[BEFEJEZETT] Két tűz között [Mitsuya x fem reader]

14. fejezet

KAZUTORA POV

– Most már nyugodj meg! – kiabált velem Baji.
– Mi a fasznak? Tudjátok, hogy mit csinált Mitsuya? Csak jöjjenek vissza, és én biztosan kibelezem – idegesen járkáltam fel és alá. 
– Kazutora – Mikey mellém lépett. Nagyot nyeltem, majd éreztem, hogy lassan a földre kerülök. Ismét egy Mikey-féle rúgás, és mintha a gravitáció tízszer olyan erősen vonzaná az arcomat a földhöz. – Elég legyen – mozdulatlanul feküdtem ott. Erőt vettem magamon, hogy felüljek.
– Te hogy vagy ilyen nyugodt? Draken és Emma ugyanezt élik át, és mégsem vagy ideges – nem akartam beismerni, de Mikey rúgása tényleg kicsit megnyugtatott. Inkább az égő arcomra kezdtem fókuszálni. 
– Ha nem tekintesz rá a húgodként, akkor miért foglalkozol vele, hogy mi fog történni? – Draken szavai igazak voltak. Az előzőek után nem sok jogom volt kettejük felett ítélkezni. 
– M-mi folyik itt? – Takemichi kissé riadtan fordult Bajihoz, aki csak nem válaszolt neki.
– Ha tudni akarod, Mitsuya magától egy percig sem közeledett volna a lány felé – Mikey leguggolt mellém.
– Tessék? – ha valamit nem értettem, akkor az ez volt.
– Nem gondolod, hogy mekkora kegyetlenség az élettől, hogy így kell élnie? Csak azért, mert velünk barátkozott össze? – pontosan tudtam, hogy mire céloz. Teljesen igaza volt. – Ha annyira verekedni akarsz, akkor gyerünk, itt vagyok. Én beszéltem tele a fejét, hogy legyen önző. Én győztem meg, hogy figyeljen oda a húgodra. Indokolatlan találkozókat hoztam össze nekik "véletlenül". Úgy intéztem, hogy összefussanak. Azt is én árultam el neki, hogy melyik iskolába jár, sőt, Yuzuhát is én kértem meg, hogy hozzon piát Baji bulijára, mert hátha nem feszengenek majd egymás mellett. Mitsuya egy rendes srác, és nem igazságos vele szemben, hogy a mi hibáink miatt ő is bűnhődik. De tudod... Sokat változott, mióta Y/N az életébe került. És gondolom neked ez fel sem tűnt. Ahogyan az sem, hogy mindketten majd elszállnak a földről boldogságukban. Vagy, hogy mennyi időt töltenek együtt. Észrevettél ebből bármit is? – Mikey-nak igaza volt. Az elmúlt fél évben alig voltunk otthon egyszerre a húgommal, lövésem sem volt arról, hogy mi történik vele. Mindennél jobban egy remek testvér akartam lenni a számára. Nekem rengeteget segített, amikor megismertem, pedig annyira idegesítő volt eleinte. De mindig jól esett, hogy hazaértem, és lekezelte valaki a sebeimet. Vagy, hogy volt otthon főtt étel — még ha teljesen oda is volt égetve —, és nem zacskós levest kellett ennem minden nap. Hogy valaki meghallgatta, hogy elmesélem a gondjaimat, és nem csak leráz valamivel. Valaki mellettem volt, fontos voltam a számára. Én pedig most ellöktem magamtól, mintha soha semmit sem jelentett volna. Nem voltunk vér szerinti rokonok, de az elmúlt két évben sokkal fontosabb személy lett az életemben, mint bárki a vér szerinti családomból.
– Chifuyu – szólaltam fel. – Szerintem nálad fog menedéket keresni éjszakára... – nem is kellett többet mondanom, a szőke fiú azonnal meg is indult. Felhúztam lábaimat, majd térdeimre hajtottam fejemet. – Mikey, arra válaszolj kérlek... hogy abba is belegondoltál, hogy akkor mi lesz, ha Baji tervével megyünk tovább? – nem néztem fel. Nem akartam látni az engem méregető szempárokat. Tudom, hogy ezt elbasztam, nem kell ehhez még a többiek véleménye is.
– Az fájni fog mindenkinek. Neki is, Mitsuyának is. Emmának, Ken-chinnek, de mindannyiunknak is. Viszont nem gondolod, hogy addig kellene minden időt a legjobban kihasználnunk? – tudtam, hogy nem kizárólag azért volt Mikey a vezére a Tokyo Manji Gangnek, mert ő a "legyőzhetetlen Mikey", hanem iszonyatosan jól bánik az emberekkel is. Az évek során rengeteget fejlődött ezen a téren. Szavai engem is megnyugtattak.
– Várjunk, milyen tervről van szó? – Smiley feszülten fordult mindannyiunk felé.
