérti, talán meg is bocsát. De így? Nem hülye, tudja, hogy valami nem stimmel. Egyre többet kérdezget, és emiatt nagyon fog haragudni, amiért hazudtam neki. Megint elárultam, és nem csak én. Mindenki más is. Kizárt, hogy ezt valaha is megbocsássa!
– Senki sem tudta, hogy ez lesz – most ő nyugtatott.
– Nem zavarna, ha néhány napig itt maradnék? Valahogy nem bírnék Y/N szemébe nézni jelen pillanatban – dőltem el az ágyon.
– Ameddig jól esik, haver. Segíthetsz kitalálni, hogy hogyan ne ássam el magam én se Chifuyunál örökre.
– Annyira szerencsétlenek vagyunk, ez már nevetséges.
– De legalább együtt, nem külön-külön – elmosolyodtam. Bajinál jobb barátot nem is kívánhatnék.

Y/N POV

– Nem, Kazutora most Baji-sannál van – Chifuyuval egymás mellett sétálgatva beszélgettünk a Mitsuyával való összetűzésem másnapján. – Igazából, nem is haragszik rád, de nem mer hazamenni, mert fél, hogy összevesztek – kuncogott egyet. – Ennyire rövid pórázon tartani a bátyádat...
– Pedig addig nem akarok visszamenni hozzátok, amíg épségben haza nem ér – sóhajtottam.
– Figyelj... Szerintem maradj ott – Chifuyu vállamra tette a kezét. – Csak azért, gyere majd meglátogatni anyát, nagyon örült, hogy volt egy fogadott lánya – elmosolyodtam.
– Persze, hogy megyek.
– Apropó, Mitsuyával beszéltél? Tegnap írt a Tomanos chatbe – semmit sem meséltem legjobb barátomnak az előző estéről. Nem tudom, hogy csak kedvem nem volt-e, vagy szégyelltem, hogy ennyire nem hajlandó velem a barátom megbeszélni semmit... Kérdésére bólintottam egy aprót.
– Beszéltünk, de össze is vesztünk... Na mindegy, majd ha lenyugodott, úgyis átbeszéljük... De örülök, hogy nincs baja. Tényleg, esetleg nektek nem mondta el, hogy merre járt? – Chifuyu megrázta fejét. 
– Emiatt kérdeztem, hátha neked elmondta... De ezek szerint akkor nem. Mostanában olyan furcsán viselkednek néhányan... Mikey is szinte elérhetetlen, és mindig csak az alapító tagokkal lóg. Baji-sannal alig van időnk egymásra – puffogott a szőke fiú. Nagyon aranyos volt.
– Szerintem túlreagálod – próbáltam megnyugtatni, de engem is zavart a dolog. Nagyjából, mintha mindenki egy másik világba került volna, és teljesen megváltoztak. Nyár közepe volt, élveznünk kellett volna az évszak adta szabadságot és lehetőségeket, de ehelyett csak újabb és újabb problémák kerültek elő, ami miatt aggódhattunk. Akármennyire is szerettem a társaságot, néha azt kívántam, bárcsak szimpla gimnazisták lennénk, akiknek semmi köze egy ilyen motoros bandához, és nyugodt életünk lehetne, olyan, mint a legtöbb velünk egykorúnak. 

Chifuyuval elég hamar elváltak útjaink, én hazamentem Torához, és legnagyobb meglepetésemre a fiú ott volt.
– Igazán szólhattál volna, hogy nem jössz haza – dobtam le táskámat az előszobában, amíg ő a konyhában tevékenykedett. – Remélem Baji jól van – erőltettem magamra egy mosolyt. 
– Igen, kicsit túl jól szórakoztunk a napokban – felém sem nézett, úgy válaszolt.
– Ennek örülök – ültem le a kanapéra. – Tora, mit szólnál, ha... Visszajönnék? Azt hiszem, hogy most már készen állok rá – vetettem fel neki az ötletemet. A konyhából csörömpölést hallottam, riadtan fordultam hátra. – Mi volt ez?
– Cs-csak leejtettem egy kanalat... Komolyan beszélsz, tényleg komolyan? – rohant oda hozzám, mire rémülten bólintottam. – Nagyon örülnék neki! – szorított magához egy ölelésbe.
– Már nem sok cuccom maradt amúgy sem Chifuyunál, elhozom lassan azokat is – mosolyogtam rá. Minden pénzt megért az a boldog tekintet, amit láttam rajta. Csillogtak a szemei, nagyon lelkes volt. Be kellett ismernem, hogy már nekem is nagyon hiányzott a bátyám. Az elmúlt időszak ráébresztett, hogy még ha nem is vagyunk vérrokonságban, az elmúlt 2 évet nem tudom kitörölni az életemből, és Kazutora ennek ellenére mégis úgy vigyázott rám, mintha tényleg testvérek lennénk. Ezek után kit érdekelnek a szülők, vagy a rokonok? És ha nem vagyunk a szó szoros értelmében rokonok? Nekem ez az ember akkor is a bátyám, és ezen semmi sem változtathat.
– Amúgy... Van híred róla? – ahogy elengedett leült mellém. 
– Kimondhatod a nevét – sóhajtottam.
– De nem akarom, dühös vagyok, amiért felültetett - mérgelődött a fiú.
- Tegnap beszéltünk... De még soha sem volt ennyire bunkó, mintha nem is ugyanaz az ember lenne... Kissé aggódom – néztem fel Torára.
– Értem...
– Most kellene annak jönnie, hogy megnyugtatsz, hogy minden rendben lesz – csíptem bele oldalába, mire ijedtében nagyot ugrott. Ezen el kellett nevetnem magam.
– Ez most mire volt jó? – értetlenkedett egy mosollyal az arcán.
– Kihasználtam, hogy védtelen vagy, így a támadásom betalált! – lelkendeztem. – Sokat tanultam a harcokról!
– Persze, persze. A legjobb harcos te vagy közülünk.
– Végre, hogy beismerted! - nyakamnál átkarolt, majd magához húzott.
– El sem hiszed, hogy mennyire hiányoztál! - megfogtam nyakamról lelógó kezét, elmosolyodtam. Igen, nekem is hiányzott ez.