– Időben meg fogtok tudni mindent, Nahota – válaszolt neki Draken. A banda hierarchia miatt nem is feszegette tovább a témát, inkább hagyta annyiban.
– Viszont én megéheztem! Szerintem máskor ülésezzünk, és inkább menjünk enni! – Mikey éles hangulatváltása előhozott belőlem egy apró mosolyt. Még mindig nem néztem fel senkire. A tásaság elindult haza, én pedig csak ültem ott az emlékmű mellett.
– Szerintem lassan neked is menned kéne – ismerős hang szólalt meg mellőlem.
– Te menj csak, Baji. Én még maradok – feleltem neki.
– Nem foglak itt hagyni, még a végén valami hülyeséget teszel – felnéztem barátomra, aki csak mellettem állt. Felhúzott a földről, majd elindult mellettem. – Holnap beszélj vele mindenképp... Ismered milyen, nem fog sokáig haragudni.
– Pont azért, mert ismerem, tudom, hogy ezt nem fogja egykönnyen elfelejteni. De teljesen igaza van – csak meredtem magam elé.
– Akkor csak mutasd meg neki, hogy fontos neked.
– És mégis hogyan? Szerintem szóba sem fog velem állni...
– Egyébként, Kazutora – Baji hangja másmilyen hangsúlyt vett fel. – Tudom, hülye kérdés, de tényleg az zavar, hogy Mitsuya meg fogja bántani? Vagy talán... Hogy nem veled van? – elkerekedtek szemeim.
– Baji, még a feltételezés is... – kezdtem bele, de szinte azonnal félbeszakított.
– Rendben, jogos. Csak meg kellett kérdeznem, tekintve, hogy nem vagytok kicsit sem rokoni kapcsolatban. Felmerült bennem a dolog... Hiszen mégis 2 éve együtt éltek, és most nem azért, de sokakban elindulna valami, ha érted mire gondolok... Egy fiatal fiú és egy lány, kettesben...
– Baji, állj le! Nincs köztünk semmi, és nem is lesz! Nekem ő tényleg olyan, mint a testvérem. Nem vagyok féltékeny, vagy ilyesmi.
– Rendben haver, ha te mondod – védekezően maga elé emelte kezeit. – Csak mondom, lehet, hogy a többieknek nem ez jön le a dologból.
– Tényleg, rohadt jó érzés volt, hogy valakit a családomnak mondhattam... – gondolkodtam el. – Tudom, te és a Toman... Lényegében ti lettetek a családom, de mégis más volt, amikor ő is az életem része lett. Olyan nagy baj, hogy jót akarok neki?
– Ezt a lehető legrosszabb módon mutattad ki, ha érdekel a véleményem.
– Szerinted nem tudom? De nem hibáztatom, ha most egy életre megutált. Hazudtam neki, átvertem. Rohadtul elbasztam.
– De érte tetted, és szerintem ezt legbelül ő is tudja.
– Azok után, amiket hozzá vágtam? Kétlem. 
– Azért azt se felejtsd el, hogy elég jól ismer, valószínűleg nem ugyanazt látja, amit te.
– Baji, összevissza beszélsz. Egyszer támogatsz, egyszer ellenem vagy. Kinek az oldalán állsz te igazából?
– Tényleg elbasztad, hiába vagy a haverom, ezt be kell látni. De azzal nem oldasz meg semmit, ha magadat okolod minden szarért. Tudod, hogy hibáztál, és azt is tudod, hogy hogyan kell megoldanod. Csak felvezetem mindkét oldalt, hogy átlásd.
– Ha az iskolában is ennyire jól teljesítenél, nem tartottak volna vissza egy évre – vállammal kicsit meglöktem.
– Ne is mondd, komolyan, szívügyekből osztályelső lennék! 
– Fejezd be, ettől kiráz a hideg. Te, mint éltanuló... Borzalmas, még elképzelni is! – összenéztünk, majd mindketten felnevettünk.
– Igazad van, én, aki a nevedet se tudta helyesen leírni... – visszagondolt az időkre, amikor még nevelőintézetben voltam. Ha nem is naponta, de hetente kaptam egy levelet Bajitól. Rengeteget mesélt, hogy mik történtek. Hogy megismert egy nagyon kedves kölyköt, és kinevezte a helyettesének. Hogy mennyire számíthat rá. Őszintén, akkoriban iszonyatosan bosszantott Chifuyu. Nem is ismertem, de megrémisztett, hogy Baji elfelejt majd engem. Amikor kiengedtek, szinte azonnal beálltam a Valhallába, és győzködtem őt is, hogy tegye meg. Az csak egy dolog volt, hogy haragudtam Mikey-ra, de nem akartam, hogy az a Chifuyu gyerek Baji közelében legyen. És milyen érdekes, a Bloody Halloween alatt, talán pont az az alacsony, szőke fiú ébresztett rá, hogy Hanma csak azért akarta, hogy beálljak hozzájuk, hogy kihasználjon. Végtére is, a leginkább én tettem keresztbe a Tomannak, nem is maga a Valhalla. Megbomlasztottam a csapatot, és veszélybe sodortam a barátaimat. Amikor ezt realizáltam, és szembe szegültem az angyalok csapatával, Kisaki annyira ideges lett, hogy szinte azonnal nekem rontott egy késsel. Baji persze odavetette magát, hogy megvédjen. Én csak lefagyva álltam mellette, még ahhoz sem volt elég lélekjelenlétem, hogy annak a töpszli szemüvegesnek neki menjek. Chifuyu azonnal Bajihoz szaladt, Mikey nekiugrott Tettának, Draken pedig hívta a mentőket. Baji 2 hétig volt gépekre kötve, és csak imádkozni tudtunk, hogy életben maradjon. Amikor felébredt, el akartam tűnni, hiszen csak bajt okoztam mindenkinek. De akármilyen hülyén is hangzik, Chifuyu nem engedte. Azt mondta, hogy túl sokat jelentek Bajinak, hogy itt hagyjak mindent, és nem fogja hagyni, mert mindenkinél jobban tiszteli a barátomat. Akkor valami változott bennem Chifuyu felé, nagyot nőtt a szememben. Rá kellett jönnöm, hogy nem egy ostoba kisfiú, aki csak a legjobb barátomat akarja tőlem ellopni, tényleg törődött vele. Amint Baji jobban lett, rengeteget lógtunk együtt, így hárman. Rengeteg dolog változott az életemben, a Mikey iránti gyűlöletem eltűnt, amikor Chifuyu és Baji leszerveztek egy találkozót Shinichiróval, akinek semmi baja sem volt. Mikey is nehezen, de megbocsátott, és visszakerültem a Tomanba. Még ha nem is úgy, ahogy eredetileg, a negyedik osztag vezetőjeként, de az ötödik osztag alkapitányi pozícióját nekem adták. A vezetőnk, Takemichi egy igazi vesztes volt, nem tudott verekedni. Mindig nekem kellett a seggét megmentenem, de sosem riadt vissza az éles helyzetektől. Komolyan, azt hittem az egész Tokyo Manji Gang őrült, amiért ilyen verekedésekbe keveredünk, de ez a Takemichi túltett mindenkin. Képes lett volna bármelyik pillanatban a halálába rohanni, ha nem vigyázok a fejére. Az én régi osztagomat egy ikerpár vette át, nagyon furcsák voltak, szinte soha sem tudtam mi jár a fejükben. De mégis, akármennyi minden is változott ott, úgy éreztem hazakerültem. Az egyetlen családomhoz, a barátaimhoz. Épp ezért ért olyan váratlanul, mikor az életem a körülményekhez képest normális volt, hogy egy fiatal kiscsaj a nyakamra akaszkodik, és azt állítja, hogy a kishúgom. Nagyon erőszakos volt, nem tudtam lerázni. Néha csak jött mögöttem az utcán, és mesélt az életéről, mintha bárki is kérdezte volna. Ahogy ránézett az ember, látta, hogy mennyire törékeny is. Ahogy mesélt és mesélt, én mindig meglepődtem. Egyáltalán nem olyannak tűnt, mint akinek így kellett felnőnie. Mosolygott, és jó kedve volt állandóan, mégis a gyerekkora... Borzalmas volt. Kicsit magamra emlékeztetett. Nem akartam, hogy ő is olyan bizonytalan legyen magával kapcsolatban, mint én. Késztetést éreztem rá, hogy megvédjem. Vele sokkal könnyebb volt, mint Takemichivel, ez a lány olyan volt, mint egy jól nevelt kiskutya, legalábbis az elején inkább egy háziállatként próbáltam rá tekinteni. Soha sem voltak testvéreim, így mit tudhattam volna erről? De ahogy teltek a hetek, én is beszédesebb lettem. Mire észbe kaptam, már közös tévéműsoraink voltak, amiket szombat esténként együtt néztünk. Vagy éppen egymásnak elevenítettük fel, ha esetleg félremondott valamit a másik, ezzel egy lehetetlen szót kimondva, amin nagyon jól szórakoztunk. A sok lányos holmi a fürdőszobában... Mihez kellhet neki annyi különböző krém és tusfürdő? Vagy azon vitatkoztunk, hogy nem lehet zuhanyozni, mert tele van a lefolyó hajjal... Á, szóval ilyen érzés, ha ez embernek van egy kishúga — gyakran gondolkodtam el. Mire észbe kaptam, már úgy viselkedtem, mint egy szülő, amikor a kisgyereke elkezd önállósodni, és nem akarja, hogy ez megtörténjen, hogy a kicsi gyermeke kirepüljön. Túlságosan is ragaszkodni kezdtem hozzá.